Tanulmányok Budapest Múltjából 18. (1971)

Tóth Imre: A budapesti híradástechnikai ipar kezdetei : a Telefongyár első évtizedei = Die Anfänge der Budapester funktechnischen Industrie 309-334

A liadicikkek gyártásának legkorábbi emléke 1877-ből való. Neuhold Jánosi ekkor kötötte első szerződését a Honvédelmi Minisztériummal, és ágyúgyutacsok szállítását vállalta el.

35 Ezt követően katonai lapátok, csákányok, szuronyok, kulacsok és csajkák szállítására vállalt kötelezettséget. Ez az elég szegényes választék évtizedeken keresztül jóformán semmivel sem bővült, csak 1906-tól kezdve, ahogy a vállalat berendezkedett mindennemű telefon és gyengeáramú cikkek gyártására, a Telefongyár is állandó szállítója lett a hadseregnek. Az 1914-ben kitört, első világháború alatt a vállalat a leggyorsabb ütemben átállt hadifelszerelésű üzemmé, és többek között különböző típusú telefonokat és különféle világító és repülőgép irányzókat szállított nemcsak az osztrák—magyar hadsereg, hanem a német, bolgár, és török hadsereg és haditengerészet részére is. A haditelefonok mellett vasútbiztosító berendezéseket, ágyúlövedékeket gyújtó szerkezeket, gyújtócsavarokat gyújtófejeket, hótálpakat, bakancsszegeket szállított a Telefongyár. Máry Dezső őrnagy találmánya alapján a Telefongyár gyártotta le azokat a repülőgép elhárító irányzékokat, világító célgömböket és világító irányzékokat, amelyekkel a Boszporusz és Aranyszarv öböl védőágyúit is felszerelték. A háború évei alatt egyszerre lépett fel az anyag-, a szén-, ós a munkaerőhiány. Felállították a fémközpontot, és a szénbizottságot. Életbe lépett az anyaggazdálkodás. A háború elején a gyár energiaszükségletét egy 250 LE gőzgép és egy kisebb gázmotor látta el. 1916-ban vásárolt a gyár a Blau és Lukács cégtől egy 150 LE gázmotort, majd 1917-ben elektromos áramot kapott a gyár az Elektromos Művektől. Az osztrák—magyar—olasz front vezetékes híradásrendszerét legalább 50%-ban Telefongyári berendezésekkel építették ki. Az Országos Levéltárban levő dokumentumok a monarchia hadseregének híradástechnikai fejlettségére is fényt vetnek. 1916-ban az olasz fronton még csak vezetékes híradás volt, 1917-ben kezdték kiépíteni a rádióüzemű híradásrendszert, és 1918-ban már a magasabb parancsnokságokon mindenütt megtaláljuk a távíróüzemben dolgozó rádió-adókat és -vevőket. Elsőnek az olasz fronton bevetett hetedik hadtest telefonhálóját építette ki a Telefongyár. Telefongyári felszereléssel létesült összeköttetés a repülőterek, és a tüzérségi állások között is. Az első telefonközpontokat Chiarano, Carbonere, S. JSTiccolo és Villa Emo pontokon építette ki a TRT. Az első rádióállomást ugyancsak a Telefongyár telepítette Villa Emonál, a kilencedik hadtest főhadiszállására. Az első rádióhálóba az említett hadtest-parancsnokságon kívül aI/4. hadosztályparancsnokság, és a hadtest-tüzérparancsnokság voltak még bekapcsolva. Ez ideig még semmilyen magyar történelmi, hadtörténelmi vagy technikatörténeti tanulmány nem emlékezett meg arról, hogy az első, Magyarországon gyártott katonai rádiók még 1917-ben készültek a Telefongyárban, azokat rejtjelezve Klerá-nak, a teljes dokumentációban Klein Radio-nak nevezték. A dokumentációkat minden esetben Oberst Keller, néha magyarul írva Keller ezredes hagyta jóvá. A rajzok tanúsága szerint a telefonvezetékeknél egyaránt használtak egyes és kettes vezetékeket, a fontosabb helyeken pedig páncélkábelt. Szállított a gyár az olasz front részére optikai jelzőállomásokat is, ezeket „Opt. Sig. Stat." jelzéssel rejtjelezték. Ez az adat azért is érdekes, mert rávilágít arra, hogy az első világháborús Telefongyár az optikai ágazatban is tudott gyártani, s ez mintegy előzménynek tekinthető a békeidők egyéb optikai természetű és vetítőgép üzletágainak. Azonban a gyár nemcsak telefonnal ós távíróval, valamint rádióval kapcsolatos munkákat végzett az olasz front részére. Közreműködött tüzérségi bemérőállomások, lehallgató állomások, megfigyelő állomások, fényszóró beren35 O. L. FIK iratok, 1877. 325