Tanulmányok Budapest Múltjából 22. (1988)

VÁROSTÖRTÉNETI TANULMÁNYOK– STADTGESCHICHTLICHE STUDIEN - Marosi Ernő: A Parlerek és a "szép stílus", 1350-1400, európai művészet a Luxemburgok idején : késői megjegyzések a kölni Schnütgen-Museum 1978-79-es kiállításához = Die Parler und der "schöne Stil", 1350-1400, Europäische Kunst unter den Luxemburgern : verspätete Bemerkungen zur Ausstellung von 1978/79 des Schnütgen-Museums/Köln 319-336

Ha a kiállítás címének első része egy művészettörténeti stílusjelenségre vonatkozott, amelynek geográfiai vonatkozása viszonylag egyszerűen, a Parler név hordozóinak és a „parlerisch" stílus- és iskolajelzővel kapcsolatba hozható jelenségeknek előfordulásai alapján meghatározható, az alcím ismét tágabb, nehezebben értelmezhető definíciót tartalmaz. Nem kevesebbről van itt szó, mint „európai művészetről", ahol az európai a közösség keresését jelzi, mintegy a goethei „Weltliteratur" értelmében, joggal kerülve az „internacionális" fogalmát, tekintettel arra, hogy ezt éppen a „szép stílus" megjelölése szorította ki a 14. század végére és 1400 tájára vonatkozó konkrét jelentésében, s arra is, hogy inter-nacionalitás keresése a 14. században felettébb anakronisztikus. Kérdés, mennyivel szerencsésebb az Európa-fogalom, melynek születésével (a politikai tudatban, a kartográfiában) a kiállítás kapcsán eleget foglalkoztak, amely azonban a művészeti-kulturális kölcsönhatások terén sem találkozhatott konszenzussal (az egyik legkomolyabb ellenvetést Robert Suckale megfigyelései jelentették a pluralitás megnyilvánulásairól),

10 s amely lényegében a múltba visszavetített vágyálom szintjén fogalmazódott meg. Még kérdésesebb, már-már paradox ez a helyhatározó ,& Luxemburgok alatt" idő-(állapot-?) határozóval való kapcsolatában. Időhatározó ként 1308-tól (VII. Henrik) 1437-ig (Zsigmond) lenne érvényes, s még kérdésesebb, hogy a német birodalomban is ez időszak alatt változó súlyú Luxemburgi uralom illetve befolyás mennyire tekinthető általában Európát meghatározó jelenségnek. Nem rejlik-e ebben a szókapcsolatban valamilyen rejtett igénybejelentés Európának a birodalommal való közvetlen azonosítására? Szinte csodával határos, hogy ennyi, már a kiállítás és a tudományos vállalkozás címválasztásában is érvényesülő, ellentmondó szempont ellenére Kölnben jelentős művészettörténeti kiállítás jött létre. (A kiállítás főrendezője és a Handbuch főszerkesztője a Schnütgen-Museum igazgatója, Anton Legner volt, valamennyi munkát a múzeum 3(!) főnyi munkaközössége: Götz és Sabine Czymmek, valamint Reiner Dieckhoff végezte; rajtuk kívül csak a belsőépítészeti, szállítási, installációs, közönségszolgálati, konzerválási stb. feladatok vártak specialistáknak egy meglehetősen népes csoportjára.) Ennek legfőbb biztosítéka az volt, hogy az események rendezői kellő nyitottsággal és toleranciával kevéssé látszottak ragaszkodni saját javaslataikhoz — annak érdekében, hogy valóban jelentős és kifogástalan kvalitású műveket állíthassanak ki. E tekintetben a kölni Kunsthalléban rendezett kiállítás talán utolsó nagy példája az európai muzeológia azon euforisztikus korszakának, amelyet még a restaurátori, biztonság-és szállítástechnika mindenhatóságába vetett korlátlan hit jellemzett. A lehetetlent nem ismerő önbizalomnak talán csak a partnerek óvatossága vetett gátat: a rendezők bizonyára szívesen vették volna, ha mások is éppúgy hozzáférhetővé teszik akár épülethez kötött szobraikat, ahogyan ők is kiállították az éppen restaurálás alatt álló kölni Petersportal szobrait. Mindenesetre, törekvésük részben meg is bukott: a kiállítás ideális koncepciója csupán a Handbuch segítségével követhető, s eredeti elképzelésének rekonstruálása annál nehezebb, mivel ez a katalógus eleve tartalmaz pl. olyan épületeket, helyhez kötött műveket, amelyek csak a „musée imaginaire" keretében voltak elhelyezhetők. Csak üggyel-bajjal rekonstruálható a kiállított tárgyak jegyzékéből (500 tétel!),

11 mi volt tényleg jelen a kölni Kunsthalléban, s a kiállítás rendezőin kívül aligha akad valaki is, aki minden esetben meg tudná mondani, mi volt fizikailag is jelen, nem csupán szellemileg (mint pl. a prágai Szent György-szobor, 322