Tanulmányok Budapest Múltjából 22. (1988)

VÁROSTÖRTÉNETI TANULMÁNYOK– STADTGESCHICHTLICHE STUDIEN - Czagány István: A budai várra vonatkozó történetírás és művészettudomány története = Historigraphie der orts- und kunstgeschichtlichen Literatur der Burg von Buda 9-59

tevékenységnél szembetűnő Külön vágányon halad a régi, metszetes ábrázolások összegyűjtése és kiértékelése, külön a nyomtatásban megjelent források összeszedése és bibliográfiai kiadása, külön a kéziratos, okleveles források másolatgyűjtése és publikációja. Ha ehhez hozzászámítjuk a régészeti emlékek muzeológiai összegyűjtését, akkor azt mondhatjuk, hogy a két történetírási ágnak olyan forrásanyag áll a rendelkezésére, amely nem hasonlítható az előző két korszak írásműveihez felhasznált forrásanyagokhoz. E harmadik fejezet alkotásait — az előző kettőétől eltérően — az írott történeti adatoknak és a helyszíni megfigyeléseknek egyeztetése jellemzi. A levéltári és a helyszíni kutatások eredményeinek egymásra vonatkoztatása e korszak legfőbb célkitűzése, amelyet azonban nem tud teljes sikerrel megvalósítani. A müvészettörténetírás mindehhez — mint saját módszerét — az emlékek stíluskoronként történő csoportosítását és stílustani vizsgálatát csatolja még hozzá. # A második világháború után, a régészeti feltárásoknak ezelőtt elképzelhetetlen, nagyarányú lehetősége, valamint új tudomány- és történelemszemléletünk indítja meg helyi történetírásunk és művészettudományunk historiográfiájának negyedik fejezetét. Bár a topográfia-írás fejlődési üteme erősen háttérbe szorul a művészettörténet-írás óriási léptekben haladó tempójához képest, mégis — eddigi módszerünkhöz híven - először tekintsük át ennek eredményeit. Nyilván a várpalota ásatásai inspirálták az első müvet, Szentneményi Béla 1950-ben megjelent „Budavár hadiépítészete" című könyvét.

89 Ez azonban a folyamatban levő ásatások eredményei nélkül, érdemben, akkor még nem tud hozzászólni a volt királyi palota hatalmas, szerteágazó topográfiai és művészettörténeti kérdésszövevényének megoldásához. Komoly fordulatot hoz topográfiai szemléletünkben Zolnay László 1952-ben megjelenő „A XII—XIV. századi, budavári királyi szálláshely" című tanulmánya. Egyrészről dr. Pataki Vidornak a „Kammerhof"-ra vonatkozó, helyrajzi megállapításait sikerül korrigálnia. Másfelől a rendelkezésre álló oklevélanyagban, éles szemmel olyan új összefüggéseket vesz észre, amelyeknek kiértékelése további, topográfiai támpontokat eredményez. Álláspontját az Árpád-kori királyi palota helyének kitűzésére vonatkozóan Gerevich László—Holl Imre—

Seit/ Kornél cáfolja,

90 végül a két álláspontot Kubinyi András sikerrel egyezteti. A „Kelenföldi kapu" fekvésének kitűzésében kialakult, ellentétes nézetek között például — megfelelő reálrégészeti leletanyag hiányában — a mai napig sem lehet véglegesen dönteni. Zolnay okleveles bizonyító eljárásának helyességét Bártfai Szabó László tárgyilagos szövegkritikája nem bizonyítja be ugyan, de — mint lehetőséget — nem is zárja ki. A Várnegyedre vonatkozó topográfiai megállapításait a később végzett kutatások több helyen beigazolják. Ezt követően — átmenetileg — mintha megtorpanna a topográfiai kérdések tisztázására irányuló minden törekvés. A Fővárosi Tanács azonban 1953-ban — immár harmadízben — ismét elhatározza Budapest történetének megíratását. Ehhez újból át kell vizsgálni a fővárosra vonatkozó magyarországi és külföldi, középkori okleveles anyagot. Mályusz Elemér irányításával 1954—1959 között végzik el ezt a munkát, amelynek eredményei már ekkor feldolgozhatóvá válnak forráskiadvány számára. A Budapesti Történeti Mú22