Tanulmányok Budapest Múltjából 19. (1972)

Kumorovitz L. Bernát: Adatok Budapest főváros Árpád-kori történetéhez = Beiträge zur Geschichte der Haupstadt Budapest im Zeitalter der Árpáden 7-37

Az 1212-i oklevél hitelességével Györffy hosszasabban foglalkozik. Megállapítja, hogy mindkét változata meghamisított formában maradt ránk, s Szentpétery paleográfiai vonatkozású megállapítására építve a rövidebb szerkesztés vizsgálatában tovább lépett: írását összevetette II. András eredetiben fennmaradt okleveleivel, s arra az (újabb) eredményre jutott, „hogy a hamisító olyan pontosan rajzolhatta az eredetit, hogy felismerhető egy irnok jellegzetes keze vonása: az 1212-i oklevél előképét ugyanaz írta, aki II. Endre 1209-i kiváltságlevelét a garamszentbenedeki apátság részére. Ebből pedig arra következtethetünk — folytatja —, hogy a prépostság csakugyan rendelkezett II. Endre 1212-i privilégiumával. Az ebben foglalt jogok azonban idővel elégteleneknek mutatkoztak. Ekkor a kívánt jogok biztosítására egy új oklevelet gyártottak, úgy, hogy az eredetit lerajzolták ; a szükségesnek vélt mondatokat beszúrták, ezzel szemben az. oklevél végét erősen lerövidítették, pl. a méltóságsorból 14 nevet elhagytak."

33

' E paleográfiai vizsgálatból pedig azt a következtetést vonja le, hogy az 1212-es eredeti rövidebb oklevél „sokkal hívebb szöveget tartalmaz, mint az átírásokban fennmaradt bővebb szöveg". Kritikáját folytatva Györffy megjegyzi, hogy „az Imre király adományára vonatkozó rész mind diplomatikailag, mind történelmileg igazolható, csupán a 4 tömény só adományozásával szemben merül fel kétség". A sókivitellel kapcsolatos fejtegetései során pedig megállapítja, hogy a hamisításnak „... csak a tatárjárás előtt volt értelme. E mellett szól az is, hogy a később készült bővebb hamisítványba már be sem vették a tömények számát és exportálásról sincs szó".

34 A hamisítás valószínűleg a beregi egyezmény előtt készült, „...az 1233 táján készített hamisítványban már bővítés is kapott helyett. Ilyen lehet egy-két túlzó szó az egyházat ért sérelmekről és a prépost ítélkezését el nem fogadók büntetéséről, földjük elvételéről".

35 Ugyanakkor a város határának eladományozását és a határleírást Györffy nem tartja betoldásnak. Végül megjegyzi, „hogy hasonló szavakkal közlik az eladományozott földekbe való iktatást 1209-i és 1212-i oklevelek.

36 Emellett a határleírás tartalmaz olyan régi falunevet: Pócsernik, amelynek a neve a század második felére már megváltozott, s ezért az egyik átiratban az 1227-ből ismert Pazándok névvel helyettesítették be. A határleírás tehát mindenképpen II. Endre-kori kell legyen."

37 Györffy tehát az 1212-es oklevélpár rövidebb változatát tekinti a II. Andrásféle 1212-i feltételezett eredeti oklevél hívebb leszármazójának. Ezt értékesíti disszertációjában is, anélkül azonban, hogy a hosszabb szerkesztéshez való viszonyát vizsgálná, ami azért is szükséges, mert a régiek közül éppen a rövidebb szerkesztést vetették el többen, s általában a hosszabb oklevelet használták fel műveikben. Van azonban ennek az állítólagos eredeti rövidebb oklevélnek még egy olyan része, amely szintén összehasonlítható II. András eredeti okleveleivel: a corroboratiójában említett pecsét, illetőleg megpecsételés, s vizsgálata döntő módon módosíthatja az oklevélről eddig tett megállapításokat. . Az 1212-es oklevélpár corroboratiója csak a szövegbe való folyamatos bekapcsolás kezdőszavaiban különbözik egymástól, s így hangzik : „Et ut (Ut autem) hoc ratum permaneat et nullo tempore retractandum, presenti pagine sigilli nostri testimonium fecimus adhiberi". Nyelvtani szempontból azt jegyez33 Uo. 177—178. 34 Uo. 178. 35 Uo. 179. 36 Uo. 179. 37 Uo. 179. '..'

:

.

V

v " ' H