Tanulmányok Budapest Múltjából 17. (1966)

VÖRÖS KÁROLY: Budapest legnagyobb adófizetői 1903-1917

A táblázatok elemzése — figyelembe véve egyrészt az általánosabb következtetések levonásához kétségtelenül rövid vizsgálati periódust (s különösen az ennek jelentős részében az általános törvényszerűségek érvényesülését nagyban módosító világháborús esztendőket), másrészt az adóösszeg alapulvételéből szükségképpen előálló, már említett torzulásokat — a következő, ilyen körülmények között részleteiben csupán korlátozottan, ám a tendenciát illetőleg egészében érvényes tanulságokat nyújtja: a) Ami első tanulságként az egyes ranghely kategóriák első előfordulásuk időpontjában meglevő állományának az egész élcsoporton belüli stabilitását illeti, azt állapíthatjuk meg, hogy közülük 1910 és 1917 között — többé-kevésbé természetesen — az első kategóriák bizonyultak a legstabilabbnak, így kivált az 1—50. ranghelyek gazdái, a 10I-nél magasabb rangszámúak rétegében viszont már erős a ranghely szerinti fluktuáció. Mindez megfelel annak, amit az előzőkben a nagyburzsoázia stabilitásáról mondottunk. b) A továbbiakban ugyancsak a 10. tábla alapján, azt vizsgálva, hogy az élcsoport egyes tagjai a vizsgálati periódusban mennyiben tudták megtartani belépő ranghelyüket, illetve az ennek megfelelő kategória tagságát, második tanulságként azt látjuk, hogy az egyes ranghely kategóriák kezdő állománya fokozatosan lemorzsolódik. A 10. táblán minden kategória minden évi adatsorában kurzívval szedett szám a kategóriából az illető évre is a maga eredeti kategóriájának megfelelő ranghelyen maradt egyedek számát mutatja. Ebből azt látjuk, hogy mind 1910, mind a következő periódusok minden kategóriájára a lassú deklasszálódás nyomja rá bélyegét; még a felső kategóriákra is, melyek ha belül maradnak is az élcsoporton, eredeti ranghelyükhöz képest mégiscsak a hanyatlás jeleit mutatják. S ami az 1910 után következő periódusok ilyen szempontú alakulását illeti, a helyzet ezekben sem más: a fluktuáció: a régebbi tagok kiesése, alacsonyabb kategóriákba jutása, helyükbe pedig az élcsoportba egyenest újonnan belépettek, vagy legalábbis felfelé törekvők bekerülése, e periódusokban is ugyancsak élesen megfigyelhető — most már gyorsítva a világháború nyilvánvaló hatásától. S bár ebben az egész folyamatban az alacsony rangszámú kategóriák nagyobb stabilitása ezek után is kétségtelen, általában mégis az is jellemző, hogy az élcsoport tagjai túlnyomó többségünkben nem belépéskori kategóriáikban érik meg 1917-et, vizsgálati periódusunk utolsó évét. Ám az is kétségtelen — és ez kategóriáink elemzésének végső, és talán egyik legfontosabb tanulsága, hogy többnyire az így előállt hanyatlással megürült ranghelyek sem valamely, az élcsoport alsó kategóriáiból meginduló, felfelé irányuló kiválasztódás révén kerülnek betöltésre, hiszen valamennyi kategóriánál útjának hosszabb-rövidebb stabilitás utáni hanyatlását észlelhetjük. Az utánpótlás így inkább az élcsoporton kívülről jön, ha többnyire az előzőleg már az 1200-as keretben előfordult virilisták közül is. Mert az élcsoportból kihullottak már nehezen tudnak visszakerülni, kísérletük ritkán sikerül, és valamely alacsony kategórián túl többnyire a jobbik esetben sem jut. c) Ami ezután harmadik tanulságunkat illeti : összhangban a stabilitási kategóriákat és kivált az I. és IV. csoportokat összehasonlítva elemző előző fejtegetéseinkkel, azokat mintegy megerősítve ismét azt látjuk, hogy az élcsoportnak legkevésbé a ranglista alsóbb fokán szereplő rétegei képesek megkapaszkodni élcsoportbeli ranghelyükön éppúgy, mint onnan kiesve, a virilisták teljes jegyzékén magán. E helyeket ők is — kivált a világháború konjuktúrájában — még lejjebbről, a virilista jegyzéknek is az alsóbb rétegeiből, vagy még azon is kívülről jött, mozgékonyabb vagyonalapú elemeknek kénytelenek átengedni, ugyanúgy, mint ahogy — mint láttuk — az élcsoport első ranghelykategóriáiban megürült helyek is sokkal inkább ezeknek benyomulása által, mintsem az élcsoport alsóbb rétegéből töltődnek fel. Olyan tanulság ez, mely elég világosan sejtteti, hogy az élcsoport alsóbb, kevéssé stabil ranghelykategóriáinak — lényegében tehát IV. stabilitási csoportunk egy részének — anyagi alapjában már valóban észrevehetők, s e réteg stabilitását befolyásolni képes mértékben találhatók őket az I. csoport tagjaitól immáron minőségileg is megkülönböztető elemek. Amit a 10. táblát vizsgálva pl. 1910 112 alatti ranghelyének adóösszegét az első 16 ranghely adóöszszegével egybevetve rögtön meg is érthetünk. Hiszen a 112. ranghely adójának az első 16 ranghely adója minimum két és félszerese, de az első ranghely esetén már ötszöröse. Olyan differencia ez, mely ha 1915-re már csak háromszorosára csökken is (ami azt mutatja, 186