Tanulmányok Budapest Múltjából 21. (1979)

Létay Miklós: Óbuda parasztpolgárainak anyagi kultúrája és társadalma, 1848-1945, I. = Materielle Kultur und Gesellschaft der Bauernbürger von Óbuda, 1848-1945 152-199

szűk beltelki udvarok. E kényszerítő körülményekre Hoffmann Tamás is céloz könyvében. 6 Az óbudai kertek a megosztottság "pajtás- vagy csüröskert" névvel jelzett típusába sorolhatók. Ha ezen belül még pontosabb terminus után kutatunk azonnal nyilvánvalóvá válik, hogy az óbudai kertekben kétféle jelleg keveredett, azaz nem képviseltek tiszta típust. 1. A termés kertbe való behordását, majd elnyom tatását az ott elkészített szérűk, 2. a kert huzamos elfoglalását, 3. a nyomtatás engedélyezését másoknak is, a szérűskert, 1. a szalma, széna, stb. tárolását, 2. a kertek közterületen való elhelyezkedését viszont a rakodó (lóger) jellemzőiként tartják számon a kutatók. A felsorolt tények közül egyedül a közterületi státus szűnt meg a kapitalista viszonyok között. 1877-ben egy birói Ítélet még a kerti földek "közlegelői minőség"-ét erősítette meg. %° Ebből következően bizonyos az, hogy az 1870-es évek végéig "... csak a szokásjog biztosítja egy-egy paraszt számára korábbi rakodóhelyénekés szérűjének folyamatos használatát". Nem sokkal azután a hatósági telekrendezés a szérűk (kertek) birtoklását és használatát az irott jogszabályok szerint rögzítette. Halácsy Sándor 1880-ban rajzolt térképe

á0 már magántulajdonban levő telkeket tüntet fel a Szentendrei ut mentén, a Máriakő kápolnától északra. A tulajdonjogi változás elősegítette a szérűskertek kiszorulását. A XIX-XX. század fordulója táján ugyanis megkezdődött a telkek eladása illetve a gazdálkodással felhagyott vagy túlnépesedett családok kiköltözése és lakóházak építése. Az állandó emberi jelenlét - az állattartás és a tűzveszély révén - veszélyeztette a gazdálkodók ugyanitt felhalmozott készleteit, ezért a szérűkkel, egyik a másik példáját követve, nyugatabb húzódtak. Hiányos forrásaink ellenére is ugy gondoljuk, hogy az óbudai kertek XVIII-XDC. századi> de hanyatlásában a XX. századra is áthúzódó jelenléte kétségbevonhatatlan tény. Az ebből adódó következtetések megtételéhez mégis nagy óvatosságra és körültekintésre van szükség. A probléma ugyanis az, hogy Óbuda esetében nem a lakosság egésze, haneni csak egy része igényelt és birtokolt szérűskertet. Tehát a kertek csak bizonyos mezővárosi réteg gazdasági rendszerére hatottak vissza. (Az 1780-as években a lakosság kb. 67 %-a, 1872-ben 34 %-a foglalkozott mezőgazdasággal. ) Joggal felvethető tehát, hogy Óbuda megosztott településnek nevezhető-e vagy sem. Vajon pontosan (matematikailag) meghatározhatók-e az ilyen illetve ehhez hasonló,nem egyértelműen "tiszta" jelenségek? Pillanatnyilag ugy véljük, hogy leghelyesebb ha esetünkben inkább megosztott gazdaságról (gazdálkodásról) beszélünk. 167