Tanulmányok Budapest Múltjából 19. (1972)

Komárik Dénes: Az 1844-es pesti Országháza-tervpályázat = Das Ständehaus 251-281

A szabadságharc bukása után sorra jelentkeztek a tervezők, hogy munkájukat visszakérjék. Kovachich levéltáros ezért 1850 májusában pontos jegyzéket készített a megmaradt tervek jeligéiről, hogy egy-egy beérkező kérelem miatt ne kelljen a teljes tervanyagot átnéznie. Tulajdonképpen csak ekkor nyert tiszta képet az okozott kár mértékéről. Megállapította, hogy a 42 terv közül 34 teljesen sértetlen, 2 kevéssé sérült, egyet teljesen szétszaggattak, s csak 5 pályamunka tűnt el nyomtalanul.

12 Több mint tíz esztendős politikai elnyomás után az 1860-as évek elején enyhülés jelei kezdtek mutatkozni, melyek — hosszú vajúdás után, számos tényező közrejátszása révén — 1867-ben a kiegyezéshez vezettek. 1861-ben újból — bár rövid és eredménytelen — országgyűlést tartottak Pesten. Ezen ismét szóba került az Országháza ügye: gróf Keglevich Béla képviselő a jún. 21-én tartott ülésen indítványozta, hogy az 1844-es tervpályázat ügyében küldjenek ki választmányt, ez bírálja el a terveket és állítsa ki közszemlére. Javaslatát elfogadták s öttagú választmányt állítottak össze igen jelentős személyekből.

12a Az országgyűlés azonban két hónap múlva hirtelen befejeződött, mielőtt a választmány bármit tett volna. A politikai helyzet ismét megromlott és az Országháza építésének, sőt magának a pályázat elbírálásának ügye is bizonytalan időre újból elvesztette időszerűségét. Az 1865-ben kezdődő, s a kiegyezés művét tető alá hozó országgyűlésen újból szerepel a pályázat ügye, még kevesebb eredménnyel. Az egyik magyarországi pályázó megbizottja, Andrássy Ferenc révén fordul 1866 tavaszán az országgyűléshez, azzal a kéréssel, hogy az évtizedek óta húzódó üggyel foglalták, hogy az Országháza-tervek ládája az előszobában fel van törve, s a tervek szét vannak szórva, de a tulajdonképpeni levéltárhoz vezető kettős ajtó sértetlen maradt. Mindezt Stoff er a kulcs átvételéről szóló elismervényben mondja el, anélkül, hogy bármit szólna a dúlás időpontjáról, okozóiról. (OL: N 112. No 857.) Lehetséges tehát, hogy nem a máj. 21-én benyomuló honvédek műve volt a pusztítás, kikről — amennyiben raboltak — nehéz feltételezni, hogy a keresett kincsek helyett 5 pályamunkával távoztak (ennyi tűnt ugyanis el), és — ha már a levéltárban kerestek kincseket — nem törték fel a tulajdonképpeni levéltárhoz vezető belső ajtót, — Mindezek alapján természetesen nem dönthető el, hogy valójában mi és hogyan történt. A pályatervek szempontjából ez nem is döntő jelentőségű, de foglalkoztunk vele, hogy az aulikus érzületű Kovachich közléseit kellő kritikai megvilágításba helyezzük. 12 OL: N 112. N° 875. — Az egyazon napon, máj. 9-én, kelt jelentés és jeligejegyzék közt némi különbség mutatkozik, amennyiben az utóbbiban csak három pályamunka szerepel hiányzóként. Kovachich ugyanis a terveket mesterséges, tehát nem a beérkezésnek megfelelő — számára ismeretlen — sorrendben megszámozta, s ennek rendjében közölte listájában a jeligéket, ill. két esetben nem jeligét, hanem a tervező nevét. Nyilván előbb a jegyzéket készítette el, s ebben két esetben önálló tételnek vette fel egy-egy pályamunka egymástól elkerült részeit, s csak utólag állapította meg ezek összetartozását a jeligék azonosságából. Ekkor azonban már minden pályamunka viselte a listában is szereplő, Kovachich által ráírt sorszámot, és egyszerűbb volt változatlanul hagyni. — Itt jegyezzük meg, hogy Kovachich e jelentésének impurumában javasolja, hogy a „magyar nemzet becsülete érdekében" a pályázatot, tekintet nélkül arra, hogy az építkezés megvalósul-e, bírálják el, s a pályadíjakat fizessék ki. E részt azonban a tisztázatból végülis kihagyta, s a jelentést e nélkül továbbította. 12a Az 1861. év april 2. Pesten összegyűlt országgyűlés képviselőházának naplója. II. kötet. Pest, MDCCCLXI. pp. 181, 222—223, 224. — Az 1861-ik év april 2-án Pesten egybegyűlt országgyűlésnek irományai. Pest, MDCCCLXI. pp. LU, LVII—LVIII, LIX. — A választmány tagjai: Gorove Iván, Lónyai Menyhért, báró Podmaniczky Frigyes, gróf Andrássy Gyula, Ürményi József. 255