Tanulmányok Budapest Múltjából 20. (1974)

B. SZEKCIÓ (Szocialista korszak) - MESTERHÁZI Lajos: A budapesti hazafiság és a közigazgatás demokratizmusa

MESTERHÁZI LAJOS A BUDAPESTI HAZAFISÁG ÉS A KÖZIGAZGATÁS DEMOKRATIZMUSA Az a pesti lokálpatriotizmus, amelynek megható példáit láthatjuk éppen most is, a centenárium évében, vagy nem-alkalomszerü, folyamatos megnyilatkozását a tizezreket fölsorakoztató honismereti mozgalomban, méretében és minőségében is ujkeletü jelenség: az utolsó tiz-tizenöt évben alakult ki. Es nagy, figyelemre méltó jelenség, ha egyfelől az előtörténetére gondolunk, másfelől arra a tényre, hogy Budapest igazában ma is pionirváros, ma is több itt a jövevény, mint a bennszülött vagy éppen őslakos. A számba vehető kiváltó okok közül egy nehezen mérhető, mégis jól kitapintható tényezőt tartok a legfontosabbnak: a pesti ember közérzetének alakulását 1958-60 óta. Mintegy három évvel ezelőtt uj műszó röppent föl és vált igen gyorsan "slágerrá" a nyugati politikai irodalomban: "az élet minősége". A sokáig egyoldalúan vizsgált életszínvonallal, pontosabban: fogyasztási kultusszal szemben "az élet minősége" figyelembe vesz egy sor egyéb létfontosságú közérzeti tényezőt. Mármost a mi várospolitikánkat vizsgálván, megállapíthatjuk, hogy mielőtt ezt a műszót Galbraith leirta volna, minket a szocialista emberségünk, józan eszünk (vagy - különös módon - olykor akár a szegénységünk) elég régen rávezetett, hogy az élet minőségével, annak tényezőivel törődjünk, erőnkön felül is törődjünk. Pár évvel ezelőtt egy olasz kereszténydemokrata politikust kalauzoltam Budapesten. Meglepetéssel tapasztalta, hogy a város templomai, többnyire frissen renovált állapotban, szinte kiviritanak a környezetükből. Kiszámította, hogy ez a mi kommunista-ateista rendszerünk pár év alatt a sokszorosát fordította templomokra annak, amit az úgynevezett keresztény kurzus negyed század alatt. Valamiképpen le akarta tromfolni ezt a tényt. "Én, kérem, a háborúban ugyancsak sokat szenvedett Cassinonak a szenátora vagyok. Lám,a cassinoi püspök kijelentette, amig a lakásokat nem építik föl, addig a templomok maradjanak csak romokban! " Nem értette, egyszerűen ésszerűtlennek tartotta a mi eljárásunkat, valamiféle trükköt, taktikát vagy mit gyanított mögötte. Mit válaszolhattam? "A gesztus szép, de püspöknek kell lenni hozzá! " És megpróbáltam megmagyarázni: ezek a templomok nemcsak a hívőket szolgálják; ezek minekünk nagyapáinkat, dédapáinkat, városunk múltját jelentik, az otthonlétünkhöz tartoznak, akkor is, ha nem mindannyian igényeljük a rendeltetés-szerű" használatukat. Az otthont mindenekelőtt az különbözteti meg a világon bármely más helytől, hogy ott az ember nem egyszerűen a térben, hanem az időben is él: saját emlékeiben, és a személyes időn előre-vissza messze túlnyúló folyamatosságban. Ott, és egyedül ott van elevenen és személyhez szólóan jelen a történelem. Tehát nem holmi túlhajtott hagyománytisztelet, ha anyagi erőinkhez mérten - aki ezt nem érti, annak szemében talán ésszerűtlen is - sokat költünk a műemlékeinkre, arra a kevésre, ami ennek a városnak hányattatásai során megmaradt. Bármilyen paradoxul hangzik: sok egyéb közt ez teszi, hogy Budapest, amely ma még nem tud minden lakójának lakást adni, otthont igenis tud adni. Márpedig az otthon-élmény az élet úgynevezett minőségének egyik legfontosabb eleme. Való igaz, hideg racionalizmussal nem minden megokolható, amit az ut°bbi egy-másfél évtizedben a városért tettünk. Súlyos közlekedési gondjaink vannak, de fölépitettük a Libegőt. Nincsenek egymásra licitáló vállalataink, mégis teleraktuk a várost szines reklám-fényekkel. Nincs vizienergiával termelt olcsó villanyáramunk, mégis többezer megawattal világítjuk ki a Lánchidat, a Duna két partjának középületeit. Mintha csak a költő diktálná: "... Játszani is engedd szép, komoly fiadat". Magyarázzam-e, mit jelent nekünk ez a "luxus"? Mit jelent, akár naponta is, átmenni a Lánchídon? Mit jelentett mostanában, hogy egyszercsak fölfedeztük a Batthyány-teret? Szándékosan hozom ezeket a szorosan vett "várospolitikai" példákat. Jól tudom, hogy az "élet minőségéhez", egyszerűbben: a pesti ember közérzetéhez föl sem sorolhatóan sok egyéb is hozzátartozik, az általános politikai stabilitástól, az exisztenciális biztonságtól a fanyar pesti plebejus humorig, és a sok plusz mellett jócskán sorolhatnám szűkössé günk mínuszait is. A lényeg mégis az, hogy az emberek általában szeretnek itt élni, és ez, 243