Tanulmányok Budapest Múltjából 18. (1971)

Tardy Lajos: Orosz utazók Budán és Pesten = Russische Reisende in Buda und Pest 187-210

utóbbit latinul és németül Budának, szlávul pedig Budimnak nevezik; a vár alatti, sík területen piac található. Sok szerb lakik itt, akiknek pravoszláv templomuk is van. Egyik város szépségeiről sem írhatok, mivel egyikbe sem bocsátottak be. Mikor az előbbnevezett régi várost

3 megközelítettem és bebocsátást kértem a kapun, a strázsa elkergetett engem, mondván, hogy idegenek és külföldiek számára tilos a belépés — mire elgyalogoltam a másik kapuhoz. Az ott álló őrök azt tanácsolták, hogy menjek a folyóparthoz rögzített kikötőhídhoz, melyről a nép beszállhat a kompba. Ez a hajóhoz hasonló komp igen szépen, mesteri módon megalkotott jármű; bár nincsen vitorlája, mégis átúszik a folyón, jóllehet sem evezővel, sem mással nem nógatják. A lakosságot szüntelenül szállítja oda és vissza. Én is a kikötőhídról a kompba léptem. A révész elvette útiokmányaimat s miután ingyenesen átszállított a túlsó partra, elkísért egészen az erődig, azaz Buda várához. Itt az őrök felszólítottak, hogy várakozzam a kapun kívül, amíg parancsnokuk megtekinti útiokmányaimat. Azonban a parancsnok az őrrel visszaküldte irataimat azzal, hogy idegenek részére nem adhat engedélyt a belépésre. Innen visszamentem a szerb alsóvárosba, vagyis az előbb már említett kereskedőnegyedbe

4

. Talán tizenöt udvarban is megfordultam, hogy éjszakára szállást kapjak, de senki sem fogadott be ós senki sem vendégelt meg engem, mert e városrészt kizárólag pravoszláv hitű szerbek lakják s én a pápista zarándokok öltözékét viseltem,

5 mely nekik felettébb ellenszenves. Ott akartam aludni a téren, de mivel szomjas voltam, megkérdeztem, hogy hol mérnek sört. Betértem a korcsmába és sört hozattam. Aki a sört mérte, pravoszláv volt és szerb. Én nem tudtam erről. Hosszasan beszélgettem vele és elmondtam neki, hogy milyen sok helyen hiába kértem szállást. A szerb megértette beszédemből, hogy én is pravoszláv vagyok, pártfogásába vett és meghívott magához. Ideérkezett útitársam, Jusztin is és gazdánk nagyon örült, hogy mindketten pravoszlávok vagyunk; ételt hozatott és nyugvóhelyet készíttetett számunkra. Bőségesen ettünk és igen jóllaktunk, majd mély álomba merültünk, mert az út igen elcsigázott bennünket. A szombatot, vasárnapot és hétfőt házigazdánknál töltöttük és bőséges ellátást kaptunk. Ez a Velîcovics Krisztofor nevű ember Krisztus példáját követve vendégszerető és alázatosszívű volt és nem csak hogy jól megvendégelt bennünket, hanem a mi bűnös fáradt lábainkat is megmosatta, remélve, hogy Krisztus jobbjától elnyeri jutalmát. Aztán értesítette az összes budai szerbet, hogy mi pravoszlávok vagyunk, megmutatta az archimandrita lakását és azt ajánlotta, hogy keressük fel és mutatkozzunk be neki. Az archimandrita nagyon kedvesen fogadott bennünket és megkérdezte tőlünk, hogy valóban oroszok vagyunk-e, mivel zarándoköltözetünk miatt kételyei vannak ebben. Megmondottuk, hogy igazán oroszok vagyunk. Láttuk, hogy még mindig kételkedik bennünk s ezért megmutattuk neki azokat a bizonyítványainkat, amelyeket orosz kolostoroktól kaptunk. Átnézte azokat és meggyőzetett. Azután jóakaratúan azt tanácsolta nekünk, hogy menjünk az ő templomába, mert akkor éppen Pünkösd ünnepe volt. Este a szerb templomban vecsernyén vettünk részt, másnap pedig misén. Maga az archimandrita misézett és a mise végén megparancsolta híveinek, hogy gyűjtsenek számunkra alamizsnát. Mindenki adott, ereje szerint s nem kevés alamizsnában részesültünk. Másnap, Pünkösd másodnapján ismét templomban voltunk és az utcákat járva hálát 3 ti. Pestet. 4 a Tabánba. 5 előzőleg ugyanis Grigorovics-Barszkij — jóllehet pravoszláv volt — a lvovi katolikus papneveldében tanult. 188