Tanulmányok Budapest Múltjából 20. (1974)

MEGNYITÓ ÜLÉS - SZÉKELY György: A várostörténeti kutatás eredményei és feladatai

háztulajdonosok alsóbb kategóriáiba tartozó polgárok származási, nyelvi, vallási eredetét, egyszersmind a változást az egyéni cégektől a részvénytársaságok elharapódzásáig. A főváros és egyúttal az ország legnagyobb hitelügyi intézményeiben betöltött szereppel olyan területet vontak befolyásuk alá, amely a XIX. század végére a finánctőke terjeszkedése révén biztositja e rétegnek (illetve e funkciók akkori betöltőinek) az akkor felépülő modern gyáripar feletti befolyást. 1873 és 1888 között két nemzedék váltja egymást, a város régi polgársága kiszorult a gazdasági és ezzel együtt a politikai vezető poziciókból. A háztulajdonban a Belváros csökkenő értékű régi házai mellé emelkedtek a Lipótváros aránylag uj bérpalotái, a századfordulóra pedig a nemrég kijelölt főútvonalak ekkor már épités alatt álló házai. A gazdasági élet egyre nagyobbra nőtt területei már különleges szakértelmet és foglalkozási specializációt igényeltek. Virilista poziciókat értek el a vasgyárak műszakilag szakértő igazgatói, a bankcégek vezetői, ügyvédek és orvosok. Nemcsak anyagi helyzet, de ennek megfelelő társadalmi poziciók - nemesség, a századfordulótól bárói rang szerzése -, összezáródó házassági és üzlettársi kötelékek jelzik a többé-kevésbé összefüggő vagyonkomplexusokat. Megfelelően annak, hogy a gazdasági életben megjelennek a monopolkapitalizmusra jellemző egyes ismertetőjegyek, a főváros virilizmus által meghatározott gazdasági vezetőrétege is kezd zárttá válni. 1888 és 1917 között - közbeeső 1903 és 1910. évi elemzéssel kiegészitve - megállapíthatta Vörös Károly, hogy az ingatlantulajdon, az építőipari és az értelmiségi foglalkozás stabilizálta a virilisek pozicióit, s természetesen a gyáripar; viszont teljesen jelentéktelenné lett a kézműipar és a vendéglátóipar stabilizáló ereje. Régi kereskedelmi cégek egyre inkább monopolizálni tudták eredményei szerint a budapesti kereskedelmet és nagy súlyt kaptak a város gazdaságában. Kibontakozott Magyarország uralkodóosztályának legsajátosabb polgári összetevője. Az üzlettől visszavonult nagyjövedelmű kereskedők vagy jómódú értelmiségiek felhalmozott vagyona is csakhamar visszakapcsolódik az örökösök kezén a gazdasági élet valamelyik aktiv ágazatába. Az 1917-ig kialakult legvagyonosabb csoport gerincét kereskedők, háztulajdonosok és szabadfoglalkozású értelmiségiek alkotják, mellettük gyárosok és épitőiparosok stabil vagy éppen növekvő arányával, a kézműipar és a vendéglátóipar szinte teljes hiányával. 1903 és 1910-1917 években az első 200 adózó közé számitható helyeken 707 személy fordult elő. Bank- és gazdasági kapcsolatok, belső családi összefonódás alakitják a legmagasabb adóösszegeket fizetőkből a világháború előtti évekre létrejött sajátosan budapesti érdekeltségű csoportot, amely már a várospolitika befolyásolására törekedett. Nagy szerepet játszanak közlekedési vállalatokban is. így válik világossá a várospolitika és a budapesti nagytőke kapcsolata. Az eredmények módszertanilag is igazolták ennek a forrástipusnak kritikai hasznosítását, amit korábban sem a magyar, sem a külföldi szakirodalomban nem alkalmaztak. De ez a budapesti vezetőréteg már kezdettől nem volt politikailag egységes, gazdasági érdekek, eltérő kapcsolatok, vallási kötődések, műveltségi orientációk motiválták a dualizmusba visszanyúló politikai hasadást. Éppen ezért helyesen járt el ujabb történetírásunk, amikor a munkásmozgalom elmélyült és árnyaltságra törő feltárása mellett nem valami egységes reakciós masszának állította be a budapesti polgárságot, hanem annak reális politikai színképét igyekezett meghatározni. Ehhez járult hozzá L.Nagy Zsuzsa: A budapesti liberális ellenzék 1919-1944 c. munkája (Értekezések a történeti tudományok köréből 59. /Bp., 1972/), amikor képet adott a főváros helyzetéről az ellenforradalmi rendszerben, analizálva az ellenforradalmi ideológia Budapest-képét, a "bűnös Budapest" megítélés valódi tartalmát, a fővárosra rátelepülő "keresztény kurzus" viszonyát a liberális ellenzékhez. Nagy Zsuzsa sikerrel mutatta be a különféle erőcsoportosulások ellentétei mögötti érdekeket, azok hatását Budapest városvezetésére, valamint az államhatalom részéről mind erősebben jelentkező összefüggő törekvést egyfelől a fővárosi önkormányzati jogok korlátozására, másfelől az ellenzéki pártok háttérbe szorítására. Annak tükrében, hogy a jenai egyetem történeti szekciójában milyen kiterjedt monografikus kutatások folytak már 1969 előtt és folynak a német polgári pártok, ipari és kulturális egyesülések (első nagyobbméretü eredménye a Dieter Fricke és mások szerkesztésében megjelent Die bürgerlichen Parteien in Deutschland 1830-1945. Handbuch

. /2 Bände. Leipzig, 1968, 1970/ enciklopédiaszerü, de a fő pártokra egész tanúimányméretü címszavakkal, mindenkor forrásanyag és irodalom közlésével), ezeken belül is 1969 óta a nemproletár demokratikus erők (kispolgári, értelmiségi, paraszti törekvések) feltárására, nemzetközileg is aktuális feladatot vállalt Nagy Zsuzsa, amikor életszerűen nyújtotta a budapesti liberális ellenzéki pártok elemzését, politikai működésük társadalmi hátterületével, ti. a klubokat és más társadalmi szervezeteket, a bennük folyó társadalmi érintkezéseket. 20