Tanulmányok Budapest Múltjából 20. (1974)

A. SZEKCIÓ (Kapitalista korszak) - L. NAGY Zsuzsa: Politikai erők, politikai harcok Budapesten a századfordulótól a második világháború végéig - SZABÓ Ágnes

Felmerül az a kérdés, volt-e a Kommunisták Magyarországi pártjának községi politikája, reális-e az az igény, hogy illegális párt községi politikát dolgozzon ki? Kétségtelen, hogy a községi politika iránt a Kommunisták Magyarországi Pártjának érdeklődése csak abban az időben ébredt fel, amikor a legális munkásmozgalom számára lehetőség nyilott a törvényhatósági tanácsokba, elsősorban a fővárosi törvényhatósági bizottságba bekerülni. A községi politika elemei, a szociál- és kultúrpolitika a Kommunisták Magyarországi pártja politikájának a munkásosztály megnyeréséért folytatott harcában mindig része volt. A munkások nyomorúságos életkörülményei, a budapesti lakbéruzsora, a munkások munkanélkülisegélyezése, a munkásbiztositásért való küzdelem mindenkor szerepelt a kommunisták harci feladatai között. Rácz Béla az Uj Márciusban "Proletár községi politikát Magyarországon" cimü cikkében a következőkben határozza meg a községi politika helyét a kommunista párt feladatai között: "A kommunista mozgalom feltétlen forradalmi beállítottsága mellett egyúttal a dolgozók napi követeléseinek közvetlen erdekeinek és egyedüli következetes, meg nem alkuvó harcosa. Minden eszközt megragad a munkásság sorsának könnyitésére, testi, szellemi igényeinek azonnali kielégítésére, helyzetjavitására, harci képességének emelésére. Ennek folytán a kommunista munkáspártok sehol sem állnak közömbösen azokkal a feladatokkal szemben, amelyeket a rövidség kedvéért a következőkben mi is a községi politika elnevezés alá foglalunk össze. A közigazgatási önkormányzat mindenütt mélyen belenyúl a proletárok életébe. A városoknak,községeknek saját közüzemeik vannak, azonkívül szabályzatokkal, adórendszerükkel befolyásolják a termelést, megterhelik a fogyasztást, közvetett adókkal befolyást gyakorolnak az oktatásra, az egészségügyre,a szociálpolitikára." (Uj Március, 1925 szeptember.) A 20-as évek közepén a magyar kommunisták a községpolitikai feladatokat átmeneti programjuk részének tekintették és azon fáradoztak, hogy áttörve az illegalitás körülményeit maguk is hangot kapjanak az önkormányzatban. Erre való próbálkozásul szolgált a Magyarországi Szocialista Munkáspárt tevékenysége. Az 1925 áprilisában megalakult forradalmi munkáspárt 1925 májusában kísérletet tett arra, hogy részt vegyen a fővárosi törvényhozó bizottsági választásokon. Kísérlete természetesen nem járt sikerrel, de a választási küzdelemben való részvétel révén maga a párt és általa a kommunisták politikai elképzelései ismertekké váltak. A kommunisták a következő két fővárosi törvényhatósági választáson is hallatták szavukat. Mivel a községi politika mindenkor a kommunista program része volt, nem lehet elválasztani az adott időszak politikai irányvonalától. Ezért az 1930 decemberében a kommunisták községi politikáját megfogalmazó röplap sem mentes az e korszakra jellemző szektás, dogmatikus kommunista szemlélettől. A KMP választási felhívása, a reális - a gazdasági világválság körülményei között reális - a munkásosztály érdekeit célzó követeléseket a szovjet Budapestért való harc jelszavával kötötte össze. Az 1935-ös fővárosi törvényhatósági választásokra a kommunisták létrehozták a Szocialista Munkások Egységblokkját, melynek programja a községi szociálpolitikát, városfejlesztést, törvényhozást illetően igen jó javaslatokat tartalmazott. A választásokon szereztek mandátumokat, de mivel azokat a kormányzat megsemmisítette, az uj törvényhatóságban nem vehettek részt. Az 1935-ös törvényhatósági választások már arra az időre estek, amikor a fasizmus egyre növekvő támadásaival szemben a munkásosztály egységfrontja megteremtésének szükségességét a magyarországi belpolitika a korábbi időszaknál élesebben és konrétabban vetette fel. Az egységfront kialakításához a két munkáspárt községi politikája sem tudta áthidalni a két munkáspárt ellentéteit. A kommunisták élesen bírálták a szociáldemokraták községi politikáját, bírálatuk élessége különösen a húszas évek végén szembeötlő. E bírálatok nem vették figyelembe a szociáldemokraták községpolitikai erőfeszítéseit és eredményeit. Helytálló volt viszont a kommunisták bírálatának az a része, amely a szociáldemokrata "városatyák" elvtelen hajbókolását, reformista meghátrálását illette. A szociáldemokraták sem mozdították elő az egységfront kikovácsolását. Egymás után utasitották vissza a kommunisták minden olyan ajánlatát, amely a községi politikában az egységes szociáldemokrata és kommunista fellépésre irányult. A budapesti munkásmozgalomban, nagyobb történelmi megrázkódtatások után, a második világháború idején, amikor a háború még a fővárost létében fenyegette, jött létre a szociáldemokraták és kommunisták összefogása. Az ellenállási mozgalomban, a felszabadulás küszöbén, majd közvetlenül a felszabadulás után kommunisták és szociáldemokraták átgondolt városfejlesztési és községpolitikai koncepció érvényesítésével láttak hozzá Budapest újjáépítéséhez. 88