Tanulmányok Budapest Múltjából 21. (1979)

Létay Miklós: Óbuda parasztpolgárainak anyagi kultúrája és társadalma, 1848-1945, I. = Materielle Kultur und Gesellschaft der Bauernbürger von Óbuda, 1848-1945 152-199

A metszés után egy-két héttel került sor az első kapálásra. Nemcsak a szőlőnél,hanem más növényeknél is az óbudai kapás mélyen előrehajolva dolgozott. A-földet nem a kapa hegyével, inkább a mellette húzódó peremmel vágta. Ennek megfelelően a szerszámot nyelével kissé elforditva tartotta a kezében. A megkapált földet a kapa élével megütögette, elsimitotta (17. kép). Amikor a hajtások elérték az arasznyi nagyságot a karózás következett, ami a házilag készitett, körülbelül 1,3 m. hosszú fenyőfa rudak le szúrásából állt. Azután zajlott a választás ("ritkitás"; ném. jaten * /ki/gyomlál). A növekvő szőlőtőkéken, azok erősségétől függően, 5-8 hajtást hagytak, a többit leszakították. A tőkék legaljáról ugyancsak letéptek néhány levelet. A választást szorosan követte a kötözés. Ehhez (rozs) szalmát használtak, amelyből még a tél folyamán kis kötegeket készítettek. Közvetlenül a kötözés előtt, a szőlőben vagy a közeli kútnál ezeket a földre teregették, vizzel meglocsolták és jól megtaposták. Amikor kellően megpuhult, mindenki vett egy-egy csomót, vizszintesen kötényére fektette, miközben annak két alsó sarkát felemelve az övhöz betűzte. A kötözéskor egy-két szálat kihúztak, összecsavarták és a szőlő körül rögzitették. 1900-1940 között a szalmát fokozatosan felváltotta a rafia. A hajtások erőteljes növekedése esetén később még egyszer kötöztek. Bizonyos idő múlva, a gaz növekedése szerint, ismét kapálásra került sor. Következett a hegyelés, vagyis a karó magasságán túlnövő növényrészek levágása, hogy a tőke ne hajoljon el. A szüretig már csak egy munka maradt, a harmadik kapálás, ami augusztus végéig feltétlenül megtörtént. Itt jegyezzük meg, ha a gyomosodás mértéke szükségessé tette, akár ötször is kapáltak. Körülbelül az első világháborútól kezdődően a kapálást részben horolással helyettesitették. Ez utóbbit ugyanis gyorsabban lehetett elvégezni, mivel csak a föld felszínének lekaparásából állt, tehát az igy nyert idő kiegyenlítette a munkaerőhiányt. Az érésnek indult szőlőfürtöktől kereplővel zavarták el a madarakat. Erre a munkára a gazdák egy férfit fogadtak fel. Az éjszakai fagyok ellen füstöléssel védekeztek. Ha este ugy látták, hogy erős lehűlés várható, 2-3 órakor kimentek a szőlőbe és száraz lótrágyát, gallyakat, kukoricacsutkát égettek. Augusztus 20-a és szeptember eleje között kezdték el a szolgálatot a szőlőcsőszök ("szőlőpásztorok"). Az 5-8 hétig tartó érésidő alatt a termésre, szüretkor pedig az éjszakára kint hagyott eszközökre vigyáztak. A csőszök felfogadása a városi tanács, majd a kerületi elöljáróság feladata volt, hiszen a szőlősgazdák e célra külön adóztak. 39 Októberben zajlott le a szüret, amelyet bonyolultsága és borászathoz való kapcsolódása miatt külön tárgyalunk. 174