Tanulmányok Budapest Múltjából 22. (1988)
VÁROSTÖRTÉNETI TANULMÁNYOK– STADTGESCHICHTLICHE STUDIEN - Czagány István: A budai várra vonatkozó történetírás és művészettudomány története = Historigraphie der orts- und kunstgeschichtlichen Literatur der Burg von Buda 9-59
nyomtatott „Zsigmond király és kora" meg az 1941-ben közreadott posthumus munka a „Középkori budai fejek" ennek — az egyéni szempontból — hatalmas, tudományos erőfeszítésnek az értékes bizonyítékai. Tevékenysége kiszélesíti a középkori városmag vizsgálatának látószögét. Mátyás király addig is sokat méltatott mecénási érdemei mellett rámutat Zsigmond császár jóval nagyobb terjedelmű és legalább olyan jelentőségű, városkultúrát teremtő szerepére. Nagy érdeme, hogy felveti a budavári építőműhely külföldi páholyokhoz tartozásának kérdését, sőt elsőként megkísérli a budavári kőfaragójeleknek külföldi páholykulcsokból történő származtatását is. Érthető, hogy a kutatások akkori állásánál erre a rendkívül nehéz kérdésre még nem tudott kielégítő magyarázatot adni. A főváros átfogó, általános művészettörténetírása területén kifejtett munkásságának beszédes bizonyítéka a koncepciójában nagyvonalú „Budapest művészeti emlékei" kötet. 85 Amit Horváth Henrik a középkorra vonatkozó, helyi művészettörténetírás területén végez, azt a barokk művészet emlékeinél Schoen Arnold indítja el. A kettőjük kutatási eljárásában, valamint a feldolgozásuk módszerében megmutatkozó különbség, részben a két stíluskor műemlékeinek és a rájuk vonatkozó, levéltári adatokhoz való viszonyukból adódik. A budavári barokk stílusú emlékekkel foglalkozó, kisebb tanulmányainak sorozata — amelyet a Szentháromság-emlékről, a klarisszák templomáról, a Sándor palota reliefjeiről ír — alapvető fontosságú. 86 Tevékenységéhez tematikai szempontból kapcsolódik Révhelyi Réh Elemér munkássága, aki a 18. századi, budapesti emlékek ismertetése terén hasonló értékű szakirodalmi munkát végez. Az 1932-ben megjelent „Régi Buda és Pest építőmesterei Mária Terézia korában" című dolgozata például elsőnek összegezi a mai napig is kellőképpen fel nem kutatott tudományterület legfontosabb ismeretanyagát. Kapossy János viszont a nem mindig budapesti tematikájú műveiben számos budavári, képzőművészeti kérdésre ad feleletet 87 — mint amilyen Franz Anton Hillebrandt itteni tevékenysége, vagy Oracsek Ignác helybeli munkássága. A második világháború előtt és alatt megjelent kisebb, népszerűsítő művek közül Hekler Antal „Budapest als Kunststadt", a Genthon—Nyilas-Kolb „Budapesti képeskönyv", Jajczay Jánosnak „A megszentelt Pest-Buda" című könyvecskéje, valamint Tonelli Sándornak egyéni szempontok szerint megírt „Nagyapáink Pest-Budája" című könyve az említésre méltók. 88 Ezzel lezárhatjuk a topográfia- és művészettörténet-írásunk harmadik fejezetét, amely az előző két korhoz viszonyítva minden vonatkozásban nagyarányú kiszélesedést mutat. Mindenekelőtt a két történetírási ág szétválása és külön-külön folytatódó, további differenciálódása jellemzi. A nagy összefoglaló művek kiforrott, tudományos rendszerben épülnek már fel. Ezek az eseménytörténettől a gazdaságpolitikai történeten, társadalom/ és közigazgatástörténeten keresztül jutnak el a képző- és iparművészet történetéig — a topográfia anyagának egyidejű felhasználásával. Ugyanakkor azonban minden író többékevésbé egyéni rendszert állít fel megírandó műve számára. A felsorolt könyvek a rendelkezésre álló, teljes ismeretanyag felhasználásával születnek meg. Kifejezett céljuk, hogy a téma teljes áttekintését nyújtsák. A módszertani fejlődés különösen az összefoglaló munkák megírása érdekében végzett, nagyarányú előkészítő 21
