Tanulmányok Budapest Múltjából 21. (1979)

Létay Miklós: Óbuda parasztpolgárainak anyagi kultúrája és társadalma, 1848-1945, I. = Materielle Kultur und Gesellschaft der Bauernbürger von Óbuda, 1848-1945 152-199

szántóföldekről, hogy "két nyomásban müvelik őket". Fél évszázaddal később, az úrbéri kérdésekre adott válaszok (1767) egyik már többet mond; "Minden gazdának. . . vagyon három szántóföldre két vetőre. .. a harmadikat be sem vethetik". Kétségtelen tehát a háromnyomásos ugartartó rendszer megléte. A müveit földek korábbi, évente 50 %-os kihasználását egyrészt a jobbágyok és a felfogható terület kedvező aránya magyarázza, másrészt figyelembe kellett venni az állattartást, melyhez az ugar legelőként szolgált. A kétnyomásos rendszerről a háromnyomásosra való áttérés feltehetőleg az 1760-as években következett be. Ezzel kapcsolatban nem közömbös a jobbágyok számának megkétszereződése 1760-1772 között. Az adott viszonyok mellett a megnövekedett gazdasági igényekhez ugy próbáltak igazodni, hogy ezentúl évente a szántóföldek 66 %-át megművelték és 33 %-át pihenni hagyták. A XDC. század első felétől kezdve lassan megindult a nyomásos rendszer és a művelési kényszer felszámolódása, ami az 1855-1865 körüli tagosítással zárult le. Természetesen a parcellák szétszórtsága végérvényesen nem szűnt meg. A földek ismét elaprózódtak az öröklések és adásvételek révén. A szántók használatában az óbudai parasztpolgárok áttértek az árutermelésnek jobban megfelelő váltőgazdaság rendszerére. Tehát ugar nem maradt, az egész földterületet bevetették valamelyik gabonafélével (elsősorban búza, rozs, árpa) vagy kukoricával. *4 Kettes-, hármas- és négyes vetésforgókat alkalmaztak, ami közelebbről azt jelentette, hogy az adott földdarabon 1-2-3 évig gabonát, majd 1-2-3 évig kukoricát termeltek. Az arányok tekintetében (búza-kukorica, árpakukorica-kukorica, rozs-rozs-kukorica-kukorica, stb.) számos egyéni variáció fordult elő. Altalánosnak mondható, hogy a 2-3 éves gabona cikluson belül a fajtákat nem cserélték (pl. igy; rozs-árpa-kukorica, buza-árpa-rozs-kukorica, stb.), csak egyfélét vetettek. Néhány jel szerint az 1910-es évekig még előfordult, hogy egyes szántóföldeket ugarként pihentettek, de ez semmiképpen sem volt általános gyakorlat. Mindössze az adott terület rossz minőségű talajáról, egyéni eljárásról, olyan gazdasági szerkezetről, vagyoni helyzetről van itt sző, mely ezt a megoldást szükségessé és lehetővé tette. A szántóföldek előkészítése, gondozása a termelendő növény vetési idejétől függően, ősszel vagy télen kezdődött, elsőként a trágyázással. A trágyát szarvasmarhák és lovak szolgáltatták. A beltelken levő istállókból szekérrel kihordott trágyát vékony rétegben a földre szórták. E munkára ősszel az első és második szántás között, télen a tavaszi szántások előtt került sor. A szántást az u.mVidacs ekével végezték. 15

Gerendelye négyzetes keresztmetszetű fagerendából, két szarva hajlított farudból, többi alkatrésze és vasalása kovácsoltvasból készült. A hosszuvas (csoroszlya) hiányzott, mivel Óbudán a talaj laza, hordalékos volt. Tulajdonképpen a többféle típusban gyártott Vidacs ekék egyikéről van sző, amelyet hasonló adottságok esetén, más vidékeken is használtak. Legfontosabb 157