Tanulmányok Budapest Múltjából 22. (1988)

VÁROSTÖRTÉNETI TANULMÁNYOK– STADTGESCHICHTLICHE STUDIEN - Szekeres József: A fővárosi közüzemi hálózat működésének jogi szabályozása, 1872-1938 = Rechtliche Regelung der Tätigkeit des hauptstädtischen Kommunalbetriebsnetzes, 1872-1938 287-309

ta az üzemek stb. létrehozásának feltételeit, nem határozta meg működési formájukat, vezető testületeiket, hanem szabad kezet hagyott a fővárosnak. A szabályrendeletek jóváhagyásának kötelezettsége csak ellenőrző, de nem meghatározó vagy iránymutató szerepkört biztosított a kormányzatnak. A törvény V. fejezete az üzemek témakörével foglalkozik. A miniszteri indokolás szerint „A községi üzemek jogviszonyai eddig külön törvényben nem voltak szabályozva. Tekintettel arra, hogy a kormány a közeljövőben a közüzemek kérdését törvényhozási úton részletesen fogja szabályozni, a javaslat csak oly részletek szabályozására szorítkozik, amelyeknek szabályozása el nem odázható." E korlátozott cél a törvénynek az üzemekkel kapcsolatos szakaszaiban csaknem mindenütt erősen szembeötlő. Az üzemek meghatározásánál csak általánosságokban mozgó szövegezés olvasható, mely szerint minden üzlet, vállalat és telep, melyet a főváros saját szükségleteinek ellátására vagy fogyasztói igények kielégítésére szervez, közüzemnek tekintendő. Az üzemeknek a szükségletek kedvezőbb, jobb és olcsóbb kielégítését és a főváros háztartásának könnyítését kell szolgálniok. Üzemet csak közérdek által indokolt esetben lehet létesíteni. A létesítésre vonatkozó határozatban meg kell állapítani az üzem rendeltetését, címét, helyét, az átadásra kerülő vagyont, a beruházási és forgótőkét, a kamatokat és törlesztéseket (87. § 1-4. bek.). A törvény előírja az üzemek vagyonának a főváros vagyonától való elkülönítését és a kereskedelmi üzleteknél szokásos kezelését (5. bek.). E szabályozás célja az üzemi eredmények elbírálhatóságának, a nyereségességnek a megállapítása, másrészt az üzemvitel szabadabb, egyszerűbb és gyorsabb intézése. A 6. és 7. bekezdésekben az üzemeknek a fővárostól kapott anyagi eszközök (vagyon, tőke, beruházási alap szolgáltatások) visszatérítendő kölcsönként való kezelését írja elő. A kormány e rendelkezéssel próbálta leszerelni a magántőke részéről a gazdasági válságjelenségek láttán egyre fokozódó közüzemellenes támadásokat. A magánipar ui. a közüzemeknek a főváros részéről nyújtott ingyenes támogatást kifogásolta, melynek révén a közüzemek kedvezőit helyzetbe kerülve sikerrel versengtek a magániparral.

23 A 8. bek. az üzemi tartalékalapok képzéséről és a nyereség befizetéséről rendelkezik. A 88. § az üzemi szabályzatok készítését és jóváhagyását taglalja. A korábbi viszonyokhoz képest lényeges módosítást ír elő a 89. § az üzemi igazgatóságok tekintetében, amennyiben kimondja, hogy a rokoncélú üzemeket egy igazgatóság alá kell rendelni. Az üzemigazgatóságok létszáma hét fő lehet. Ezek közül hat személyt a törvényhatósági bizottság tagjai vagy külső szakértők közül a törvényhatósági tanács választ, egy személyt és helyettesét a főpolgármester nevez ki. Az elnököt a polgármester jelöli ki. Az illetékes igazgatási osztály vezetőjének és az üzemvezetőnek csupán tanácskozási joga van (1—7. bek.). Az üzemeknél működött 10 főnyi igazgatóságokhoz képest a rendelet 30%-os csökkentést írt elő, másrészt kimondotta, hogy az illetékes városigazgatási ügyosztály vezetője csak tanácskozási joggal lehet tagja az igazgatóságnak. A törvény e szakasza azonban csak formális megoldást írt elő, mivel a hét választott tag mellett helyet foglaló tanácskozási jogú tisztviselők tevékenységére és tiszteletdíjára vonatkozó kérdéseket nyitva hagyta. 1931—1934 között az üzemigazgatóságok létszáma változatlanul 10 fő maradt és az igazgatóságok továbbra is jelentős díjazásban részesültek. Az üzemi 300