Tanulmányok Budapest Múltjából 20. (1974)

B. SZEKCIÓ (Szocialista korszak) - MESTERHÁZI Lajos: A budapesti hazafiság és a közigazgatás demokratizmusa

bárhogy vizsgálom, mindenekelőtt ez a hirtelen és széles körben megnyilatkozó, ujkeletü pesti lokálpatriotizmus alapja. Amely lokálpatriotizmusban, szerintem, sokkal nagyobb erőtartalékok rejlenek, mint amennyit belőlük eddig hasznosra fcrditottunk. Miért mondom ezt? Sokat problémázunk a nagyvárosi demokratizmus körül. Magam is leirtana már, hogy egy falu, pláne egy kisközség társadalmában, a szűkebb és áttekinthetőbb világban a lakossági részvétel a közügyekben mennyivel egyszerűbb, mint a fővárosban. Biztos ez is megvalósíthatatlan? Aki az utóbbi tiz év városrendezési munkáját figyeli s összeveti az 1980-85-ig előre néző tervekkel, az előtt máris kibontakozik az a szerkezeti változás, amelynek során az. egyközpontu és hatalmas perifériáju Budapestből policentrikus város, a kétmilliós metropolison belül az önmagukban teljes, harmonikus, "ember-méretü" lakóterületek füzére alakul ki. Nem nehéz megjósolni, hogy egy ilyen mélységű strukturális változást belátható időn belül törvényszerűen megfelelő közigazgatási változások kisérnek. Mármost függetlenül attól, hogy miféle területi és szintbeli fórumok válnak szükségessé, egy bizonyos: a tendencia, hogy a lakosságot közvetlenül érintő ügyek intézését az érdekeltekhez minél jobban közelítsük, megmarad. Ám a hatáskörök úgynevezett "lejjebb vitele" még nem jelent demokratizálást. Csupán decentralizálás. Ami jó feltétele a demokratizálásnak, de önmagában nemcsak nem elég, hanem, minek tagadjuk, bizonyos kockázatot is hordoz, ha nem jár együtt a demokratikus ellenőrzéssel. Nyilvánvaló, hogy erősitenünk kell a helyi választott szervek hatékony működését a hivatalok hatáskörével párhuzamosan. És azt hiszem, még itt sem állhatunk meg. Tovább léphetnénk és tovább is kellene lépnünk. Épp ennek kapcsán tenném föl a kérdést: megelégedhetühk-e vele, hogy a lokálpatriotizmus erejét csupán - egyébként csöppet sem lebecsülendő - alkalmi társadalmi munkákra és műkedvelő történelemkutatásra fordítsuk, ne állitsuk-e sokkal határozattabban a közéleti nevelés, nevelődés, tevékenység szolgálatába? Mondjuk: mint a helyi választott tanácsok hatékonyabb munkájának mozgalmi bázisát. Nem uj dolog, amit mondok. A kommunisták vezette helyi népfrontbizottságok aktivistáinak és a tanácstagoknak jó eredményű együttműködésére látunk városunkban már nem egy példát. Meglévő kezdeményt kellene tovább kibontakoztatnunk. Esetleg valamiképpen intézményesítenünk. 244