Tanulmányok Budapest Múltjából 19. (1972)

Gál Éva, L.: A Krisztinaváros topográfiája, 1770-1872 = Topographie der Christinenstadt, 1770-1872 179-219

Azok a házak — vagyis az összes lakóházak 30 százaléka —, ahol egy szobában átlag háromnál több ember lakott, még az akkori viszonyok között is túlzsúfoltnak tekinthetők (különösen, ha figyelembe vesszük, hogy ezekben a házakban is voltak olyan lakások, ahol még többen laktak egy szobában). A lakásviszonyokra vonatkozó adatokat alátámasztják a népességstatisztika alább ismertetendő adatai, amelyekből kiderül, hogy bár a Krisztinaváros háztulajdonosainak foglalkozási megoszlása a XIX. század derekára a kezdeti időkhöz képest erősen megváltozott — a háztulajdonosok között a vagyonos, többnyire a Várban lakó polgárok és nemesek kerültek többségbe —, a lakosok (bérlők) zöme továbbra is a szegényebb rétegekből került ki; ők voltak azok, akik a krisztinavárosi lakóépületek mintegy kétharmadát kitevő kislakásos házakat és az úri házak cselédlakásait megtöltötték. Lakosság Az eddigiekben a Krisztinaváros lakosságának összetételét és ennek változásait csak annyiban érintettük, amennyiben ez szorosabban összefüggött a topográfiával. Az alábbiakban megkísérlünk néhány vonatkozásban, elsősorban a háztulajdonosok és az adófizető bérlők foglalkozási megoszlása tekintetében vázlatos áttekintést adni a tárgyalt mintegy nyolc évtizedes időszakban végbement változásokról. A teljes lakosságszámra vonatkozólag bizonyos évekből egyáltalán nincsenek adatok, de más évekből is csak megközelítő pontosságúakkal számolhatunk. A vizsgált korszakban tudvalevőleg— kevés kivételtől eltekintve — csak az egyházi schematizmusok tartalmaznak a lakosság egészére vonatkozó számadatokat. A Krisztinavárosra vonatkozólag az 1770—1776, 1783, 1813—1857-es évekből állnak rendelkezésre az egyházi összeírások adatai. Ezek szerint a lakosok száma a következőképpen alakult: 1772-ben 217 1783-ban 698 1813-ban 2059 1828-ban 3259 1850-ben 4962 (a hegyvidéken lakók nélkül kb. 4460). A fennmaradt többi XIX. századi népösszeírás (conscriptio animarum ignobilium, regnicolaris, 1848. évi népösszeírás) az egyházi schematizmusban foglaltnál 6—15 százalékkal kisebb lakosságszámot mutat ki (az 1828. évi regnicolaris például 2993-at). A különféle városi adóösszeírások és teleknyilvántartások az adófizető családfőkre vonatkozólag, ha nem is teljesen pontos és mindenben megbízható, de mégis használható forrásnak tekinthetők. Az alábbiakban ezek alapján három időmetszetben mutatjuk ki előbb a háztulajdonosok, majd a bérlők foglalkozási megoszlásának alakulását. A három, általunk választott időmetszet: 1778, 1813, 1848—49. Kiindulópontnak azért nem az első vagy a második évet vettük, mert a háztulajdonosok és főként a bérlők kis száma miatt itt még vonhatók le következtetések. Az 1778-as adatok az első időszak eredményeit tartalmazzák, de már olyan nagyságrendben, amely alkalmas a későbbi évekkel való összehasonlításra. 1813-ban véget ért az extenzív növekedés időszaka, felismerhetővé váltak az új tendenciák. 1848—49 választását egyrészt a források viszonylagos bősége, másrészt, a korszak213