Tanulmányok Budapest Múltjából 19. (1972)

Kumorovitz L. Bernát: Adatok Budapest főváros Árpád-kori történetéhez = Beiträge zur Geschichte der Haupstadt Budapest im Zeitalter der Árpáden 7-37

territóriumon a bányai Szűz Mária egyháznak és az eme Szűz Mária egyház filiájának, a szent Margit kápolnának, (amelyhez az úgynevezett Kovács utca tartozik köztudomás szerint) a parochiájához tartozó tizedek, amelyeket Papmái vagy Püspökmái, Előmál, Kereked és Bányaföld nevű szőlők után szoktak szedni és amelyeket a budai egyház káptalana lefoglalt, a veszprémi egyház jogosítványát képezik és hitelreméltó emberek előadásából a biztosnál is bizonyosabban tudjuk, hogy a budai egyház káptalana azon ideiglenes és jóindulaton alapuló bortunella-átengedés révén, amelyet a kegyes emlékű Bertalan hajdani veszprémi püspök a különös barátság kedvezéséből tett meg kevéssel a tatár pusztítás előtt... Benedek akkori budai prépostnak. .. osont be az idők múltával a tizedek beszedésének jogába ... a veszprémi egyháznak mindazon előbb mondott jogait, amelyeket — ahogyan megtudtuk — csak világi segítséggel való bitorlás útján és királyi hatalmi szóval foglaltak el tőle a mi időnkben, azokat a tizedeket ti., amelyeket a budai egyház bitorolt... visszaadtuk, visszaállítottuk és alávetettük a veszprémi egyháznak örök jogon való birtoklásra és az előbb említett Pál püspök atya kezébe adattuk .. ."

10 Ez a szöveg kétségbevonhatatlanul azt mondja: a budai egyház a vitás tizedeket nemhogy nem Benedek prépostsága és a tatárjárás előtt vesztette el, hanem Benedek prépost maga is csak baráti adományul, ideiglenesen kapott bizonyos bortunellákat a veszprémi püspöktől, és a káptalan ezt a bortunellaadományt idők múltával, tehát a tatárjárás után „fejlesztette tovább" tizedszedési joggá. Az oklevél, amely „mondanivalója nagy részére nézve hiteles", azt is kifejti, hogy a káptalan IV. Béla segítségével kaparintotta meg a tized jogot, ennek még 1269-ben is élvezetében volt, és Béla ezt a jogot csak 1269-ben vette el a káptalantól és adta át a veszprémi püspöknek, Pálnak. Az oklevélből tehát éppen nem az derül ki, hogy Béla valamit is elvett volna trónraléptekor a káptalantól, hanem a káptalant éppen ő segítette bizonyos tizedek megszerzéséhez a tatárjárás után. Az oklevél a királyi palota területéről és tulajdonjogáról nem ír semmit, sem pedig a Szent Margit és a bányai kápolnák állítólagos visszavételéről, ami pedig Györffy feltevésének az alapja. 5. A királyi palota területének tulajdonjogáról az 1355. évi döntés tartalmaz fontos adatot. E szerint „a civitas, azaz oppidum oldalán lévő várat hajdan a budai egyház territóriumán rakták és építették fel, ezért várnagyunk a mondott vár címén egy arany márkát tartozott fizetni a prépostnak és a káptalannak, mivel pedig (a vár) a mi territórium-részünkhöz került, a prépost és a káptalan örök időkre mentesítették és felszabadították az egy márka fizetésétől". Eszerint a káptalant az új királyi palota építésekor nem, fosztotta meg a király (akár II. András, akár IV. Béla) a civitas-on kívül eső ama territórium tulajdonától, amelyen a palota felépült, hiszen éppen ezen territórium tulajdonának címén kapott a prépostság a várnagytól évente egy arany márkát 1355-ig! A territórium tulajdonában csak 1355-ben történt változás, amikor a király kezébe ment át és ezzel megszűnt az évi egy arany márka fizetése is. Az évi egy arany márka fizetése emellett azt is bizonyítja, hogy a káptalan 1355-ig birtokolta is és nemcsak elméletben tudhatta magáénak annak a territóriumnak a tulajdonjogát, amelyen a vár felépült.

11 Az természetesen más kérdés, hogy ezt a tulajdonjogot 10 Gárdonyi: Budapest tört. aki. eml. I. 104—106. 11 Bártfai Szabó L.: Pest m. 70. — A Bártfai Szabó L. által kiadott s ehelyütt idézett oklevél az 1355-inek 1356. évi átdolgozása ugyan, szövegük azonban az 1356-i betoldásokon kívül — azonos. Mivel B. Szabó L. ezen oklevelekkel kapcsolatos közlései általában hibásak, sőt helyenként az erthetetlenségig zavarosak, 1971-ben a rendelkezésemre álló valamennyi 1355-ös és 1356-os (eredeti és átírt) példány alapján „I. Lajos király és Erzsébet anyakirálynő 1355. aug. 17-i és 1356. okt. 17-i oklevele" c. tanulmányomban mind a két szöveget helyreállítottam és kritikai tekintetben is feldolgoztam. (A Budapesti Történeti Múzeum Kézirattára.) 26