Tanulmányok Budapest Múltjából 19. (1972)

Bácskai Vera: Pest társadalma és politikai arculata 1848-ban : a választók és megválasztottak összetétele alapján = Gesellschaftliches und politisches Profil der Pester Bürger im Jahre 1848 283-325

Közlekedés, szállítás Értelmiségi, tisztviselő, szabadfoglalkozásúak Ezen belül: Tisztviselők Ügyvédek Egészségügy Oktatás író, tudós, művész Pap Egyéb Őstermelők, kereső foglalkozás nélküliek A legnagyobb arányban tehát a kézművesek szerepelnek a választók között, s habár számuk az iparosok feltételezett számának csak a felét teszi ki, az egy mesterre jutó legények számából ítélve (amely forrásaink alapján a XIX. század második negyedében a kettőt sem érte el) nem tűnik alaptalannak az a feltevés, hogy a legalább egy legénnyel dolgozó iparosoknak, azaz a választóképeseknek túlnyomó többsége feliratkozott a listára. Az értelmiségieknek-tisztviselőknek már csak egyharmada élt választójogával, holott e kategórián belül a választó­képesek aránya meghaladhatta a kézművesekét. E kategórián belül az egyes foglalkozásoknál erős eltérés mutatkozik; míg a tisztviselőknek és ügyvédeknek mintegy a fele, addig az orvosoknak-sebészeknek csak 35—40%-a, az oktatóknak, íróknak, művészeknek és tudósoknak már csak 10—15%-a járult az összeíró bizottság elé. Igaz, hogy az írók és művészek közül, diploma s a census meg­követelte vagyoni eszközök hiányában sokan nem voltak választóképesek, ezek aránya azonban nem lehetett olyan magas, mint a távolmaradottaké. A kereskedők alacsony aránya részben azzal magyarázható, hogy a nagy­számú szatócs, házaló, zsibárus stb. (ezek aránya forrásainkból ítélve a keres­kedőknek mintegy egyharmadára rúgott) nyilvánvalóan nem felelt meg a vá­lasztójogi követelményeknek; de még ezt figyelembe véve is rendkívül nagy a választástól tartózkodó, feltehetően választóképesek aránya. Az értelmiségi és kereskedő választók viszonylag csekély aránya valószínű­leg nem a választóképesség hiányával magyarázható, különösen a követválasz­tásoknál nem. Igaz, hogy az országgyűlési választói névjegyzék alapjául a tiszt­újítási névjegyzék szolgált, ahová a magasabb vagyoni census (s érdektelenségük) miatt e rétegekből is kevesebbet (de feltehetően nem ilyen keveset) vehettek fel. Ha számuk az országgyűlési választói névjegyzéken is ilyen csekély maradt, elsősorban annak tulajdonítható, hogy nagy részük nem jelent meg az össze­író bizottság előtt. E távolmaradás e rétegnél talán nem annyira politikai közöm­bösségnek, mint inkább a választások kimenetele és jelentősége iránti szkepti­cizmusnak, érdektelenségnek tulajdonítható. Feltehetően éppen e rétegről írta június 14-én a Március Tizenötödike: „Igen sokan vannak, kik választói képesek, s névsorokba nem íraták be magukat. Tán egy titkos sejtés van lelkükben, hogy Magyarország sorsa nem a választások s tanácskozások, hanem a harc mezején fog elhatároztatni." 23 23 Március Tizenötödike. 1848. 78. sz. június 14. • • 299 24,5—16,3% 33,6—30,5% 55,0—47,1% 58,2—48,5% 40,8—34,0% 13,1—11,5% 16,8—14,0% 21,2—17,0% 0,8— 2,0% 14,9—43,3%

Next

/
Thumbnails
Contents