Tanulmányok Budapest Múltjából 19. (1972)
Spira György: Pest a negyvennyolcas forradalom szeptemberi fordulatának kezdetén = Pest zu Beginn der September-Wendung der ungarischen Revolution von 1848/49 327-358
barátaiként számontartott kovácsokból és ácsokból álló — 66 főnyi karhatalmi alakulatot. 19 S ami mármost a radikálisokat illeti: ők mindezenközben kínos gonddal ügyelnek arra, hogy a zavarkeltés szándékának még a látszata se árnyékolhassa be őket — amikor például tudomásukra jut, hogy némely vakbuzgó fiatalemberek újabban esténkint nagy jó dolgukban a pesti szerb kollégium, a Tökölyanum elé szoktak vonulni ,,s az ablakok alatt mindenféle gyalázó elnevezéseket kiabálnak" az intézetben lakó szerb diákokra, erre épp a Marczius Tizenötödike hívja fel a rendőrség figyelmét 20 —, a terveiket illető álhírek terjengésének azonban csak nem képesek útját állni. Legalábbis egy darabig. Mert apránkint végül megértik, hogy a kihívó magatartás egyszerű kerülése önmagában még nem elegendő, hogy bármennyire fegyelmezetten viselkednek is, ha augusztus 23-i elhatározásaiktól továbbra sem térnek el sem jobbra, sem balra, akkor a vélük szembehelyezkedők tábora minden nappal még csak növekedni fog, s ebből azután igen gyorsan okulnak is. A kezdeményezőszerep — mint 23-án — ezúttal is Vasvárié, aki —úgy látszik — csupán most döbben rá, de most végre rádöbben arra, hogy még mindig milyen „sokan vannak Pesten reactionariusok, kik a hajdani schwarzgelb uralkodást vissza kívánnák állittani", s ennek a felismerésnek a hatására most már maga is belátja, hogy az ellenforradalmi veszély elhárításához forradalmi diktatúra bevezetésére volna szükség. 21 Vasvárit azonban a legújabb fejlemények nemcsak arra ébresztik rá, hogy az ancien régime híveinek tábora nagyobb, mint amekkorának eddig hitte, hanem arra is, hogy viszont a forradalom tábora egyelőre sokkal megosztottabb, semhogy akár csak kacérkodni is lehessen a forradalmi diktatúra azonnali bevezetésének gondolatával, hiszen a forradalmi diktatúra létrehozásához előbb igen széles körben kell eluralkodnia a lehető „legnagyobb egyetértés"-nek. Annak érdekében tehát, hogy utóbb csakugyan mód nyíljék a forradalmi diktatúra bevezetésére, a baloldalnak pillanatnyilag éppen nem előre, hanem hátrafelé kell lépnie egyet: először is azokat a „zavargós körülményeket" kell kiküszöbölnie, amelyek miatt jelenleg „meghasonlás" uralkodik „önkebelünkben". S ennek megfelelően Vasvári az Egyenlőségi Társulat szeptember 3-i gyűlésén — mit sem törődve azzal, hogy esetleg a következetlenség színezetébe fog keveredni — azt indítványozza, hogy a társulat mondja le az ő 23-i előterjesztése nyomán 8-ra kitűzött népgyűlést, 22 a társulat pedig el is fogadja indítványát 23 — méghozzá olyan hirtelenséggel, amely arra enged következtetni, hogy ha a társulat tagjai közül az elmúlt napokban netalán sokan mások is magukévá tették a forradalmi diktatúra esetleges későbbi bevezetésének tervét, ezek óriási többsége még Vasvárinál is jóval távolabb áll a forradalmi diktatúra azonnali bevezetésének gondolatától s ezért még Vasvárinál is inkább szeretne menekedni a diktatúrára törekvés vádjától. 19 Erről Lángh Ignác pesti városkapitány a pesti tanácshoz, Pest, 1848 szept. 13, uo. 20 Csernátoni [Lajos] : —, MT 1848 aug. 24, 139. sz. 558. 1. 21 Erről Topler Károly Veress Sándorhoz, Pest, 1848 szept. 4, közli Deák Imre (szerk.) : 1848 ahogyan a kortársak látták (A szabadságharc története levelekben), Bp, é. n. [1943], 212. 1. 22 V. ö. Egyenlőségi gyűlés September 3-kán, NE 1848 szept. 8, 59. sz. 236. 1. 23 E rre nézve Id. Zerffi Gusztávnak, a társulat „előadójá"-nak nyilatkozatát, [Pest,] 1848 szept. 3, NE 1848 szept 6, 57. sz. 228. 1. 334