Tanulmányok Budapest Múltjából 16. (1964)

Lócsy Erzsébet - Kubinyi András: II. A Középkori Osztály – Vármúzeum – története 22-30

építkezés idején napvilágra került zömében reneszánsz kőanyag. Ez a gyűjtőmunka azonban esetleges volt, sem jogszabály, sem elvi célkitűzés nem kényszerítette a Nemzeti Múzeumot, hogy figyelemmel kísérje a főváros területét és az ott előkerült valamennyi tárgy megőrzéséről gondoskodjék. Ez tulajdonképpen az egyes városok — amelyek 1873-ban Budapest fővárossá egyesültek — feladata lett volna, azonban ezt a feladatkört nem gyakorolták. Bizonyos módosulást hozott a XIX. század vége felé az „Árpád sírja" kutatás. 1879 óta erre a célra különféle ásatások kezdődtek Óbuda környékén, melyek anyagi fedezetéhez már a főváros is hozzájárult. E kutatásoknak a célja sajnos részben szenzációhajhászás volt, és bár tudományos szempontból nem mondhatjuk teljesen eredménytelennek ezeket, a cél el nem érése bizonyos mértékben diszkreditálta á munkálatok további folytatását. Jellemző, hogy Tholt Titusznak az e korban végezett ásatásainál előkerült vörösmárvány sírkőtöredékek nem kerültek közgyűjteménybe, hanem Tholt és örökösei magántulajdonát képezték. A múzeum csak 1935-ben szerezte meg. Azáltal, hogy 1887-ben a főváros határozatot hozott fővárosi múzeum létesítésére, amely 1898 után végül meg is alakult, és 1907-ben a Városligetben meg is nyílt, még mindig nem történt meg a középkori anyag szisztematikus feltárása és őrzése. Volt néhány kivétel, ugyanis Kuzsinszky Bálint a Fővárosi Múzeumok első központi igazgatója 1895-ben a Mátyás-templomból származó kőfaragványokat vett át Schulektől és azokat először Aquincumban, majd a Városligeti Múzeumban helyezte el. A Városligetben megnyílt kiállítás keretei között a középkori anyag bemutatása teljesen szervetlen volt. A középkori kőfaragványokat mintegy díszletként alkalmazták, s ezek így a 4. számú „tcrökkori"-nak nevezett teremben éppúgy előfordultak, mint a 10. számúban céhládák és zászlók között. Lényeges változásokat csak Horváth Henrik munkássága hozott. Horváth Henrik a középkori művészettörténet kiváló kutatója, aki a Városligetben elhelyezett Történeti Múzeumnak, az Újkori Osztály jogelődjének igazgatója volt, saját középkori vonatkozású kutatásai számára szükségét érezte a kőfaragványok összegyűjtésének, és ezért a főváros kulturális ügyosztályának támogatásával a Halászbástyán lapidáriumot létesített. A Halászbástya északi saroktornyában helyezték el ugyanis 1902-ben a Műemlékek Országos Bizottsága által a középkori Domonkos-templom területén végzett feltárások során előkerült kőanyagot. Az 1902. évi ásatásra a Halászbástyához csatlakozó várfalrendszer rendezésével kapcsolatban került sor. Az eredményes feltárás nemcsak a középkori gyűjtemény jelentős gazdagodását eredményezte a felszínre került igen magas színvonalú sírkövek és építészeti tagozatok révén, — hanem egyben új kutatási irány elindítója is volt. „Oly becses anyag van itt együtt, melyből majdnem két évszázad budai kultúrtörténetét lehet leolvasni" — írja Horváth Henrik. Irodalmi munkássága élénk tanúbizonysága annak, hogy ez a művészettörténeti, várostörténeti és kultúrtörténeti szempontból is jelentős együttes valóban beszédes emléke a középkori város életének. Horváth ehhez az anyaghoz csatolta a már eddig is a múzeum őrizetében volt anyagot, továbbá a királyi palota pincéjében őrzött és a középkori palotából származó köveket, valamint néhány időközben végzett ásatás anyagát. A Halászbástyán a Középkori Kőemléktár 1932-ben mint önálló kiállítás nyílt meg 367 tárggyal. Ez a 367 tárgy lett az alapja a Középkori Osztály mai gazdag, tízezrekre menő gyűjteményének. Horváth Henrik elévülhetetlen érdemeket szerzett az addig elhanyagolt kőanyag összegyűjtésével. A „Fővárosi Múzeum Kőemléktárának leíró lajstroma" c. 1932-ben megjelent katalógus előszavában rámutat a gyűjtemény hézagpótló jellegére: „Szervesen beleilleszkedik az Aquincumi Múzeumban őrzött római anyag és a városligeti Fővárosi Múzeumban kiállított újabbkori gyűjtemény közé, kitölti a két emlékcsoport között eddig tátongott nagy űrt, és így hivatott az okcidentális kultúra folytonosságának igazolására pest-budai talajon is." — A kiállítást a Halászbástya északi tornyának földszinti helyiségeiben és emeleti körfolyosóján rendezték. Hangsúlyosan három épületkomplexus szerepelt: a királyi palota (aránylag kevés emlékkel), a Nagyboldogasszony, és a Domonkos-rendi Szent Miklós-templom. Horváth Henrik teljességre törekvésének (azaz a kiállított anyag eredeti környezetbe helyezésének) dokumentumai a kiállított fényképek a város területén található „in situ" maradványokról. Ezzel 23