Tanulmányok Budapest Múltjából 17. (1966)

NAGY ISTVÁN: A kézművesipar fejlődése és a céhrendszer reformja Pesten a XVIII. században. 1690-1780

években a bajai és az aradi csizmadiáknak adta át kiváltságlevelét és így két fiókcéhet alakított. Emiatt 1761-ben elrendelte, hogy a pestiek 1699. évi céhkiváltságlevelét be kell vonni és helyette újat kell kiadni. A felküldött tervezethez a helytartótanács a már ismert megjegyzéseket fűzte. A megjegyzések közül kiemelhető az, amely olcsó és könnyen eladható remekdarab feladását írja elő, továbbá az, amely megtiltja a céhnek, hogy főcéh legyen és fiókcéheket alakítson, de hozzájárul ahhoz, hogy a környékről vidéki mestereket vegyen fel. A céhlevelet a kancellária egyébként 1763-ban adta ki.

103 A helytartótanács 1761-ig, amikor a céhlevelek revíziójánál újabb jelentős reformokat vezettek be, összesen e három régi pesti céhlevelet revideálta, egyébként a tervezetet csak új kiváltságlevelek kibocsátása esetén ellenőrizte. A fazekasokon és a magyar kalaposokon kívül 1730-tól 1761-ig a következő pesti kézművességek szerezték meg kiváltságaikat: magyar sebészek 1745-ben, német gombkötők 1754-ben, késgyártók 1754-ben, üvegesek 1757-ben, aranyművesek, magyar gombkötők 1760-ban. A céhalakításokkal kapcsolatban megjegyezhető, hogy a pesti magyar sebészek 1745-ig a győri magyar sebész céh tagjai voltak, de a pesti német sebész céh is ellenőrizte őket. A pesti késgyártók céhe 1754-ben a pozsonyi céhből vált ki, s kivételesen a főcéh rangját is megkapta. A pozsonyi késgyártó céh volt ugyanis 1754-ig Magyarország egyetlen késgyártó céhe, amely mint főcéh Magyarország egész területére kiterjesztette hatáskörét. Amikor 1754-ben Pesten a második késgyártó céh megalakult és szintén főcéhhé lett, Magyarország területét megosztotta a pozsonyi céhhel. A pozsonyi főcéh alá tartozott a Duna két oldala Pozsonytól kiindulva egészen Esztergomig, a pestihez pedig a Duna két oldalára eső terület, Váctól lefelé és hozzá még a Tisza vidék is.

104 Fejletlen iparágak esetén tehát még akkor is lehetett főcéheket alakítani, amikor az állami tendencia főcéhellenes volt. Ez is azt bizonyítja, hogy a főcéhnek csak az ipar fejletlen állapotában volt létjogosultsága. Az előbb említett céhalakításoknál a benyújtott céhlevél-tervezetekhez a helytartótanács a már ismert megjegyzéseket fűzte. Érdekességként meg lehet említeni, hogy a német gombkötőknél a tervezet 100 Ft-os mesterdíját a helytartótanács 30 Ft-ra csökkentette. Mérsékelte továbbá a tanulási időt 5-ről 3 évre, a vándorlást 6-ról 3—4 évre és a mesterfelvétel előtti helybendolgozást (mesterév) 4-ről 1 évre. A gombkötők még a meglevő mesterlétszámot is sokallták, és ennek csökkentését kérték. A helytartótanács azonban azzal érvelve, hogy a merteriétszám korlátozása drágaságot okoz és törvényellenes, ehhez nem járult hozzá.

105 Összegezve röviden az 1724—1761-ig lefolyt céhkiváltságlevél ellenőrzések főbb tapasztalatait, általában azt lehet megállapítani, hogy ezek kapcsán a helytartótanács növelte a céhek hatósági ellenőrzését. Általában fellépett a főcéhek ellen, leszállította a különféle felvételi díjakat, a különféle büntetéspénzeket, nem engedte meg a mesterek, legények, inasok létszámának a céhek általi korlátozását, mérsékelte a felvételnél a rokoni kapcsolatokból eredő kedvezményeket, megszüntette a céhek bizonyos előjogait a vásárokon (áruvizsgálat, büntetés, díjak szedése), a kontároknak és másoknak a vásárokon szabad eladást engedélyezett, enyhítette a remeklés terheit, több céhlevélben a fiókcéhek felállítása helyett vidéki mesterek felvételét rendelte el, egy-két esetben csökkentette az inasok tanulási idejét, a legények vándorlási idejét és a mesteréveket. Az 1724-ig kibocsátott pesti céhkiváltságlevelekhez képest mindez jelentős előrehaladást jelentett a céhmonopólium gyengítése és a céhvisszaélések kiküszöbölése terén. Persze a céhlevelek revíziója az említett iparágaknál a visszaéléseknek csak egy részét szüntette meg, nem egy esetben csak félmunkát végzett. Pl. a mesterek fiainál és vejeinél meghagyta azt a kedvezményt, hogy csak fél mestertaksát fizessenek, bár a remekléssel, vándorlással kapcsolatos kedvezményeket megvonta tőlük. A mesterek és legények számának a korlátozását is csak annyiban oldotta fel, hogy ezentúl a mesterek számának megállapítását a városi tanácsra bízta. A városi tanácsnak a szükséglethez mérten 103 OL. Htt. Acta mech. Civ. Pest. No. 13. 104 OL. Htt. Acta mech. Civ. Pest. magyar sebészek No. 5., német gombkötők No. 7., késgyártók No. 8., üvegesek No. 9., aranyművesek No. 11., magyar gombkötők No. 10. 105 OL. Htt. Acta mech. Civ. Pest. No. 10. 83