Tanulmányok Budapest Múltjából 18. (1971)

Kumorovitz L. Bernát: Buda (és Pest) "fővárossá" alakulásának kezdetei = Die Anfänge des Hauptstadtwerdens von Buda (und Pest) 7-57

pedig az általa leírt gyakorlatnak a múltban való ismétlődését fejezi ki, amit, legalábbis IV. Béla idejére, okleveles adatok is igazolnak. Rogerius e fejezetében tehát — véleményünk szerint — (O-)Buda már mint Magyarország újabb (időszaki) kormányzati központja, székhelye jelenik meg előttünk — anélkül, hogy ezt ilyen részletesen kifejtette volna. E kérdés elemzésében hasonló eredményre már mások is jutottak. Legújabban például ifj. Horváth J., Székesfehérvár sacrális központtá fejlődéséről írva, megállapításait így foglalja össze: „Mint ismeretes, a hivatalos, politikai, stratégiai szókhely idővel változott. IV. Béla Rogerius híradása szerint kimondottan politikai-közigazgatási célszerűségből Budavárát teszi meg országa székhelyévé, amely azután elvileg meg is marad politikai-közigazgatási székhelynek, míg a török hódítás ezt lehetővé teszi".

203 A mi megállapításunk annyiban különbözik ettől, hogy az újabb székhely megválasztásában (Rogeriust is figyelembe véve) XIII. század eleji királyainknak eló'bb (O-)Budára irányult a figyelmük,.és csak a tatárjárás után — védelmi okokból — helyezik ezt át a budai Várhegyre. A locus communior-nak központként, illetőleg székhelyként való értelmezésével — egy évszázaddal későbbi időre szólóan — Du Gange egy másik helyén is találkozunk, aki a communis különböző kapcsolásait tárgyalva, az egyikhez ezt a magyarázatot fűzi: „Communis dicitur civitas, quae caput est provinciáé", azaz a communis civitas a tartomány (ország) feje, központja, székhelye, fővárosa. Magyarázatát pedig II. Humbert egyik (1347-ből való) leveléből veszi, melyben a dauphin azt írja, hogy: „Gratianopolitana civitas locus insignis et. communis tóti Delphinatui", vagyis Grenoble az egész Dauphinó központja, fővárosa. További magyarázatul I)u Cange még megjegyzi: „Id est, ad quem (ti. locum) ex totó Delphinatu concurritur", vagyis Grenoble olyan város, melyet ügyesbajos dolgaikban az egész delphinátus lakói fel szokták keresni.

204 Dauphinéről pedig tudjuk, hogy egységes provinciává való kialakulásáig több száz esztendő telt el, állandó székhelye pedig még a XIII. században sem volt. Comesei — a kornak megfelelően — udvarukkal együtt mozgó fejedelmek, s időnkint tartományuk különböző váraiban szállnak meg. Később a La Tour-du-Pin-i dauphinek Bevoir-en-Royans-i váruk mellett állapodnak meg, ahol még II. Humbert is gyakran időzött. Tanácsát 1336-ban itt szervezte meg, majd egy év múlva bírósági curiává alakítva Saint-Marcellinbe helyezte át. Űj tanácsa azonban 1340 óta már újabb székhelyén : Grenoble-ban működik. A mondottakhoz hozzátehetjük még, hogy II. Humbert civitas, ill. locus communis-a, a XIV. század közepén nem újdonság Franciaországban, hiszen Pierre de Belleperches auxerri püspök, Szép (IV.) Fülöp pecsétőre és jogtudósa — Paris és Róma vonatkozásában — már a XIII. század végén (1290 k.) megjegyezte: ,,. . . puemadmodum in imperio excellentior et communior est ' civitas romána, ita in regno francié communior et excellentior civitas est parisius. . ."

2C5 A francia király „cancellárjának" civitas 203 ifj. Horváth J. : Székesfehérvár 111. 204 Du Cange s. v. Communis. 205 Letonnelier, O. : Les droits régaliens en Dauphiné (dès origines à la fin du XV

e siècle)

. A Lot, Ferd. es Fawtier, R. által szerk., a 26. jegyzetben i. m. 137 —149. — Gagner, St.: Studien zur Ideengeschichte der Gesetzgebung. (Acta Universitatis Upsaliensis. Studia Iuridica Upsaliensia. 1.) Stockholm —Uppsala—

Göteborg, (1960.) 333 — 336. és 336. 1. 6. jegyz. — Hogy az idézett mondat Parisra mint Franciaország központjára, fővárosára vonatkozik, bizonyítja e helynek Gaine Post (Two notes on Nationalism in the Middle Agesc.) tanulmányában (ahonnan St. G. is vette) olvasható következő értelmezése is: „The king's jurisdiction, Pierre implies, exercised for the common welfare and defense of the common fatherland of the realm, of wich Paris is the center, is supreme, and the more so because he recognizes no superior and is emperor in his own realm." — Larousse du XX

e siècle. . . Paris, (1928). s. v. Belleperche. — L. még Giry, A.: Manuel de diplomatique. Paris, 1925

2

. 761. 41