Tanulmányok Budapest Múltjából 20. (1974)

MEGNYITÓ ÜLÉS - SZÉKELY György: A várostörténeti kutatás eredményei és feladatai

A főváros rangját nemcsak az egyesités jogi formái, gazdasági élet, kialakuló és szerveződő proletariátusa adta meg, hanem művelődési központ jellege is. Budapest mindenekelőtt egyetemi város. Az ilyen jellegű feladatnak számos felsőoktatási intézmény kutatói szentelték munkásságukat. A Csűrös Zoltán és mások szerkesztésében megjelent A Budapesti Műszaki Egyetem Vegyészmérnöki Karának centenáris emlékkönyve 1871-1971 (Bp., 1972) 244 oldalon nyújtja a kor és a tanszékek történetét feldolgozó tanulmányokat. Ennek az egyetemnek egyik fontos intézményét egészen 1846-ig visszatekintve, de napjainkig kiterjedve mutatta be Héberger Károly: 125 éves a Műegyetemi Könyvtár (Felsőoktatási Szemle, 1973. május. 308-313. o. ) Részletesebb elemzést a tudományegyetem könyvtárügyéről Vértesy Miklós nyújtott a dualizmus második felének és a Tanácsköztársaság hónapjainak bő anyaga alapján: Az Egyetemi Könyvtár története 1899-1919 (Az Egyetemi Könyvtár Évkönyvei VI. 1972. 43-85. o. ) A tanszéki történetek közül igen alapos a Láng S ándor tollából megjelent A földrajzoktatás múltja az Eötvös Loránd Tudományegyetemen 1870-1970 között (A

cta Geographica... édita ad centesimum annum Instituti Geographici fundati celebrandum. Bp., 1970. 9-50.O. ). Az orvosegyetemi oktatás az egész tárgyalt korszakot érintő történetére és tárgyi emlékeire kitér az Emlékkönyv. A Semmelweis Orvostudományi Egyetem fennállásának 200 éves jubileumi ünnepségeiről. (Bp., 1971) cimü album, Zoltán Imre rektor visszatekintő megemlékezéseivel. Az oktatástörténeti kutatás nem rekedt meg a csúcsokon. Magyarfalvi Lajos: A budapesti tanítóképző intézet múltjából: a Budai Pedagógium (Pedagógiai Szemle, 1970.12. sz.) a dualizmus korának oktatásügyi törekvéseire nyújt adatokat és szempontokat. A Tanácsköztársaság rendelkezéseinek budapesti vonatkozásait legújabban \ Pelle József tárgyalta: A Tanácsköztársaság közoktatásügyi intézkedéseinek tanulságai (Az Egyetemi Könyvtár Évkönyvei VI., 1972. 223-238.o.) Az ujabb egyetemtörténet egyik legrészletesebb feldolgozása a Balogh Sándor Horváth Pál - Sinkovics István (főszerk. ) - Erdey-Gruz Tibor szerkesztésében megjelent: Az Eötvös Loránd Tudományegyetem története 1945-1970 (Bp., é. n. /1970/ c., 760 oldalon közzétett tanulmánykötet. A munka áttekinti az egyetem központi intézményeit és társadalmi szervezeteinek munkáját, olykor a dualizmus koráig nyúlva vissza, rendszeresebben a Horthy-korszakra visszatekintve, a felszabadulás utáni fejlődést tartalmi és statisztikai szempontból elemezve. Bemutatja az egyetemi szervezet, a felsőoktatási feladatok, a hallgatóság változásait. A kötet sorraveszi az egyetemi pártszervezetek, az egyetemi szakszervezet, az egyetemi ifjúsági mozgalom, majd az idegennyelvi lektorátusok, az egyetemi gyakorlóiskolák, a kollégiumok, az Egyetemi Könyvtár, az egyetemi kulturális élet, sport és testnevelés felszabadulás utáni történetét. Ezt a népi demokratikus fejlődésnek az államés jogtudományi oktatási reformok tükrében való elemzése követi, az egyes jogi tanszéki ágazatok történetével egyetemben. Majd a Bölcsészettudományi Kar és tanszéki ágazatainak története következik. A Természettudományi Kar létrejötte és fejlődésének fő vonásai már kifejezetten a szocialista egyetemi fejlődés elemei, itt is kapja az olvasó a tanszaki ágazatok történetét. A kötetet kiegésziti a tisztségviselők, a diszdoktorok, az aranygyűrűs doktorok listája, a hallgatói létszám adattára, valamint gazdag képmellékletek az egyetemi dokumentumokból, épületekről, arcképcsarnokból. Igazi jelentősége azonban abban van, hogy az egyetem ideológiai szerepét, az egyes tudományágak ideológiai történetét mélyenszántóan kidolgozza a kötet. Külön jelent meg Mátrai László: Az Egyetemi Könyvtár fejlődése a felszabadulás után. (Az Egyetemi Könyvtár Évkönyvei VI. 1972. 7-11. o. ) c. előadása. Bár a történettudomány elvileg a multat kutatja, a várostörténet sajátos módon a jelent, sőt a jövőt is vizsgálja. így a feltartóztathatatlan méretű városi fejlődés jövője foglalkoztatja a közismert történészt, Arnold J. Toynbeet, amikor visszatekint, mint kulturfilozófus elemzi a helyzetet és futurológusként kísérletet tesz a jövőbepillantásra (könyve németre fordítva is megjelent: Unaufhaltsam wächst die Stadt. Stuttgart, ... 212. old). A szerző a város lényegét kereste, a városok közös vonásait és a várostípusok különbségeit egyaránt kutatta ebben a könyvében évezrednyi múltjukból merítve. Toynbee mint polgári tudós közelitette meg a modern városfejlődés nagy veszélyeit, a belvárosok sorsát, a városperifériák munkakeresők várakozóhelyévé válását, a teljes közlekedési káoszt, azzal a céllal, hogy még időben hárítsák el a feltűnő veszedelmeket. De a legnagyobb veszélyként a növekvő stresszt jelölte meg Toynbee, aminek a városlakók általában ki vannak téve. Jóllehet az emberiség sorsáért elkötelezte magát, behatóan bírálta a jelenségeket a humánus 21