Tanulmányok Budapest Múltjából 20. (1974)

B. SZEKCIÓ (Szocialista korszak) - SÁGVÁRI Ágnes: A szocialista várospolitika problémái 1945-től napjainkig - SÁGVÁRI Ágnes válasza a hozzászólásokra

Pártnak a mozgalmi vonalához baloldali irányvételt képviselt és időnként befolyást gyakorolt a párt községpolitikai tevékenységére is. Engedtessék meg azért egy megjegyzés az autonómia-problémával, a fővárosi törvény-problémával és a főváros jövedelmének a problémájával kapcsolatban. Nagyon nehéz külön megítélni^ méginkább elitélni a Szociáldemokrata Párt frakcióinak autonómia programját. Figyelembe kell venni, amit jeleztem, hogy tudniillik 1945-ben a két munkáspárt egységes választási felhivása is az autonómia igényével lépett fel. Ezért általában, és elvontan nem népi demokráciaellenes plattform az autonómia jelszava. Jogosult Újlaki Péternek az a felvetése, hogy 1946-ban, amikor ez politikai harc kérdése volt, ugyanezek a kérdések és ugyanezeknek a kérdéseknek az exponálása adott esetben egy központi kormányzattal való szembenállást fejezett ki. De az is nyilvánvaló, hogy a politikai pártharcoknak ebben a hallatlanul felgyorsult ütemében, amikor az egész önkormányzati kérdés 1946-ban előtérben volt, az önkormányzati kérdés azért került 1946-ban előtérbe, mert az tulajdonképpen a régi államapparátus mindenáron való stabilizálásának a politikáját jelentette, elsősorban egy kisgazdapárti háttérrel. Nyilvánvaló, hogy akkor ugyanazoknak a kérdéseknek a feltevése egy más hangvételt, vagy más politikai töltést kapott. Történeti szempontból azonban legfeljebb annyit mondhatok a Szociáldemokrata Pártra, hogy nem értette meg, hogy milyen politikai szituációban fejezi ki ugyanazokat a fővárosi érdekeket, amelyeket б a Horthy-korszakban pozitiven, 1945-ben a Kommunista Párttal együtt progresszíven képvisel. Egyszerűen azért nem értette meg, mert az országos politikától a Szociáldemokrata Pártnak ez az igazgatáscentrikus vonala sok vonatkozásban távol esett. Nagy Lajos kérdésfeltevésére válaszolva én is ujabb kérdéseket tudok csak felsorakoztatni. Mindenesetre örülök, ha referátumommal annyit elértem, hogy a várospolitika periodizációjának a problémáját napirendre tűzzük, hiszen ez az első alkalom erre. Igazság szerint azt hiszem, hogyha az utódaink várospolitikai periodizációt fognak késziteni, akkor ilyen rövid kis periódusokkal nem fognak foglalkozni. Tehát nyilvánvaló, hogy ahogy miperiodizálunk, az már eleve sok szempontból túlhaladott, vagy túlhaladott lesz. Nyilvánvaló az is, hogy az öt év 1945-19.50-ig még, ha nagyon rövid időszak is, átmeneti jellegénél és sajátos társadalmi tartalmánál fogva periódushatár volt, és periódushatár marad. Hogy az-e 1950-1960? Nyilvánvaló, hogy van ebben mesterkéltség. Valahol meg akartam ezt a határt vonni, és mondjuk, nem mondhatnám azt, hogy teljesen voluntarista módon tettem azt. Miután a múltban a csak állami szinten megvalósult és Budapestre bontott tervezés és az úgynevezett - Nagy Lajos kifejezésével - "állami várospolitika" határozta meg a város életét, az 1960-as esztendőt közbeeső, de vitatható periódushatárnak tekintettem, mint egy olyan kitörési kisérletet, és nem sikertelen és államilag támogatott kitörési kísérletet, amely tulajdonképpen egy fővároscentrikus várospolitika hatékonyabb, vagy hatásosabb előrehaladását jelzi. Periódushatár - a vitában alakult terminológiával kifejezve - a "fővárosi várospolitikának" és az állami várospolitikának egy nagyon szerencsés érintkezési pontján. Szerintem tehát ideiglenes határnak az 1960-at meg lehetne tartani. Nem akarom megkerülni azt a kérdést sem, hogy legyen-e 1957, vagy lehet-e 1957 periódushatár? Én azt mondtam a bevezetőben, és ez vonatkozik a 68-ra is, hogy metodológiai probléma, hogy eseményekhez, vagy eseményeknek várospolitikai lecsapolódásához, vagy közigazgatási lecsapódásához kapcsoljuk-e a periódust, és ezért mondtam, hogy a jelenleg 60-nál kezdődő periódust tulajdonképpen az MSZMP-vel, a konszolidációval, esetleg 1957-tel kellene kezdeni, vagy az MSZMP megalakulásával, amely egyáltalán egy politikai megújulást jelentett az egész politikai életben és az igazgatásnak a lakossággal való viszonyának a kérdésében. Hogy ezt ott periodizáljuk-e, ahol ez gazdaságilag lecsapódik, vagy ott, ahol keletkezik, azt hiszem, hogy ez egy olyan metodológiai probléma, amivel érdemes foglalkozni, amiről érdemes beszélni, és ugyanez vonatkozik az uj gazdasági mechanizmusnak a kérdésére is. Egy biztos, hogy tiz év múlva világosabban látható lesz: 1968-cal, a gazdaságirányítás reformjával periodizáljunk-e, vagy pedig - mondjuk városi viszonylatban - azzal periodizáljunk, hogy az 1968-at hogyan sikerült igazgatásilag egy kicsit világosabbá, vagy a város hatáskörében hatékonyabbá tenni. Nyilvánvaló, hogy a gazdasági mechanizmusnak a reformja és az átalakitása nem elsődlegesen, mint az állami mechanizmus átalakításának, vagy korrekciójának az igénye jelentkezett. Azonban, ha figyelemmel kisérjük ezt az egész vitát, akkor Nyers elvtársnak a zárócikke utal arra, hogy ez olyan társadalmi strukturális változásokat fog előidézni, és olyan igazgatási strukturális változásokat, amelyeknek a lecsapódása további évtizedeknek a munkáját előre meghatározza. Tehát ilyen értelemben is én elfogadom; a gazdasági reformokat igazgatásilag a tanácstörvény realizálta. 207