Tanulmányok Budapest Múltjából 16. (1964)

Kumorovitz L. Bernát: A zselicjakabi alapítólevél 1061-ből : "Pest" legkorábbi említése = Die Stiftungsurkunde von Zselicjakab aus dem Jahre 1061 : die früheste erwähnung von "Pest" 43-83

Ezért fordulnak Zsigmond halála után a kegyurak az új királyhoz. János fia Imre és Szerdahelyi Márton bán fia: Ders a saját és osztályos atyafiaiknak (fratrum suorum generationalíum et condivisionalium) : Danes fiainak: Pálnak és Jánosnak a nevében bemutatják a Zsigmondféle ítéletlevelet, elpanaszolván, hogy — bár az örök időkre nekik ítélte meg a zselici monostor patronátusát (1422), az apát azonban mégsem őket, hanem a királyi felséget tekinti egyháza kegyurának.

102 Albert minden pontjában elfogadja Zsigmond ítéletlevelét és megerősíti azt,

103 az apátság pedig nem folytatja tovább a küzdelmet, ami abból tűnik ki, hogy a Szerdahelyiek 1499. nov. 7-én még mindig csak a Zsigmond ítéletét magában foglaló Albertféle 1438-i oklevelet Íratják át és erősíttetik meg II. Ulászlóval.

104 Alapjában véve tehát Zsigmond döntötte el a patrónusok javára a zselici monostor és kegyurai évszázados patronátusi vitáját. IV Szepesi Jakab országbíró 1377-i ítéletlevelének a hitelességéhez tehát, noha 1422-ben — formai okokra hivatkozva — szintén elvetették, nem fér kétség. Ez a megállapításunk pedig azért fontos, mert minden kétséget kizáróan bizonyítja, hogy a XV. században két változatát ismerték az 1061-i zselici alapítólevélnek: az eredetijét és a IV. Béla-féle 1257-i confirmatióját. Most pedig arra a kérdésre kell felelnünk, hogy miért nem mutatta be már 1377-ben Tamás apát Ottó ispán 1061-i oklevelét eredetiben, és miért tette ezt csak Mátyás apát 1422-ben? Ennek, mint részben már az eddig mondottakból is kiviláglik, a patronusoknak és monostoruknak két évszázadon át folytatott jogi harcával párhuzamosan az apátság birtokés kegyúri jogaira vonatkozó okleveleknek a megszerzéséért folytatott szintén igen szívós küzdelem a magyarázata. Az alapítólevél zárósorainak a tanúsága szerint Ottó ispán magának tartotta fenn a monostor tulajdonjogát, védelmét és anyagi természetű ügyeinek az intézését. Contextusa egyik sorából pedig bizonyos, hogy maga gondoskodott alapítása írásba foglaltatásáról is, az oklevél őrzése azonban már az apát feladata lett, mire a későbbi jótevők adományairól a monostorban folytatólagosan vagy esetleg később egyszerre hozzáírt notitiákból következtethetünk.

105 Zavar akkor támadhatott az oklevél körül, amikor az apátság sorsának az irányításában mások is részt kértek. Ez a korszak az alapító halálával vehette kezdetét, aki előrelátva a bekövetkezhető nehézségeket, jövőbeli elhárításukat az uralkodóra bízta.

106 A monostor történetébe azonban csak a XIII. század közepe óta tudunk betekinteni, mert csak ezóta maradtak fenn oklevelei. Legkorábbi idevágó adataink — mint a két nagy per mellékleteiből láthattuk — a tatárjárás utáni másfél évtizedből valók. Az alapítólevél ekkor már a Győr-nemzetség kezén van, más írásaik mellett pedig elsősorban vele védhették meg 1242-ben IV. Béla előtt kegyúri jogaikat, 1257-ben pedig átíratják és megerősíttetik ugyanazon királlyal. Ez az aktus azért volt fontos számukra, mert az eredeti pecsételetlen volt, ami akkor már formahibának számított, másrészt pedig hiányzott belőle az alapító nemzetségi hovatartozásának a megjelölése, ez pedig a kegyuraságban való jogfolytonosságukat hathatósabban igazolhatta, s mivel ez éppen akkortájt a nemességnek divatos attribútuma is volt, a királyi kancellária ezt a betoldást (a „de genere Gewr" szavakat) 1257-ben minden aggály nélkül beilleszthette az eredeti szövegbe, a záróformulából pedig valószínűleg ekkor hagyták ki azt — a „saját egyházi" jogrendszer idején még természetes, de az időközben kialakult patronátusi joggal már merőben ellenkező s az exemptióra is emlékeztető passzust, 102 quamvis... dominus Sigismundus... ipsis ius patronatus... monasterii de Sillizio... adiudicans in perpetuum possidere... commiserit, tarnen abbas... non ipsos nobiles, sed regiam maiestatem pro suo patrono teneret... O.L.D1. 36. 119. 103 O. L. Dl. 36. 119. 104 O. L. DL 11.013 105 L. az oklevél függelékét. 106 L. az oklevél befejező részét. (Igitur...) 64