Tanulmányok Budapest Múltjából 17. (1966)

NAGY ISTVÁN: A kézművesipar fejlődése és a céhrendszer reformja Pesten a XVIII. században. 1690-1780

wirtschaft"-jára, amikor a város iparának, mezőgazdaságának és kereskedelmének egyedüli célja csak a város ellátása, nem pedig a szélesebb körű piacra való termelés. A fejlődés mellett szól azonban az, hogy a XVIII. század közepe táján Pest kézművesipara mégis olyan iparágakkal bővült, amelyek a kézművesipar fejlettebb típusait képviselték. Ezek a szakmák a nyugati országokban is csak a XVII. és XVIII. században jelentek meg a kézműves iparágak között, és rendszerint céhkiváltságokat is szereztek maguknak. Poroszországban az ilyen jellegű kézműves szakmák közül 1687-ben a gyapjúrázsakészítők, 1697-ben a sapka-, gyapjúing- és törülközőkészítők, a harisnyakötők, 1713-ban a kard- és fúrókészítők, szerszámkészítők, 1713 után a francia késgyártók, orvosi műszerkészítők, német rézkovácsok, fekete tűkészítők, puskaművesek, angol székeket gyártók, 1734-ben a posztókészítők tömörültek céhekbe.

24 Mind olyan kézművesiparágakhoz tartozó szakmák, amelyek nagyobb mester-, illetve legénylétszám esetén alkalmasakká válhattak és váltak is a kapitalista jellegű ipar fejlődésére. Pesten ezek az iparágak a XVIII. század közepén szintén megjelentek, azonban igen kicsi mesterlétszámmal, termelési kapacitással és céhkiváltságok nélkül. Épp ez az egyik lényeges különbség a poroszországi és a pesti kézművesipari viszonyok között a XVIII. században. Az 1770 utáni pesti kézművesiparról pontosabb statisztikai kimutatások állnak rendelkezésre, amelyek nemcsak az iparágak fajtáit és a mesterek létszámát, hanem a legények és az inasok számát is feltüntetik. Ezeknek a statisztikáknak a kiértékelésére majd később térünk rá, amikor a merkantilista jellegű iparpolitika Pest városára gyakorolt hatását — a statisztikák ugyanis ezt a hatást tükrözik — már vizsgálat tárgyává tettük. A céhszervezet újjáalakulása Pesten a török uralom után Az ipari termelés uralkodó formája a XVIII. század Európájában még mindig a kézművesség volt. Európa minden részében — még az iparilag legfejlettebb Angliában is — fennálltak a kézművesség középkori eredetű testületei, a kiváltságos céhek. A céhkiváltságok a céhek tagjai számára bizonyos monopóliumokat biztosítottak, amelyek alapján jogot formálhattak arra, hogy a céhen kívül állókat az ipar űzéséből kizárják, kontároknak bélyegezzék, a külvárosokba szorítsák ki, még abban az esetben is, ha a céhen kívüli mester jobb árut készített mint a céhes. A céhek általában arra törekedtek, hogy tagjaiknak hasonló életfeltételeket szabjanak meg, a mesterek és legények létszámának korlátozásával a céhtagok egymás közötti konkurrenciáját kizárják, s a céhtagok zavartalan megélhetését biztosítsák.

25 A kiváltságos céh monopolisztikus helyzetét nemcsak a kontárok ellen igyekezett megvédeni, hanem úgyszólván minden gazdasági ellenfelével szemben szigorú védelmi rendszabályokkal bástyázta körül magát. Védekezett a helybeli rokoncéheknek munkaterületére való behatolása, más városok testvércéheinek versenye, a kereskedők konkurrenciája ellen. A XVI. és XVII. századtól kezdve a céheket új gazdasági erők fenyegették: a háziipar, a Verlagssystem és a manufaktúra.

28 A céhek elzárkózottsága, elkülönülése, amely egyébként középkori partikularizmuson s az élet minden területét kiváltságokkal szabályozó feudális jogviszonyokon nyugodott, ebben az időben a gazdasági nyomás alatt elfajult. Ekkor emelkedtek fel a felvételi díjak, ekkor szigorították meg a mestervizsgákat, s akadályozták meg mindenféle képtelen módon a céhbe való bejutást. A céh úgyszólván családi, rokoni monopóliummá lett, tagjai közé csak a mesterek fiai, vejei, a mesterözvegyeket elvevő legények juthattak be ; ezekre ugyanis nem vonatkoztak a magas felvételi díjak, a szigorú mestervizsgák s az egyéb megszorítások. A céhszervezet célja ebben az időben már nem az ipari termelés szabályozása, a minőség és a szakszerűség védelme volt, hanem a céhtagok megélhetésének, meggazdagodásának a biztosítása. A technikai újításokkal szemben a céhek kenyérféltésből igen ellenségesen viselkedtek, önző érdekvédelmüket szolgáló politikájuk miatt a piac egyre növekvő és differenciá24 Hausherr, H. : Wirtschaftsgeschichte der Neuzeit. 2 Weimar, 1955. 153—54. 25 Hausherr, H. : i. m. 152. 26 Gyömrei S. : Pest-Buda gazdaságtörténete a manufaktúra korszakban. Kéziratos kandidátusi értekezés. I. Budapest, 1955. 130—31.