Tanulmányok Budapest Múltjából 16. (1964)

Kumorovitz L. Bernát: A zselicjakabi alapítólevél 1061-ből : "Pest" legkorábbi említése = Die Stiftungsurkunde von Zselicjakab aus dem Jahre 1061 : die früheste erwähnung von "Pest" 43-83

Az egyház birtoklási és birtokszerzési képessége a VI. századig a római jog szabáyain nyugodott: a római corporatiók mintájára a dioecesisek birtokolták az időközben felgyülemlett egyházi vagyont. A VI. században a nemzeti jogokból származó magánjogi birtoklási formák csatlakoztak a régiek mellé: az egyes egyházak külön, saját vagyonra is szert tesznek a halálesetre szóló visszavonhatatlan hagyományok és az élők feltétel nélküli vagy a birtokhasználat jogának fenntartásával tett adományok elfogadásával.

127 Az utóbbiak a kötelezettségek egész sorát hozták létre, s már a római jognak kellett gondoskodnia alkalmas korlátokról, hogy megakadályozza az egyházi vagyonnal együtt szaporodó visszaéléseket. A birtokkal állami terhek is nehezedtek az egyháziakra, akik, elhárításukra, már a római jog keretei között személyi és dologi mentességre (immunitásra) törekszenek, s a merovingi kor végére elérik, hogy az egyházak nagy része magának szedi népeitől (akik fölött bíráskodnak is) az adót és a bírságpénzeket. A VII. században azonban a jogi felfogás általában még a régi: minden egyházmegye vagyona egységes egész. Csak a külön egyházi vagyon nagyobb mérvű elterjedése hoz változást ebben a szemléletben. Az egyházak mellé most külön birtok és gazdasági felszerelés kapcsolódik, mellyel alapítóik látták el. Hogy pedig az életképtelen alapításoknak elejét vegyék, megerősítik a püspöknek az egyházalapításhoz való hozzájárulási jogát. Itáliában valóságos gyakorlati szabályzata alakul ki akkoriban az egyházalapításnak. Fázisai: az alapító kérvényt (petitorium) intéz a pápához — előadván, hogy templomot épített, s egy bizonyos szent (patrónus) tiszteletére szeretné felszenteltetni ; fenntartására bizonyos anyagi javakat kíván biztosítani, ezért kéri a pápát, adjon ki felszentelési parancsot, és küldjön ereklyéket; végül kijelenti, hogy lemond az alapítványával kapcsolatos minden eddigi jogáról, csupán csak a benne tartandó istentiszteleteken óhajt részt venni. Hozzájárulása esetén ezt követi a pápa kért utasítása az illetékes püspökhöz. Az egyházalapításnak ez a módja Itálián kívül Spanyolországban és Galliában terjedt el. Az alapítók azonban később már nem elégszenek meg az istentiszteleten való részvétellel, hanem további igényeket támasztva — germán hatás eredményeképpen és főként német területen — kifejlesztik az egyházi birtok „sajátegyház"-nak, „sajátmonostor"-nak (ecclesia propria, Eigenkirche) nevezett formáját. Egyes személyek, családok és testületek rendre építenek egyházakat és kolostorokat, magánjogügyletek útján szereznek ilyeneket, a szekularizált

128 egyházi birtokot pedig magánbirtoknak minősítik. A földesúr a birtokán alapított egyházat vagy kolostort (tartozékostul) saját tulajdonának tekinti, melyet eladhat, átörökíthet, elzálogosíthat, papot maga helyezhet belé, hagyatékára igényt emelhet, s az üresedés ideje alatt jövedelmét élvezheti. E rendszerben az egyházi befolyás csökken, a világi megnő, a vallásos motívum pedig elsorvad: a sajátegyház létesítése sokhelyütt csupán hasznot hajtó gazdasági természetű vállalkozássá fajul. Ez ellen a gyakorlat ellen lép fel erőteljesebben Nagy Károly, de már ő sem zárhatja el a fejlődés útját. A frankfurti zsinaton (794) elismeri a világiak sajátegyházát, de biztosítja fölötte a püspöknek az istentiszteletek tartásával, az egyházi épületek karbantartásával s a pap alkalmazásával kapcsolatos felügyeleti jogát, melyet Jámbor Lajos 818/819-ben írt körül pontosabban. Rendelkezése szerint a püspök vizsgálja meg és szenteli fel a bemutatott papot vagy papjelöltet, aki az egyházi szolgálat dolgában csak neki felelős ; az ecclesia seniorja az egyházat G. Mollat : Institutions ecclésiastiques (a F. Lot-R. Fawtier által szerk. Histoire des institutions françaises au moyen âge. III. Paris 1962. — röviden: Institutions éccl.) 62—67. 1. — Nálunk Stutz nyomán Ploskál-T

empis Rudolf (A magyar királyi kegyúri jog fejlődése és jellege. Budapest 1916. 17—83. 1.) foglalkozott elsőként a magyar sajátegyház és patronátus kérdésével. Reiner J. bírálatát és a szerző válaszát olv. a Történeti Szemlében (8 (1919) 76—93). — Kollányi : i. m. 5—10. 127 Ezzel kapcsolatban 1. még: A. Szentirmai: De fundationibus ecclesiasticis in iure germanico. Periodica 1(1950) 62—68. 128 j?

rre vonatkozólag 1. Lesne, E. : Histoire de la propriété ecclésiastique en France. I. La propriété ecclésiastique et les droits régaliens à l'époque romaine et mérovingienne. Lille, 1910. ; II. La propriété ecclésiastique et les droits régaliens à l'époque carolingienne. Fasc. 1. Les étapes de la sécularisation des biens d'église du VIII

e au X

e siècle. Lille, 1922. 71