Tanulmányok Budapest Múltjából 17. (1966)

RÓZSA MIKLÓS: Pest-budai céhen kívüli felszabadítólevelek a XIX. század első feléből

RÓZSA MIKLÓS PEST-BUDAI CÉHEN KÍVÜLI FELSZABADÍTÓLEVELEK A XIX. SZÁZAD ELSŐ FELÉBŐL A kézművesség fejlődésének kezdeti korszakaiból, amikor a kézművesek a földesúri gazdaság keretében, majd — a földesúri hatalom gazdasági és jogi megkötöttségeiből felszabadulva — a fejlődésnek induló városokban folytatták tevékenységüket, nincsenek adataink arra nézve, hogy a kézművesség önálló űzésének előfeltétele volt-e a mesterség elsajátításának igazolása. Az iparjogi rendelkezéseket tartalmazó különböző német céhszabályzatokban és városi tanácsi határozatokban a XIV. század fordulójától kezdve azonban mind több olyan rendelkezés található, amelyek szerint kézműves mesterséget önállóan csak az folytathatott, aki mesterségét helyenként és mesterségenként eltérő tartamban meghatározott ideig, általában 2—5 évig tanulta. Ezért a tanulóévek szabályszerű eltöltésétől igazolást kértek. Magyarországon a XIV. század végén, a XV. század elején válhatott a mesterség önálló űzésének, a mesterré válásnak előfeltételévé a tanulóévek eltöltése. A XVI. században és attól kezdve általánosan elterjedt az az iparjogi szabály, hogy mesterségét — egyéb feltételektől eltekintve — csak az űzhette, aki a tanulóévek eltöltését igazolta.

1 Ennek az iparjogi szabályozásnak köszönhetjük egy speciális okiratfajtának, a tanulólevélnek (Lehrbrief) a létrejöttét és rendszeresítését. Ez az okirat szolgál annak bizonyítására, hogy valaki valamely kézműves mesterséget az ahhoz értő és az ahhoz szükséges ismeretek átruházására képesnek tekintett személynél meghatározott ideig tanulta, s e tanulmány jellegének megfelelően a kézműves tevékenységet tanviszonyban állva, tehát irányítás mellett maga is folytatta és ezzel a mesterségbeli járatosság bizonyos fokát elérte.

2 A tanulólevelet a tanulási kötelezettség alól felszabaduló inas a tanulási idő szabályszerű eltöltése után, annak befejeztével, külön vizsga letétele nélkül kapta meg. A tanulólevelet a céh — egyes városokban, így pl. Nürnbergben a városi hatóság

3 — állította ki. A tanulóidejét szabályszerűen letöltött kézművesinas a tanviszonnyal járó kötelezettségek alól felszabadulva a legények sorába lépett, amivel az eddigiektől eltérő, lényegesen kedvezőbb, s jogilag ennek megfelelően szabályozott helyzetbe került. A felszabadítás, mint kézműves népszokás összeolvadva a tanulólevél elnyerésével járó iparjogi helyzetváltozással, olyan aktussá vált, amelyhez joghatások fűződnek, és ezért a felszabadítás fogalma átment az iparjogba is. 1 Az inasoknak a mesterré válás hierarchiája alsó fokozataként való megjelenésére vö. Szűcs J. : Városok és kézművesség a XV. századi Magyarországon. Budapest, 1955. 152—153. 2 A tanviszonynak a munkaviszonnyal szembeni előtérben állását hangsúlyozza Engels, amikor rámutat, hogy a céhbeli inas nem annyira élelmezésért és bérért, mint inkább a mesterré való kifejlesztésért dolgozott. — Engels : Anti-Dühring. Budapest, 1950. 278. 3 Beham Jeromos 1576-ban kiállított tanulólevele. Faximilében közli Mummenhoff, E. : Der Handwerker in der deutschen Vergangenheit. Leipzig, 1901. 60. 133