Tanulmányok Budapest Múltjából 16. (1964)

Lócsy Erzsébet - Kubinyi András: II. A Középkori Osztály – Vármúzeum – története 22-30

kapcsolatban meg kell jegyeznünk, hogy az 1932-ben valóban példás, mondhatni úttörő jellegű kiállítás katalógusának tanulmányozása során a mai olvasó kénytelen megállapítani, hogy a fényképek elhelyezése eléggé ötletszerű volt. Es mivel H. H. a katalógus előszavában megjegyezte: „Gyakorlati és esztétikai okokból magyarázó feliratok elhelyezésétől el kellett tekintenünk..." — a fotók nem minden esetben segíthették elő a kiállítottak jobb megértését. A teljességre és az egykori élet minél maradéktalanabb bemutatására irányuló törekvés abban is megnyilvánult, hogy Horváth nem félt megbontani a lapidárium egységét, és a pompás kőfaragványok között helyet biztosított az egyszerű emlékeknek is (cserépedények szerszámok stb.). Arról, hogy az 1932-ben megnyílt kőtár milyen nagy közönségsikerrel dicsekedhetett, alább, a látogatási statisztikából nyerhetünk adatokat. Szervezetileg a Középkori Kőemléktár nem volt önálló. Mindössze a Történeti Múzeum egyik helyileg külön elhelyezett gyűjteménye volt csak, amelyet azonban a Múzeum igazgatója, majd 1935 óta a Fővárosi Múzeumok központi igazgatója tisztét is ellátó Horváth Henrik nagy szeretettel és hozzáértéssel gyarapított is (iparművészeti tárgyak, érmek, kőemlékek stb.). Horváth Henriknek a kőemléktár adminisztrálásában a Fővárosi Kertészethez beosztott és a Halászbástyán lakó Virágh Antal kertészeti őr volt segítségére, aki 1932től kezdve kertészeti feladatköre mellett külön díjazás fejében tisztán tartotta a kiállítást, szedte a jegyeket, sőt állandóan figyelte az épületbontásnál előkerülő esetleges leleteket is. Később a múzeum állományába került. Horváth Henriknek 1941. január 15-én bekövetkezett haláláig a Középkori Kőemléktár változatlanul a Budapesti Történeti Múzeum részeként, mint kiállítóterem és raktár szerepelt. Tervszerű szerzeményezési politikáról még nem beszélhetünk, bár Horváth Henrik mindent elkövetett gyűjteménye bővítése végett, azonban pl. az ásatások során előkerült anyag csak részben került a kőemléktárba, magára a középkori vonatkozású ásatásokra pedig a kőemléktárnak befolyása nem volt. 1931-ig nem is beszélhetünk lényegében tervszerű középkori ásatásokról a főváros területén. Ettől kezdve azonban Garády Sándor működése következtében a helyzet kedzőbbre változott. Garády Sándor ny. mérnököt a polgármesteri XI. üo-a bízta meg egy-egy ásatás vezetésével, munkájáért szerény tiszteletdíjat kapott. Garády páratlan sikerű ásatásai nyomán vált először lehetővé fővárosunk középkori topográfiájának reális meghatározása. Az ásatások során felszínre került kis-leletanyag vetette meg tulajdonképpen a középkori kerámiagyűjtemény alapját. Garády olyan objektumokat tárt fel, melyeknek nyomát addig legfeljebb írásos emlékek őrizték (Nyék, Tabán, a középkori Víziváros, Lógod temploma, Gercse község temploma, a csúcshegyi honfoglaláskori temető stb., stb.). Ásatásait minden esetben alapos előkészítés jellemezte (levéltári kutatások, terep-tanulmányok). Legjelentősebb kutatása — a nyéki — tervásatás volt, de számos jelentős objektumot leletmentő munkák során tárt fel (Szent Péter-templom és számos középkori házmaradvány a Vízivárosban, középkori épületek a lebontott Tabán területén, az ún. Szt. Gellért-templom a Rudas-fürdő mellett, a Szt.Lázártemplom a Bugát utcában stb.). E kutatások során sohasem a „falakat" és a „szép tárgyakat" kereste, hanem az egykori élet teljességének megismerésére törekedett. Ezért vigyázta az egyszerű mázatlan cserépedényeket éppolyan féltő gonddal, mint a királyi vadászkastély pompás reneszánsz — európai viszonylatban is kiemelkedő jelentőségű — kőfaragványait. A maga korában szokatlan érdeklődéssel fordult a középkori mesterségek és különféle technikai berendezések felé. A budaszentlőrinci pálos kolostorban kerámiaégető-kemencét tárt fel — a Városkútnál folytatott ásatás nyomán nagy érdeklődéssel fordult a középkori vízvezetékhálózat kérdése felé, olyannyira, hogy ezzel külön tanulmányban foglalkozott (kiadatlan), a Csalogány utcában igen jelentős középkori fazekasműhelyt határozott meg —, külön tanulmányban foglalkozott a középkori agyagművességgel stb. Ásatásait a teljes anyag megbecsülésén túl a dokumentálás alapossága is jellemezte. (Garády munkásságának részletes feldolgozása és teljes bibliográfia: G. Sándor Mária: Garády Sándor régészeti munkássága. Műemlékvédelem, Bp. 1961. 4. sz. 217—223.). Garády működése a Nagy Lajos 24