Tanulmányok Budapest Múltjából 20. (1974)

A. SZEKCIÓ (Kapitalista korszak) - L. NAGY Zsuzsa: Politikai erők, politikai harcok Budapesten a századfordulótól a második világháború végéig - TARJÁNYI Sándor

telep) létesitése, hanem a korszerű, városias épitésmód fejlesztése. Ezért a területi szétterülés helyett - amely megoldhatatlan közmüvesitési problémákkal járt, s a cikkiró által retrográdnak itélt, nem-városias családi házas életforma erősítését jelentette, - a városból kivezető utak mentén magas, szalagházas építkezést javasolt, a házsorok mögött nagy zöldterülettel. A modern, felvonóval ellátott lakóházakba nagy közösségi konyhák és étkezőhelyiségek építését javasolta, hogy meg lehessen szüntetni az elmaradott, kisüzemi családi háztartást; olyan helyiségek építését is szükségesnek tartotta, amelyekben egy-egy ilyen lakóegységen belül megvalósítható a kollektív, korszerű gyermeknevelés, szakképzett pedagógusokkal. Végül, ha nem is kifejezetten urbanisztikai, hanem konkrét várospolitikai vonatkozásúak Szabó Ervinnek a városi könyvtár és a városi múzeum feladatairól szóló irásai, mégis messze túlmutatnak az aktuális, konkrét várospolitikai feladatokon, és elvi megalapozást, is adnak a szocialista várospolitika fontos aspektusainak. S éppen Szabó Ervin elméleti és gyakorlati tevékenysége az a terület, ahol a legjobban látható: a századelő haladó erői, ha nagy harcok és erőfeszítések árán is, mégiscsak tudtak bizonyos befolyást gyakorolni a várospolitikára, a városfejlődésre; elméleti és gyakorlati munkásságuk nem maradt nyomtalan Budapest történetében. TARJÁNYI Sándor: A vitában valaki azt mondotta: a centenárium nem jelenti azt, hogy a vizsgált korszak problémáiról ne beszéljünk. Én inkább megforditanám, tudniillik egyszerűen arról van szó, hogy aki valamit mond ebben a témában, az már rendszerint ujat is mond. íünnek a témának, általában a várospolitikának a kutatása elég uj Magyarországon. Én magam is örülök annak, hogy viszonylag széles körben, éppen a centenárium jegyében többen, és reméljük, hogy ezután még többen fognak foglalkozni ezekkel a kérdésekkel. Én egy sajátos körülményre, egy olyan korszaknak a problémáira hivnám fel a figyelmet, amely az eddigi történeti kutatások során nem, vagy pedig más megvilágításban került a közvélemény elé. Hivatkoznék arra, illetve folytatnám azt, amit az eddigi előadások és a korreferátumok során a kollégáim már elmondtak, elsősorban arra az öt és fél esztendőre, amikor a demokratikus blokk bent volt, talán még azt is lehet mondani, hogy a két jobboldali párttal szemben többségben volt a fővárosi törvényhatósági bizottságban. Persze a kérdés nem ilyen egyszerű, tudniillik az 1925-ös választások során - mint közismert - a demokratikus blokk 128 mandátumot kapott, ebben a Szociáldemokrata Párt is. A másik oldal, a Keresztény Községi Párt 91 mandátumot, a Ripka-féle, Bethlent támogató párt pedig 23 mandátumot. Nem vettem most pillanatnyilag figyelembe a kormányt támogató, hivatalból jelenlévő, vagy tisztüknél fogva jelenlévő tisztviselőket, illetve mandátumviselőket, akiknek száma ekkor 60 volt. Alig egy év múlva, főleg az 1926-os polgármester választás után, egy olyan sajátságos körülmény jött létre, amelynek az eredményeként nagyjából három egyenlő csoportra oszlott a törvényhatósági bizottság. Egyrészt a demokratikus blokkból, - ennek felét ekkor már a Szociáldemokrata Párt tette ki - jópáran, elsősorban a liberális rész Bárczy vezetésével kormánytámogató lett, vagyis egyszerűen beléptek a Ripka pártba. A Wolffistákból is néhány liberálisabb gondolkodású szintén kormánytámogató lett, hozzávéve ehhez a hivatalból jelenlévőket, nagyjából három egyenlő csoport jött létre a törvényhatósági bizottságban. Ez maga olyan érdekes szituáció volt, amely az egész ellenforradalmi korszak folyamán szinte egyedülálló. Talán egy-két példát a főváros környékén lehetne mondani, de jelentőségük nyilván sokkal kisebb, nagyon is helyi jelentőségűek, pl. néhány éven keresztül Újpesten, Budafokon, Pesterzsébeten, de ezek is a budapesti, fővárosi körülményeknek a hatására. Tehát sajátos körülmény jött létre, amely körülbelül öt, öt és fél éven keresztül a fővárosi politikát meghatározta. Milyen összefüggésben va"h ez azzal, amit az elöljáróban mondtam? Elsősorban az, hogy bár továbbra is a jobboldal maradt irányadó és döntő a fővárosi politikában, de éppen ennek a furcsa, talán azt is lehetne mondani egy kis túlzással, hogy egyensúly-helyzetnek a következtében egy sor kérdésben kénytelen volt engedni a szélsőséges keresztény párt is. Érdekes módon a mérleg nyelvét a Bethlent támogató Ripka-párt 93