Tanulmányok Budapest Múltjából 20. (1974)

B. SZEKCIÓ (Szocialista korszak) - FODOR László: A főváros szerepe az ország gazdasági életében (1945-1973)

felhasználását legjobban növelő ágazat, meghatározó szerepet töltött be. 1969-ben a főváros teljes vízfelhasználásából az ipar mintegy 60 %-ban részesült és a háztartások vízfogyasztása az összes vízfelhasználásoknak csak 30 %-át tette ki. A főváros víz- cső- és csatornahálózata az elmúlt mintegy 2 évtized alatt a vízfelhasználás növekedésével párhuzamosan, annál azonban kisebb mértékben növekedett. 1969 végén Budapest vizcső hálózata 66 %-kal, csatornahálózata pedig mindössze 35 %-kal volt hosszabb az 1950 év véginél. A vízfelhasználás növekedését felülmúló mértékben nőtt az elvezetett szennyvíz mennyisége. Az elmúlt 10 esztendő alatt mind az un. műszaki, mind az un. humán infrastrukturális ágazatok teljesítménye számottevően növekedett. Budapest esetében az infrastruktúra fejlesztése általában felülmulta az ipari termelés növekedéséből és a lakosságszám gyarapodásából szükségszerűen következő fejlesztési igényt,a környező települések egy részében azonban a kapacitásbővülés nem tartott lépést a mennyiségi igények fokozásával és az ellátottsági viszonyok ma sok tekintetben kedvezőtlenebbek, mint 10 évvel korábban. Az infrastrukturális ágazatok teljesítménynövekedésének összetevői a humán és a műszaki ágazatokban eléggé eltérően alakultak. A műszaki infrastrukturális ágazatok fejlesztésére fordított beruházások összege jelentősen növekedett, ugyanakkor a foglalkoztatottak létszáma viszonylag kisebb mértékben - egyes területeken (pl. a helyi közlekedésben, közműellátásban) a szükségesnél jóval kisebb arányban gyarapodott. Ezzel szemben a humán ágazatokban a "teljesitmény-növekedés" főként csak a foglalkoztatottak létszámának növelésével függött össze. A fejlesztésre beruházott összeg nemcsak relatíve, hanem abszolút értelemben is alacsony volt, tehát az intézményhálózat csak kevéssé bővült. 1966-70-ben a fővárosban állami erőből mintegy 56,5 md Ft-ot fordítottak az infrastruktúra fejlesztésére. Ez azt jelenti, hogy Budapest fejlesztésére fordított összes beruházások 68 %-át fordították az infrastruktúra fejlesztésére. A harmadik tervidőszak folyamán a szolgáltató ágak közül a közlekedés fejlesztésére fordították a legjelentősebb összeget. A "szállítás, hírközlés" népgazdasági ágban teljesített beruházások 31 %-át jelentették a fővárosi állami szektor összes beruházásának. A helyi közlekedés fejlesztésére az öt év folyamán 5, 9 md Ft-ot fordítottak (közlekedési beruházások 23 %-át) s ennek 59 %-a a METRO építéséhez kapcsolódó beruházás volt. 1966-1970-ben az állami lakásberuházások keretében 6,2 md Ft-ot használtak fel. Az 1960-as évtizedben a lakásállomány gyarapodásának üteme a vidékihez hasonlóan Budapesten is meggyorsult. Míg 1948. és 1960 közötti időszakban évente átlagosan 6,7 ezerrel (1,4 %-kal) nőtt a főváros lakásainak száma, addig az elmúlt 11 esztendő alatt évi átlagban 9,7 ezerrel (1,7 %-kal) gyarapodott az állomány. A lakások száma 1970 végén meghaladta a 642 ezret (20 %-kal) volt nagyobb, mint 1960 elején. A lakásállomány az elmúlt 11 év alatt nagyobb arányban nőtt, mint a népesség száma. A lakások 20 %-QS gyarapodása mellett a lakónépesség száma 1970 végén 13 %-kal volt több, mint 11 évvel korábban. A népességszámra vetített lakásellátottsági mutatók tehát kis mértékben javultak. A főváros teljes lakónépességét figyelembevéve, a 100 lakásra jutó népesség száma 6 %-kal: 334-ről 315-re csökkent 1960 óta. Még kedvezőbb a kép, ha az intézeti háztartások lakónépességét számításon kívül hagyjuk, a laksürüségi mutatót csak a lakások lakónépessége alapján számítjuk.így 100 lakásra jelenleg 297 lakó jut, 10%-kal kevesebb, mint 11 évvel korábban. A laksürüségi mutató viszonylag kedvező alakulása ellenére a lakáshiány nem mérséklődött lényegesen. A családegységek, vagyis a családok, részcsaládok Ш. egyedülállók száma ugyanis arányaiban jobban növekedett, mint a népességé, tehát ugyanannak a népességnek az elhelyezése ma több lakást igényel, mint korábban. Egy ilyen számítás alapján a jelenlegi lakáshiány mintegy 143 ezerre tehető. 1960-ban a családegységek száma 153 ezerrel haladta meg a lakások számát, tehát a hiány csaknem 10 %-kal csökkent. A tényleges lakáshiány száma azonban minden valószínűség szerint lényegesen mérsékeltebb az ilyen módon számított hiánytól. A mennyiségi lakáshiányon felül még igen jelentős az un. minőségi lakáshiány is. Az 1970. évi népszámlálás adatai szerint a félkomfortos, ill. komfort nélküli lakások aránya 44 % (annak ellenére, hogy a felszabadulás óta folytatott állami lakásépítési tevékenység nyomán csak komfortos lakásokkal gyarapodott a város), s az egyszobás lakások hányada (50 %) magasabb, mind a vidéki városokban, mind a községekben kialakult aránynál. 172