Tanulmányok Budapest Múltjából 22. (1988)
VÁROSTÖRTÉNETI TANULMÁNYOK– STADTGESCHICHTLICHE STUDIEN - Marosi Ernő: A Parlerek és a "szép stílus", 1350-1400, európai művészet a Luxemburgok idején : késői megjegyzések a kölni Schnütgen-Museum 1978-79-es kiállításához = Die Parler und der "schöne Stil", 1350-1400, Europäische Kunst unter den Luxemburgern : verspätete Bemerkungen zur Ausstellung von 1978/79 des Schnütgen-Museums/Köln 319-336
nik, végleg lejárt, helyükbe a folyamatos kölcsönhatások kutatásának lényegesen bonyolultabb és sokoldalúbb feladata lép. A kiállítás tézisszerűen is kiemelt 35 célkitűzései közé tartozott a Parler-centrumok stíluskapcsolatainak tisztázása. Ezek közül érthető - s a fent vázolt, a nemzeti fejlődés megítélésében mutatkozó ellentéttől független - hangsúlyt kapott Köln és Prága, illetve — főként az ötvösség kutatásában — Aachen és Prága korrelációja. Ebből válik érthetővé a kapcsolatoknak tulajdonított nagy szerep, az a már-már mitikus kultusz és sokféle értelmezés, amely Heinrich Pariert, a kölni női fejes konzolt, a Sternberki Madonnát övezte. Ezek a művek váltak az általános európai udvari kapcsolatokban, az udvari művészet interregionális egységében bízó és nagy tendenciákkal számoló művészettörténészek számára a kulcsművekké. Mögöttük viszonylag háttérbe szorultak azok a kutatások, amelyeket elsősorban Dieter Grossmann salzburgi kiállításai hangsúlyoztak, 36 s amelyekben különösen kiemelkedett a bécsi központ szerepe. Bécs és Ausztria szerepe egyébként is elhalványodott a kiállításon, s szerencsétlen módon ismét erőteljesebb hangsúlyt kaptak a főirányként elismert, nagy kvalitatív mintaképek. A bécsi központ relatív önállóságát rokon thüringiai jelenségekkel kapcsolatban fogalmazták meg, 37 egy másik formula, Heinz Stafskié a „keleti kulturális térség" sajátosságait inkább összemosva, Prága—Bécs—Nürnberg nevét idézve igyekezett meghatározni. 38 A fő központoktól való eltávolodás veszélyeit a legvilágosabban Gerhard Schmidt a nürnbergi Germanisches Nationalmuseum Szent György szobrának (melyet Jaromir Homolka Peter Parler számára vett igénybe, s melynek pusztán a datálása is 50 éves differenciákat mutatott) vitájában fogalmazta meg. Mikor nyilvánvalóvá vált, hogy a javasolt attribuciót a vita résztvevői nem fogadják el, ezzel a kérdéssel zárta a vitát: „Most már a szobrot szégyenszemre ismét Steiermarkba kergettük?" 39 — Ami tekintve pl. Szlovénia, Horvátország, részben Dél-Tirol és ÉszakItália, nem utolsósorban pedig Magyarország helyzetét, nem éppen a legtöbb megértéssel kecsegtet e regionális fejlődések eredményei iránt. De az adott összefüggésben aligha számít több értékelésre a Közép-Rajna vidék vagy Westfália sem. A regionális fejlődések kérdéseiről — az érintett országokból érkezett kongresszusi résztvevőknek fejtegetésein kívül — igen kevés szó esett, a jelenséget csupán Max Hasse tárgyalta, 40 — míg a stílusfajták, stílusrétegek problematikájáról, a kifejezésmódoknak és kvalitásoknak velük összefüggő értékelési és interpretációs problémáiról a kollokviumon csupán Robert Suckale referátuma tett említést. 41 Éppen ez a fejtegetés tette nyilvánvalóvá, mennyire bizonytalanok a stíluskritika megállapításai, s mennyire hiábavaló abban bízni, hogy pusztán a formálás alapján a datálás egyértelművé válása és precíziós időméréssé fejlesztése csak idő és fejlődés kérdése. E kérdések sűrűsödnek a kiállításnak csehszlovák részről egyik legaktívabb és leginvenciózusabb közreműködője, Jaromir Homolka cikkei körül. A kölni és nürnbergi kiállítással kapcsolatban tárgyalt kortudat-kérdések összefüggésében sem teljesen jogos IV. Károly egyes műalkotásaival kapcsolatban máris tudatosságot feltételező historizálásról (így a cseh korona kapcsán, 42 vagy a prága-újvárosi Karlov templomról 43 )szólni, s nem beérni az udvari művészetnek mint sajátos stílusrétegnek belső tradícióival. Még problematikusabb stílustörténeti jelenségeknek (pl. a prágai Szent György lovasszobor kapcsán: „éppolyan szimptomatikus a nagy plasztikai tömegnek és fokozatosságának hang327