Tanulmányok Budapest Múltjából 22. (1988)
VÁROSTÖRTÉNETI TANULMÁNYOK– STADTGESCHICHTLICHE STUDIEN - Czagány István: A budai várra vonatkozó történetírás és művészettudomány története = Historigraphie der orts- und kunstgeschichtlichen Literatur der Burg von Buda 9-59
adatanyaga sohasem lesz nélkülözhető a későbbiek során, még akkor sem, ha esetleg egyes megállapításai, idővel talán majd korrekcióra szorulnak. Meggyőző és felelősségteljes ismertetései, bizonyításai azonban mindig ki fogják váltani az elismerést korunk tudományos módszereinek megfelelő alkalmazása iránt. Gerevich László módszeréhez csatlakozik 1968-ban Czagány Istvánnak a „Komplex kutatási módszer az építészettörténeti- és helytörténeti tudomány szolgálatában" című értekezése, amely a budavári Hunyadi János út. Dísz tér, Tárnok utca, Szentháromság tér által határolt műemléki telektömb építés-, kutatás- és helyreállítás történetét öleli fel. 116 Ebben a budai Vár területén legutóbbi negyedszázad alatt országos viszonylatban is a legmagasabb szintre emelt régészettudományi eljárásnak a lakónegyedre történt alkalmazását mutatjuk be. Talán nem véletlen, hogy az előbbi három, jelentős szintézis megjelente után a művészettörténeti kutatómunka ismét a részkérdések rövidebb cikkekben való vizsgálata felé fordul. Elsősorban G. Aggházy Mária 'Lasse (László) d'Ungheriának a Buda és Milánó kapcsolatában 1391 körül mutatkozó szerepét boncoló cikkére gondolunk. 117 Ebben friss megfigyeléssel iktat közvetítő láncszemet — a több, mint száz kőfaragó élén dolgozott mester személyében — a prágai Parler-műhely torzfej-faragványainak motívum-vándorlási útjában a magyar és olasz terület közé. Hasonló, de helyi vonatkozású kutatásokra támaszkodik Zolnay Lászlónak a budavári, középkori díszkutakkal foglalkozó cikke, 118 amely a palota déli zártudvarában álló Beatrix-címeres kútból kiindulva vizsgálja e fontos városi funkciójú motívumokat és vízvezetéki rendszerüket. Érdekfeszítő módon gyűjti egybe a várbeli főtéri, a vízvezetéke alapján immár 1416—1420 körűire datált. Váralja utcai vízköpő-torzfejes és a Budavári Palota Pallas Athéné szobrával díszített kútjának tudományos feltevéseit, kérdéseit. Ehhez a vonalhoz csatlakozik Czagány Istvánnak a budavári volt Belényi-ház művészettörténeti jelentőségéről 1972-ben, a budavári Grigely-ház műemléki helyreállításának művészettörténeti vonatkozásairól 1974-ben és a budavári volt Berényi—Zichy palota építéstörténetéről, valamint műemléki helyreállításáról ugyanez évben megjelent cikke. 119 E három közül az első a várnegyedi, feudalizmus kori egytraktusos, északi eredetű „középmagyar háztípus" előfordulását és továbbélését vizsgálja — az olasz palazzo-típussal szemben — egyetlen gótikus városunk településszerkezetében. Középkori lakóházaink korábbi, tipológiai kialakulásának vizsgálata 120 ugyanis nem hoz egyértelmű, megnyugtató végeredményt. Mindezzel párhuzamosan — új szemlélet alapján — kialakul egy kritikai irány is, amely a budavári, korábbi értékőrző és hagyományfenntartó műemlékvédelmet felváltó műemlékbontások időszakának a következménye. Ebben először csak az ellentétes helyreállítási módszerek egyeztetésére 121 irányul a törekvés, majd a pótolhatatlan képzőművészeti veszteségeink bemutatása a cél. 122 Az építő szándékú bírálat azonban nem talál megértésre — bár a Budavári Palota területén utóbb lefolyó bontások a jogosultságát messzemenően indokolják — végül viszont városszépítési és új területfelhasználási javaslatok 123 megszületéséhez vezet. Az utóbbihoz kapcsolódik a két évtizede tartó régészeti és topográfiai vita folytatása is. Ennek kiszélesedéséhez nagyban hozzájárul Zolnay Lászlónak a Táncsics Mihály 27
