Tanulmányok Budapest Múltjából 18. (1971)

Felhő Ibolya: Mária Terézia úrbérrendezése a Buda és Pest környéki helységekben = Die urbariale Regulierung von Maria Theresia in den Ortschaften bei Buda und Pest 121-159

vagy másikat kell adnia helyette, ha az korábban a községé volt. A két szigetet a földesúr adja bérbe a jobbágyoknak, vagy ha az övéké volt, adja vissza nekik a korábban szokásos pénzfizetés vagy egyéb szolgáltatások ellenében. A kőbányászással kapcsolatos panaszt a helytartótanács alaptalannak ítélte, viszont javasolta, hogy az Illés-malomhoz elvitt kövek árát, amennyiben a lakosok ezeket a köveket valóban vásárolták, térítse meg nekik a földesúr. Az útépítés, ha a megye szerint javára válik Óbudának, továbbra is folytatódjék az eddigi módon. S végül minthogy a zsidók előnyben részesítésére vonatkozó panasz nem bizonyult alaposnak, emiatt a jobbágyokat a megyei közgyűlésen meg kell feddeni; viszont Ferbertnek azt a kérését, hogy a jobbágyokat a panaszok miatt büntessék meg, el kell utasítani, hiszen a panaszok javarésze helytálló. Az uralkodói döntés a helytartótanácsnak ezeket a javaslatait helyben hagyta, csupán annyival egészítette ki, hogy amennyiben az útépítés költségei egyik-másik lakost túlságosan megterhelték, annak térítse vissza a földesúr a költséget. A helyzetük javításáért folytatott küzdelemben tehát egyelőre két, előnyösnek mondható királyi döntést könyvelhetünk el az óbudaiak javára. A választáskor történtekért ugyan büntetést — de enyhe büntetést — kellett kiállaniok, viszont elismerték a jogukat a tisztségek szabad választással való betöltésére; csupán a bírót kell az eddigi gyakorlatnak megfelelően a földesúr három jelöltje közül kiválasztaniuk. Panaszaik jó része pedig meghallgatásra talált, sőt az úrbérrendezés óta szedett ingatlan adásvételi illetékeknek és a hegyvámnak még a visszatérítését is kimondották, amit talán nem is reméltek. A kedvező királyi döntéseket annál inkább értékelnünk kell, mert időközben a magyar kamara mindent elkövetett, hogy a „lázongó" és „engedetlen" óbudaiak ellen hangolja a királynőt.

27 Első, számos melléklettel felszerelt felterjesztését már 1772. április 24-én leküldte Mária Terézia véleményezésre a helytartótanácsnak. Ezt követte augusztus 21-i terjedelmes felterjesztése az uralkodóhoz. Ebben először is a hegyvám ügyében tanúsított ellenállásukat panaszolja fel ; az óbudaiak ugyanis a hegyvám fizetése helyett maguk akartak szőlőcsőszöket felfogadni s mikor ezt a tiszttartó nem engedte meg, Hozmán Márton és Régule József, az óbudaiak által választott új jegyző azonnal Bécsbe utazott. Azután pedig előadja a felterjesztés, hogy összejöveteleket tartanak, nem engedelmeskednek sem a királyi, sem a megyei rendeleteknek, a tiszttartóság már nem is mer parancsolni nekik; az általuk választott új jegyzőt erőszakkal betették a községházára; házaikban bort mérnek; még a múlt évi cenzusból is 966 forinttal tartoznak; szerződést nem akarnak kötni, amíg panaszaikra királyi döntés nem érkezik. Mindezek alapján arra kéri a kamara a királynőt, hogy fogassa el a Bécsben tartózkodó óbudai küldötteket. A két királyi döntés meghozatala után sem hagyta abba a kamara az óbudaiak elleni akcióját. Október 9-én Ferbert jelentése alapján ismét panaszt tett a királynőnél. Ügy látszik, hogy ebben az időpontban a kamara előtt még nem volt ismeretes a két királyi döntés s az óbudaiaknak sem lehetett tudomásuk róla, legalábbis hivatalosan nem, hiszen a megye ezeket csak az 1772. november 27-i közgyűlésén hirdette ki. Az óbudai lakosok mégis teljes határozottsággal jártak el: mikor a szüreti cédulák kiadása alkalmával a prefektushoz mentek, megtagadták a hegyvám fizetését s csak a szőlőcsőszök fizetését, a puskapor árát és a szőlőhegyi útjavítást voltak hajlandók vállalni s ezekre a kiadásokra önhatalmúlag 20—20 krajcárt fizettek be minden fertály szőlő után. (A hegyvám a szerződés szerint 1 forint lett volna; Ferbert most már kevesebbet, 45 krajcárt kívánt, anynyit, amennyit az 1771. november 20-i úriszók javasolt.) Régule József jegyzővel 27 A kamarának az óbudaiak ügyében elfoglalt álláspontja a jelek szerint semmit sem változott Grassalkovich kamaraelnök 1770-ben bekövetkezett halála után. 130