Tanulmányok Budapest Múltjából 20. (1974)

B. SZEKCIÓ (Szocialista korszak) - SÁGVÁRI Ágnes: A szocialista várospolitika problémái 1945-től napjainkig

budapesti kormánypártjának nagy többsége, valamint az igazolások, majd a B-listázások idején pártvédelemre szoruló régi hivatalnokok. Mi sem természetesebb, mint a Kisgazda Párt budapesti szervezetének polgári irányvétele. A városigazgatásban dolgozó tagok többsége pedig nem is egyszerűen polgári, hanem zömében kifejezetten ellenforradalmi-konzervativ várospolitikai gyakorlatot folytatott. Megerősitette irányvételüket a pártnak az a határozott vonala, amely bármilyen jobboldali fordulat lehetséges bázisát a régi közigazgatásban látta, ezért mindent megtett az apparátus konzerválására. Változás csak 1947-ben történt. Az első hullámban a koalición kivül, nyilt népi demokráciaellenes programmal uj pártok alakultak, magukhoz vonzva a volt kisgazda jobboldalt. A második hullámban viszont, amidőn a Kisgazda Párton belüli harcokból a baloldal került ki győztesen, már a párt haladó gondolkodású, értelmiségi szakembergárdája került közhivatali funkciókba. A Nemzeti Paraszt Párt a szegényparasztok és a paraszti származású értelmiség érdekeinek szószólója volt. Ilyen értelemben politikai tevékenységét bizonyos kettősség jellemezte. Érvényesült köreiben a népies nacionalista vonzás, de programjai megfogalmazására főként a baloldali népies-marxista szárny volt hatással. A párt elvileg a közigazgatás radikális átalakítása mellett szállt sikra, mivel azonban értelmiségi tagjai nem az igazgatásban működőkből kerültek ki - a gyakorlatban nem sok közvetlen eredményre jutott. A várospolitikai fórumokon delegáltjai nagyrészt a baloldalt támogatták. A párt budapesti szervezetéhez csapódó - és a párt egészénél lényegesen jobboldalibb - elemek azonban pozicióik védelmében nem egyszer a kommunistaellenes, konzervativ kisgazda javaslatokhoz kapcsolódtak. A Szociáldemokrata Párt volt a koalíció pártjai közül az egyetlen, amely 1945 előtt is helyet foglalt a törvényhatósági bizottságban. Tradicióinál fogva is eleven községpolitikai érdeklődés jellemezte. Járatos volt a Városháza "berkeiben", mind az ügyintézés terén, mind párttagjainak a városigazgatásban való aktiv részvétele következtében. A "fontolvahaladók", közöttük értékes szakemberek, a Szociáldemokrata Párt városházi frakciójához kapcsolódtak. A Szociáldemokrata Párt várospolitikai tevékenységét azonban súlyosan negativ hagyományok is terhelték. A várospolitikával foglalkozó és az igazgatásban dolgozó párttagok jelentős része a párt jobboldalához és centrumához tartozott. A szociáldemokrata baloldal főként a pártszervezeti, mozgalmi tevékenységre koncentrálta erőit, ezért a napi várospolitikai tevékenységre nem tudott eléggé hatni. A koaliciós csatározásokban nagy hangsúllyal szerepelt a városvezetés és városfejlesztés ügye. Ahhoz azonban kétség nem fért, hogy ezek végső soron függvényei a rendkívül éles osztályharcnak, s alá vannak rendelve sajátos pártpolitikai érdekeknek. És fordítva: a budapesti erőviszonyok országos hatása aligha volt túlbecsülhető. Ezért, amikor az országgyűlési választások erőpróbájaként a törvényhatósági választásokra sor került, helytállónak bizonyult a Magyar Kommunista Párt értékelése: "A mostani törvényhatósági választások nemcsak községpolitikai, városházi kérdések körül fognak folyni, hanem országos kérdések körül. " A törvényhatósági választásoknak több jellegzetességük volt. A két munkáspárt Dolgozók Egységfrontja néven közös listán indult. Egyidejűleg tartották a fővárosban és Pest-környéken az önkormányzatok választásait. A választásokra negyedszázados fasiszta uralom után, fél évvel a háború befejezését követően, általános háborús fáradtság és nyomor közepette került sor; mégpedig oly módon, hogy a választási törvény lényegében minden felnőtt lakost szavazati joghoz juttatott. (Mig az 1935. évi utolsó törvényhatósági választásokon a lakosság 28 %-a, addig 1945-ben 73 %-a volt választásra jogosult; s mig annak idején a jogosultak 80 %-a, most 90 %-a élt jogával. ) Budapesten a Dolgozók Egységfrontja 42,8 %-ot kapott, a Független Kisgazda Párt mint ellenpólus, 50, 54 %-ot. Pest-környéken az egységlista 55, 56, a Kisgazda Párt pedig 42,18 %-kal részesedett. Lényegében minden második szavazó a baloldal politikáját helyeselte, számuk megközelítően annyi volt, amennyi 1935-ben a választók összlétszáma; s mindez olyan városban, amelyben maximális becsléssel is 46-47 %-ra volt tehető a proletariátus aránya! Reális erőviszonyokat tükröztek, viszonylag pontosan, az 1947. évi országgyűlési választások budapesti eredményei, amikor is, éles polarizáció közepette, külön-külön a Kommunista Párt 27,5, az SZDP 17, a népi demokratikus ut programját valló Magyar Nemzeti Függetlenségi Front pártjai pedig együttesen 60, 5 %-ot kaptak. Ilyen többségi alapon került sor a "fordulat évében" számos szocialista rendszabály foganatosítására. 191