Tanulmányok Budapest Múltjából 19. (1972)
Bibó István: Klasszicista épületegyüttes a Belvárosban = Klassizistisches Ensemble in der Innenstadt 221-237
8. Hild József terve a Váci u. 4. sz. házhoz (földszint alaprajz). (pince, földszint, I. és II. emelet) alaprajzát két lapon, s egy további lapon a homlokzat új, módosított rajzát tartalmazzák. 34 Utóbbi az iratok között őrzött első homlokzatrajzhoz hasonlóan szintén két emeletre szól ugyan, de tagolása az I. és II. emelet vonatkozásában megegyezik a mai épület kiképzésével. Kétségtelen tehát, hogy a ház e terv alapján kapta I. és II. emeleti homlokzatát; kérdés azonban, hogy mikor épült a III. emelet, illetve miért nem szerepel a terven? A ház mai homlokzatának egységes kialakítását, valamint a belsőkben nagy számban megmaradt, mindhárom emeleten egyforma típusú épületasztalos- és lakatosmunkákat vizsgálva biztosra vehetjük, hogy mindhárom emelet egyszerre épült. A nyílászáró szerkezeteknél ugyanis az asztalosmunka (elsősor3l Sz. B. külön sorozat 494. — A pince és a földszint alaprajzai a korábbi homlokzati rajzzal együtt készülhettek (mutatják az 5 tengelyes rizalitot); az III. emelet alaprajza a módosított, rizalit nélküli homlokzatot mutatja. Lehetséges, hogy a módosítást az alaprajzok készítése közben határozták el, mivel azonban a változás ebből a szempontból lényegtelen volt, a pince és földszint rajzát utólag nem változtatták meg 231