Tanulmányok Budapest Múltjából 19. (1972)
Kubinyi András: A magyarországi városhálózat XIV-XV. századi fejlődésének néhány kérdése = Einige Fragen zur Entwicklung des Städtenetzes von Ungarn im 14. und 15. Jahrhundert 39-56
hogy városhálózatunk belső hierarchiája és a belső.piac ellátása hogyan függött össze egymással. Messze a legjelentősebb város Buda, testvérvárosával, Pesttel együtt. Körülbelül 24—28 mérföldnyire tőle a határ felé találjuk a legnagyobb városokat, mintegy önálló alközpontokat. Nyugat-Magyarországon Sopront és Pozsonyt, azután a bányavárosokat Körmöcbányával, Kassát, Nagyváradot, Szegedet és Pécset, megjegyezve, hogy egyrészt Pécs—Szeged—Várad, másrészt Pozsony—Körmöc—Kassa ugyanilyen távolságra fekszik egymástól. Kelet felé Erdély csatlakozik Kolozsvárral és a szász városokkal. A többi város nagy része a főútvonalakon található. Pl. Óvár—Győr—Tata—Buda—Pest— Gyöngyös—Eger—Miskolc—Szikszó—Kassa. Mindebből kiderül, hogy a mezővárosokat, valamint — gondolva a civitas nevet viselő, de jobbágy lakosságú püspöki városokra -— a nem királyi civitasokat nem lehet egy nevezőre hozni. Sajnos, nálunk — talán a „mező" jelző következményeképp —• hajlandó a történetírás a mezővárosokat a falvak közé, lakosaikat pedig a parasztok közé sorolni (Ld. pl. Szabó István falu-monográfiáját. 57 ) Itt nyilvánvalóan a jobbágyság jogi kritériuma is hatott: hijszen az egyházi civitas lakója éppúgy jobbágy volt, mint a falusi paraszt. Pedig a mezőváros szóban a „mező" csupán a „kerített", „kulcsos" város ellentéte, azaz szabadon álló, nem fallal kerített, de mégis város jellegű település. 53 Helyesebb lenne a mezővárosokat városiasodásuk oldaláról, gazdasági helyzetük alapján tárgyalni. Foglalkoznunk kellene azonban a mezővárosi kiváltságot még el nem nyert piac- és vásárhelyekkel is, az egyes mezővárosok és piachelyek lakosságának társadalmi munkamegosztásával, piackörzetével, azaz az illető hely és környéke kapcsolatával is. Egy ilyen vizsgálat lehetővé tehetné, hogy a jelenleg általában egységes tömbként tárgyalt közel nyolcszáz mezővárost, amelyekhez még a piac- és vásárhelyek jelenleg pontosan fel nem mért tömege is tartozik, több csoportra kategorizálhassuk. így először is kiszűrhetnénk a mezővárosok nagy tömegéből a gazdasági szempontból városias funkciót ellátókát, a városnak tekintendőket. Itt utalhatunk arra is, hogy Lothar Gross már 1925-ben megírta, hogy a szomszédos Ausztriában „alapjában nem volt különbség a középkor végén a város és „Marktflecken" között." 59 A kategorizáláshoz, és legalább a mezővárosok felső rétegének kiválasztásához az egyetemre járók általunk fent ismertetett statisztikája, valamint a Fügedi által kutatott koldulórendi kolostorokkal ellátott helységek névsora is hozzájárul. 60 Az így kiemelt helységek egy része — a jogi kritériumok részleges hiánya ellenére — feltétlenül a városok közé tartozik, sőt köztük többet nem is kisvárosnak, hanem középvárosnak kell tekintenünk. A fallal körülvett és virágzó kereskedőváros Pécs, amelynek polgársága budai és bécsi családokkal tartott rokonságot, 61 és amelynek — Budán kívül egyedül — négy koldulórendi kolostora volt, 62 nemcsak az egyetemre járók száma alapján sorolandó a középvárosokhoz. Külső képe is városias volt. Pedig lakói a középkorvégi jogi állapot szerint jobbágyok, és így történetírásunk hiedelme alapján logikusan parasztnak tekintendők. A következő csoport a kisvárosoké. A mezővárosok 57 Szabó L, A középkori magyar falu. Bp., 1969, 238—240. 58 Csizmadia Andor, Az egyházi mezővárosok jogi helyzete és küzdelmük a felszabadulásért a XVIII. században, Studia Juridica Auctoritate Universitatis Pécs publicata, 24. Budapest 1962, 5—6. 59 L. Gross, Stadt und Markt im späteren Mittelalter. Zeitschrift der SavignyStiftung für Rechtsgesch. Germ. Abt. 45 (1925) 69. 60 Fügedi, Koldulórendek, i. m. 95. 61 Kubinyi András, Deutsche Bürger und Bauern in der Mitte des Königreichs Ungarn 1241—1541, Protokoll Nr. 169. des Konstanzer Arbeitskreises für mittelalterliche Geschichte, Konstanz 1971, 78. 62 Fügedi, Koldulórendek, i. m. 95.
