Tanulmányok Budapest Múltjából 21. (1979)

Létay Miklós: Óbuda parasztpolgárainak anyagi kultúrája és társadalma, 1848-1945, I. = Materielle Kultur und Gesellschaft der Bauernbürger von Óbuda, 1848-1945 152-199

szes területének átnézeti térképe" (1875) "Grosse Rossweide"-nek (nagy lólegelő) nevezi a Szentendrei ut. Kaszás utca közötti részt, ezirányu hasznosítását azonban semmilyen más adattal nem erősithetjük meg. Kora reggel a csordás összegyűjtötte a teheneket a Flórián téren, azután a Vörös vári utón elindultak a legelőre. Az útvonal "Csordás ut" (1828), "Pásztor Utsza" (1833), "Horde Gasse" (ném. Horde = csorda,horda) egykori hivatalos és népnyelvi elnevezései a kihajtás tényéből fakadtak illetve alátámasztják azt. Az állatok itatása gémeskutakból történt, melyekből a Csúcshegyen három is volt. A legeltetés az 1870-es években megszűnt, minden más ismeret hátrahagyása nélkül. Sajnos egyéb részletek megfejtéséhez adatközlőink emlékezete is kevésnek bizonyult. Bár a megszűnés összes körülményei sem tisztázhatók, az tény, hogy abban a legelők szűkülése komoly szerepet játszott. ^1 A fenti időponttól kezdve az állatok ellátása teljes egészében a szénára, a szántóföldi termeivényekre (árpa, zab, kukorica, lucerna stb. ), a törekre és a korpára szoritkozott. 1872-ben szeszgyár létesült a mai Búvár utca és Meggyfa utca sarkán, ahol a gyártás melléktermékeként adódó állati fogyasztásra alkalmas moslék pár fillérért, bármilyen mennyiségben kapható volt. A tehéntartó gazdák kihasználták a kedvező lehetőséget. Már éjjel 2-3 órakor sorban álltak az edényeket szállitó jármüvekkel a gyár kapuja előtt, bár a kiadás csak 4 órakor kezdődött. A várakozás idejét általában alvással ütötték el. Hazatérve árpadarára, korpára, törekre öntötték a moslékot, ugy etették fel. A lovaknak szénát, zabot, korpát, apritott takarmányrépát, kukoricát (darálva is) vagy ezek különböző keverékét adták. Télen kevesebb takarmányt kaptak. Az itatás vödrökből történt. A sertéseket a háztartás hulladékain tartották. A teheneket és a lovakat a beltelken levő istállóban, egymástól elkülönitve helyezték el. A két állást farud választotta el. Az istállók egy része padlás nélkül épült. Az udvar végében állt a disznó- és a baromfi ól. Vigyáztak arra, hogy az aprójószág ne menjen az istállóba, mert tapasztalatuk szerint, ha a ló vagy a marha tollat nyel, hasmenést kap, sőt elpusztul. A beteg állathoz orvost hivtak, éppen ezért a parasztpolgárok alig rendelkeztek állatgyógyászati ismeretekkel. Ha a tehén szájpadlása felhólyagosodott, egy fakanálra ecetes sót tettek és ronggyal bekötötték. Addig dörzsölték ezzel a szájpadlást, amig vérzett. Azután kamillás lemosást alkalmaztak. 2-3 kezelés rendszerint elegendőnek bizonyult. Ha a lovak vagy a tehenek patája repedezni, "rohadni" kezdett, a résekbe porrátört rézgálicot szórtak és hogy ne hulljon ki, kóccal, rongydarabbal lefojtották. A lovak megakadt bélmüködését szappanos vizes beöntésekkel inditották el. 184