Tanulmányok Budapest Múltjából 21. (1979)

Létay Miklós: Óbuda parasztpolgárainak anyagi kultúrája és társadalma, 1848-1945, I. = Materielle Kultur und Gesellschaft der Bauernbürger von Óbuda, 1848-1945 152-199

tek bort. Arra törekedtek, hogy az italok választékát bővítsék és minő,ségét növeljék. Sokan ugyanis azt tartották, hogy "az 1910-es évek utáni bor már csak vinkó". A kocsmát a család valamelyik tagja vezette. Közelebbi meghatározás azért nem lehetséges, mert a gazdaság, a háztartás, a mindennapi teendők alakulása szerint gyakran váltották egymást. A vevőkör állandónak bizonyult, jellegét a kocsma elhelyezkedése (pl. gyár közelében) határozta meg. A vendégek késő délután vagy este jöttek el egy kis borozgatásra, beszélgetésre. Állattartás Az óbudai lakosság életében az állattartás sohasem játszott kiemelkedő szerepet, de a különböző mezőgazdasági ágak kiszolgálójaként mindig jelen volt. A XIX. század közepére a lovak száma megközelítette a szarvasmarhákét és ez az egyenlőség a továbbiakban is fennmaradt. A sertések száma sem maradt el mögöttük, bár ezen állításunkat nem tudjuk alátámasztani statisztikai adatokkal, csupán egyöntetű adatközlésekkel. 50 Kis helyigényük, egyszerű takarmányozásuk, sokoldalú hasznosításuk miatt az óbudaiak sertéseket tartottak a legtovább. Ba-v fomfi is előfordult mindenütt, viszont a juh és a kecske hiányzott. XVII-XVIII. század fordulóján jelzett tartásuk feltehetőleg a református ínagyar lakosság Önellátó gazdálkodásából fakadt. Adataink alapján valószínű, hogy a XVIII. század közepével e háziállatok tartása megszűnt. Egy-egy parasztpolgár állatainak száma a vagyoni helyzettől függött. A kisebb gazdák l-l tehénnel és lóval, a középréteg 2-6 tehénnel, 1-2 lóval, a tehetősebb családok 7 vagy annál több tehénnel illetve 3-4 lóval rendelkeztek. Míg a tehenekből mindenki annyit tartottamenynyire gazdasági erejéből telt, addig lovakból négynél többet sohasem vettek. A haszonállatok, a XVII. század végétől XX. századi kiszorulásukig, istállózott tartásb

an részesültek, mely az 1870-es évekig magába foglalta a naponkénti legelőre hajtást. Az óbudai jobbágyok által korábban annyiszor felpanaszolt "szűk határ" következtében a takarmányozást nem nélkülözhették, igy a tartásmód sohasem volt mentes a kezes jellegtől. A legeltetést a közösség által fogadott pásztor végezte. Az anyakönyvekben szereplő "csordás" (1844), "tehén pásztor ó-budán" (1850), "pásztor" (1870) foglalkozási bejegyzések nemcsak az állatok őrzésével megbízott személy létezését, hanem a kihajtott állatfajt is jelzik. A legelők a Csucs-hegyen és az Üröm-hegyen, valamint a mai Góbé utca környékén feküdtek. Bár "Budapest főváros volt ó-budai ösz183