Tanulmányok Budapest Múltjából 21. (1979)

Létay Miklós: Óbuda parasztpolgárainak anyagi kultúrája és társadalma, 1848-1945, I. = Materielle Kultur und Gesellschaft der Bauernbürger von Óbuda, 1848-1945 152-199

lekedésre. A kert nagyságától függően az ágyások hossza 3-6 m., szélessége 1,5 m. volt. A kerti munkák március közepén kezdődtek, amikor a talaj már beitta a téli nedvességet. Minden évben először trágyáztak. Egyéni megitéléstöl függött, hogy e célra milyen állati hulladékot használtak. A lótrágya jól lazitotta a földet, a marhatrágya viszont tartósabb volt. Az ágyásokat mélyen megkapálták, ezáltal a ráteritett trágyát beforgatták, majd simára gereblyézték. Ilyen előkészités után következett az ültetés. A rövid tenyészidők miatt egy ágyást, egy év alatt többször is beültettek, de arra vigyáztak, hogy mindig más és más növény kerüljön a földbe. Tehát a nyári vetésű kapor helyére Ősszel spenót került, amit tavasszal a retek váltott fel. Naponta háromszor locsolták a csirázó vagy frissen ültetett, kétszer (reggel 7-11 és este 5-8 óra között) a megerősödött "földet takaró" veteményeket. A vizet gémes- vagy kerekes kutakból nyerték. Ezenkivül minden kertben tartottak egy-két, állandóan szinültig töltött, nagyméretű fakádat öntözési tartaléknak és a már felszedett zöldségek lemosására. Az 1910-es évektől kezdve betongyűrűk váltották fel. Az ősszel felszabaduló és télire vetetlenül maradt ágyásokat megkapálták vagy ha nagyobb, összefüggő területet tettek ki, akkor felszántották. Októberben vetették el a következő év tavaszán kikelő növényeket (pl. spenót, sóska). Elfagyásuk ellen az ágyasokra szalmát hordtak és hogy a szél ne vigye el, karókat fektettek rá. A felsorolt munkák szerszámkészlete az ásóból, a kapákból, a rendszerint meggyfából vágott ültetőfából és a gereblyéből állt. • A kertészek nemcsak termelték a veteményeket, hanem azzal párhuzamosan, értékesitéshez való előkészitésüket is elvégezték. Ez elsősorban az asszonyokra hárult. A földből kiszedett növényeket lemosták a kertben levő kádak (betongyűrűk) vizében, majd a petrezselymet, kaprot, retket, zöldhagymát kis csomókba kötötték. Végül minden vetemény, fajta szerint különválasztva, kétfülü, körülbelül 50 cm. magas vesszőkosarakba került, melyeket vizes ruhával, zsákkal letakartak, lekötöttek. Igyekezni kellett, hogy estére elkészüljenek, mert általában minden piacra termelő kertészhez járt egy fuvaros (nagyobb mennyiség esetén több is, kicsiben való termelés esetén több kertészhez egyetlen fuvaros), aki minden este 8-10 között kocsijával megjelent a kertnél, az áruért. A rakodás ugy történt, hogy a platóra hosszában három,annak tetejére kettő, legfelülre egy sor kosár került. Azután a fuvaros a megrakott kocsijával hazatért és lepihent, majd éjjel 1-1/2 2 órakor elindult a központi Vásárcsarnokba (Tolbuhin krt.) vagy a Haller piacra (Mester u. ). Az értékesitést az asszonyok bonyolították le. Az 1870-es évek előtt, más utazási lehetőség hiányában, az éjszakai indulás megbeszélt idejére a fuvaros házához mentek és a kocsira felülve kisérték a szállítmányt. Később, amikor a villamosközlekedés megindult, azt vették igénybe. A piacra érve és ott lepakolva megkezdték az árusitást vagy 169