Tanulmányok Budapest Múltjából 22. (1988)

VÁROSTÖRTÉNETI TANULMÁNYOK– STADTGESCHICHTLICHE STUDIEN - Marosi Ernő: A Parlerek és a "szép stílus", 1350-1400, európai művészet a Luxemburgok idején : késői megjegyzések a kölni Schnütgen-Museum 1978-79-es kiállításához = Die Parler und der "schöne Stil", 1350-1400, Europäische Kunst unter den Luxemburgern : verspätete Bemerkungen zur Ausstellung von 1978/79 des Schnütgen-Museums/Köln 319-336

fejlődés különféle részletkérdéseit, a párhuzamos fejlődés problematikáját, a kortudat és a természeti tapasztalat, a művészi munkának a mintakönyvtől a vázlatkönyvig haladó, s a művészi ábrázolásnak az ikontól a portréig menő individualizálódását tűzte (lényegében visszhang nélkül) vitára,

29 nem érintették az individualizálódásnak azt az aspektusát, amely nemzeti jellegek kialakulásának feltevéseiben ölt testet. Épp e tekintetben jelentenek — rendszerint burkolt — állásfoglalást a különféle ikonográfiái és stiláris tradíciókra és folytatásokra vonatkozó hivatkozások, s a szóhasználat, az elemzési módszer freudi elszólásszerű fonákságai [közülük egyet mint a „lingua tertii imperii" hagyatékát Renate Kroos minősített]

30 — módszerét azonban sikerrel lehetne folytatni. A művészettörténeti módszer szokásos eljárásai — felettébb elkedvenetlenítő módon — olyan tisztátalan eszközökké válnak eközben, amelyekkel — eredeti rendeltetésük ellenére — ideológiákat lehet támogatni. A közeli jövő kutatása azonban aligha fog már megelégedni e kérdéskomplexum örökös megkerülésével. Nyilvánvaló, hogy az, amit a 19. században a művészet nemzeti aspektusának nevezünk, csíráiban sem kereshető a középkori művészet formáiban, sem művészpszichikumában, alig az ikonográfiában, s nem is minden megbízó igényeiben. Nyilvánvaló, hogy nyelvszerű (s a beszélt nyelvvel tényleg korrelációban álló) jelenségekről van szó, ezért látszik szükségesnek kutatásuknak szociális megalapozása. Másrészt, épp ezért, elképzelhetetlen bármiféle prioritásuk, kisugárzásuk, hiszen minden nyelvi jelenség értelmét veszti eredeti kontextusán kívül. A kiállítás azzal könnyítette meg a nem kívánt nemzeti elsőbbség-viták elkerülését, hogy úgyszólván kiszélesítette a küzdőteret, egész Európára bővítve ki azt. Ezzel sem volt a rendezőknek több szerencséjük. Itália szerepének tárgyalása a kiállításhoz igényelt művek elmaradásán kívül is rendkívül egyoldalú maradt, többnyire formai párhuzamosságok megállapítására szorítkozott.

31 Nem vált be a modern országfogalom, s épp itt nem került sor a további konkretizálásra, olyan mértékig sem, ahogyan pl. Bologna szerepével kapcsolatban már Max Dvorak megtette.

32 Még feltűnőbb Nápoly és az ottani Anjou udvari művészet szerepének elhanyagolása, ami viszont általános jelenségnek mondható. (így az 1978-as prágai Umeni-számból is elmaradt; az e kérdésekkel foglalkozó specialista, Olga Pujmanová tanulmányát később közölték.

33

) A probléma —, éppen Pujmanová tanulmányainak legfőbb gyengéjét tekintve — azért hangsúlyozandó, mert az európai 14. századi kutatás örökös fehér foltja, Magyarország Anjou-kori udvari művészete minden valószínűség szerint épp e tekintetben várományosa annak a köztes láncszem-szerepnek, amelynek híján a Nápoly—Prága kapcsolatok is nehezen értelmezhetők. Jóllehet a kölni kiállításon néhány igen jelentős franciaországi művet mutattak be, nem egyet közülük az egész fejlődést új megvilágításba helyező attribucióval (ezek különösen André Beau neveu, Jean de Cambrai es Jean de Liège műveit érintették), Franciaország fogalma éppoly üres és a regionális tagolás híján bizonytalan maradt, mint Itáliáé. E tekintetben mindenekelőtt Robert Didier-nek és John Steyaert-nak sikerült eredményes küzdelmet vívnia a Renantól és Courajod-tól örökölt, differenciálatlan frankó-flamand művészet-fogalommal, regionális stílusok és hagyományok egész sorát állítva a kényelmes réginek a helyébe, s különösen kijelölve a párizsi központ valóságos helyét a nyugati művészeti fejlődésben.

34 Az alkalmi vagy egymást ingamozgásszerűen váltó nyugat- és közép-európai érintkezések, s velük az egyes személyiségeknek tulajdonított eltúlzott közvetítő és inspiráló szerep ideje úgy tű326