Tanulmányok Budapest Múltjából 16. (1964)
Kubinyi András: Budafelhévíz topográfiája éa gazdasági fejlődése = Topographie und wirtschaftliche Entwicklung von Budafelhévíz 85-180
pülés főkapuja. 386 Ha akár a taschentali, akár a felhévízi kapun keresztül kilépünk Hévíz területére, az apácák földjére értünk. Ez véleményünk szerint a Tölgyfa, Fekete Sas és Bem József utca által bezárt részen lehetett, középen állott a IV. Béla féle kúria. (Lehetséges azonban, hogy területük kinyúlott a Mártírok útjáig.) Mindjárt a szentpéteri kapun túl, a Bem téren és a Fekete Sas és Frankéi Leó út torkolatában volt a vásártér, amely egészen a Dunáig leért. Az 1510-es évek elején egy bortizedlajstromban említik „Johannes Mezarus in superioribus termis prope Wasar penes Danubium"-ot. 387 Ez a budai vásár ilyenformán a XIV. század közepén tűnik fel egy budai patricius-család nevében (de foro Danubii, vagy de Dunamarchya). 388 A szentpéteri kapun túl a Duna utca vezetett a hévizek felé, ez az utca a mai Frankéi Leó úttal azonos. A Duna mellett lakó hévíziekről az előbb említett bortizedlajstrom is megemlékezik. A Duna utcában állott Josyk Domokos háza, amellyel észak felé János kovács, dél felé Fekethe Imre háza volt szomszédos. 389 Már szóltunk a Szentháromság-templom helyéről (Mártírok útja 5), a Mészárosok soráról (vagy a Frankéi Leó út egy szakasza az Üstökös utca táján, vagy maga az Üstökös utca), a révről (az Üstökös utcától a mai Margithíd felé), a malmokról és a fürdőkről. (A mai Lukács- és Császárfürdők.) A káptalansort a Török utcának a Mártírok útja és Üstökös utca közti szakaszával igyekeztünk azonosítani. Még egy utcáról kell megemlékeznünk, amelyet az oklevelek Wywarasnak neveznek. Először 1494. szeptember 8-án említik, amikor Septhei Péter kancelláriai jegyző házát „in piatea Wywaras sitam ad Calidas aquas superiores" az Irgalmasság anyja-kolostorban élő karmelitáknak adományozza. 390 Az idézett bortizedlajstromban két helyen említik: a Thykermalon van szőlője „Michael Kapás in superioribus termis in Wywaros"-nak, és a Kegleer dűlőben „Mathias Seripar in Wywarus penes Kysaytho"-nak. 391 Mindebből nem tudunk meg semmit topográfiailag, és így csak feltevésekre szorítkozhatunk. Igaz, hogy messze van Hévíz tulajdonképpeni területétől, de mégis ehhez tartozott a mai Mártírok útjának a Horvát utcától nyugatra forduló része. Talán ez az Üjváros. Ugyanis a Kisajtó kifejezésnek csak akkor van értelme, ha ez valami jelentős objektum nyílása pl. a városfalnak. Mivel az Üjvárosban épp azok a karmeliták kapnak házat, akiknek kolostora ennek a területnek a városfalon belüli szakaszán épült fel, és egyes metszeteken itt a városfalon nyílás látszik, feltételezhetjük, hogy ez volt a Kisajtó és ezek szerint itt volt az Újváros (24. kép). 386 Dl. 13678. 387 Ol. Ft. Veszprémi kpt. lt. Gazdasági lt. osztály Fényképe a BTM-ben. 388 Miután Dunavásárhely helység tudtunkkal nincs Magyarországon, e néven csakis egy helyi városrészt jelölhettek. Hasonló patrícius nevekre 1. Planus : i. m. 257—60. — Petrus de foro Danubii városi tanácstag 1347. február 18.: MonStrig III. k. 619. — Kunclinus volt budai bíró a keresztesekkel való viszályában 1351-ben két előkelő patríciussal, Petrus de Jaurino-val és Johannes de Agria-val együtt harmadiknak Petrus dictus de Dunamarchya veszi maga mellé tanúnak. Ol. Ft. Esztergomi kpt. o. lt. Capsa 14. fasc. 3. nr. 22. —• (Véleményünk szerint ez azonos lehet a de foro Danubii-vel.) 1370-ben említik magister Petrus dictus de foro Danubii várbeli házát. Dl. 5865. — Valószínűleg a hévízi vásártér mellől költözött fel Budára. 389 1516. dec. 8.: Prot. Bud. 384—5. 390 Dl. 93640. 391 L. 387. j. 148