Tanulmányok Budapest Múltjából 22. (1988)

VÁROSTÖRTÉNETI TANULMÁNYOK– STADTGESCHICHTLICHE STUDIEN - Kiss József: Tóth Gáspár, Petőfi "mecénása" : egy jeles polgári magyar szabómester a reformkorban és a forradalomban = Gáspár Tóth, Petőfis Mäzen : ein herrvorragender bürgerlich-ungarischer Schneidermeister im Reformzeitalter und in der Revolution 241-286

„egy atilla s egy nadrág" árát), az újabb öltözet árával azonban megint adós maradt. Hogy meddig? - nem tudjuk. Erre nézve érdemes Tóth Gáspárnak feljebb említett (Szegf i Mórnénak tulajdonítható) nekrológjából egy részletet idézni: „Hogy (a szabómester) annyi szívességgel halmozott el szegényebb sorsú írókat, mint kevés főúr e hazában, azt csak ő tudta és azok, akiket e szívességekben részeltetett. És milyen nemes gyengédséggel volt e jóság párosulva! Ő szólította föl az illetőket, jöjjenek el boltjába, pirongatta őket, hogy tán bizony el akarnak pártolni műhelyétől. »Jól tudom, hogy soha nem látok pénzt tőlök — szokta volt mondani —, de mikor ez az egyetlen mód, melyen irodalmunk iránti szeretetemet ki tudom fejezni!«

44 A szerző nem nevezi meg az ilyen tapintattal támogatott írókat, de legalább abban az értelemben feltehetőleg Petőfi is közéjük tartozott, hogy Tóth Gáspár sosem kérte tőle számon tartozását. S utóbb — ismerjük el — a szabómester javára billent a mérleg. Gondoljunk csak Petőfi Gróf Teleky Sándorhoz című (egyetlen mágnás barátjához intézett) versének e szavaira: nem szükség, Hogy elbeszéljem érdemed: Már az elég dicséretedre, Hogy itt könyvemben áll neved.

45 Már pedig Tóth Gáspár neve a Sorshúzás előtt c. verssel 1874-ben bekerült Petőfi összes költeményei közé,

46 s azóta minden kiadásban lenyomtatják; ki vonhatná hát kétségbe, hogy a költő végül is gavallérosan „lekvittelte" kontóját? Vahot Imre visszaemlékezéseiben előadja, hogy a szolgálatába lépő költőnek Tóth Gáspárnál „népies magyar ruhát" rendelt, mely prémmel szegélyezett ún. Csokonai-mentéből, sujtásos magyar nadrágból és sarkantyús csizmából állt; mindezt darutollas kucsma, fokos és makrapipa egészítette ki. A német ízlés szerint öltözködő fővárosi lakosság körében ez a viselet nem csekély feltűnést keltett: Petőfi legalább fél éven át mint „a Pesti Divatlap élő magyar divatképe" közlekedett a pesti utcákon.

47 Igazolják ezt más emlékezések is, csak az tűnik kétségesnek, hogy valóban Vahot fizette-e ki (mint állítja) e látványos reklám árát: Petőfi első életrajzának írója, Zilahy Károly tudomása szerint csak jótállt a költőért Tóthnál;

48 mi, Vahot szűkmarkúságának s emlékiratai megbízhatatlanságának ismeretében, az utóbbi változat felé hajlunk. (Hogy a szabómester végül is megkapta-e munkája ellenértékét, nem tudjuk.) Tóth Gáspárt 1844 első felében, körülbelül akkortájt, amikor emlékezetes felajánlását Petőfi versei ügyében a Nemzeti Kör ülésén megtette, már egy másik, szakmáján többékevésbé kívül eső kérdés kezdte foglalkoztatni: a pesti magyar polgárőrség megalakulása. Mint e testület 1845-ben kiadott zászlószentelési emlékkönyvéből megtudjuk, a „nemes magyar polgár-őrhad" megújításának gondolatát Rottenbiller Lipót alpolgármester vetette fel 1844 elején Pest városa tanácsa előtt,

49 - Kacskovics Lajos (akkor Pest város főjegyzője, később 1848-as képviselő) emlékirata szerint az elnémetesedett és „pöffeszkedő" régi szervezésű városi „Bürgermiliz" (polgárőrség) ellensúlyozására, ill. kiegészítésére.

50 Indítványát, melybe az egyenruhára és az alapszabályokra vonatkozó javaslatait belefoglalta, nagy többséggel elfogadták, az erre a célra készített díszes albumban rövidesen 158 253