Tanulmányok Budapest Múltjából 16. (1964)

Szilágyi János: I. Az Ős- és Ókortörténeti Osztály története : az Aquincumi Múzeum 11-18

ÓKORTÖRTÉNETI OSZTÁLY TÖRTÉNETE Az Aquincumi Múzeum A fejlődés útjának egy jelentős szakaszát érte már el a régészeti kutatás, amikor a várostörténeti múzeumok létesülésének általános folyamatában a magyar főváros múltját kutató intézmény megalapítására sor került. Ha visszapillantunk a régészeti kutatás magyarországi történetére, megállapíthatjuk, hogy ebben a fejlődésben hazánk és fővárosunk olyan sorrendi helyet foglalt el, ami miatt nem kell szégyenkeznünk. Már Hunyadi Mátyás korában gyűjtögetni kezdték az ókori feliratokat, 1773-ban tanszéket kap az egyetemen az „érem- és régiségtan", 1785-ben Schönwisner István a „pannóniai régészet alapítója" Magyarországon az első tervszerű feltárást végzi az óbudai Flórián téren, és azonnal megírt, latin nyelvű könyv alakjában közreadott ismertetésével a „feldolgozási skálának olyan szélességét mutatta be, hogy azon a felfogás érettsége dolgában ma sem haladtunk túl". A kincsleletek hasznából azonban a Kincstár koráíi részesedni kívánt, és már 1776-ban királyi leirat rendelte el, hogy a talált kincs értékéből ha az 150 Ft-on felül van 1

/

3 rész illeti meg őt, a földtulajdonos, illetve a találó mellett. Az udvari kancellária 1798-ban konkretizálta ezt a rendelkezést: még az antik rézérméket is át kell adni a császári pénzgyűjtemény számára a só-, harmincad- és kamarai uradalmi pénztáraknak. A rendelkezés eredményességéért küzd a Helytartótanács 1813-ban kiadott körrendelete: ha a találó a kincsleletet eltitkolja az ő 1

/

3 részét a feljelentője kapja meg. Félgyarmati, kizsákmányolt helyzetünk eszerint a régészeti gyűjtés területén is megnyilvánult. József nádor közbeavatkozásával érjük el 1813-ban azt a rendelkezést, hogy a kincsleletekből, a bécsi udvari éremtár elsődleges kiválasztása után a Magyar Nemzeti Múzeumot, majd a pesti egyetem Érem- és Régiségtárát illeti meg a vásárlási jog. Csak a szabadságharc idején születik a nemzeti érdekeket szolgáló rendelet. Kossuth Lajos, mint a Honvédelmi Bizottmány elnöke, 1-848. XI. 30-án intézkedik, hogy a sáncolás! munkák közben talált régiségeket a lelőhely és a mélység pontos feljegyzésével le kell foglalni a Magyar Nemzeti Múzeum számára. Függetlenségi harcunk elbukásával azonban a kincsleleteket (1867 júniusig) megint Bécsbe kellett küldeni kiválasztás végett, így jutottak a császárvárosba azok a római kori mozaikpadozatrészek is, amelyek az Óbudai Hajógyár építkezései során (1854—1857) kerültek elő, és sok más értékes történeti emlékünk. A Habsburg-császárság fővárosában 1856-ban felállított „Központi Régészeti Bizottmány", hatásköre kiterjedt Magyarországra is, legalábbis 1861-ig. A tudományszak nemzeti irányításának kezdetét a Tudományos Akadémia keretében 1858-ban megalakított Archeológiai Bizottság jelentette hazánkban. Ápolta múltunk tárgyi emlékei iránti érdeklődést a „Magyar Orvosok és Természetvizsgálók Társasága" is, amelynek vándorgyűlésein számos ízben hangzottak el lelkes felszólalások műemlékeink védelmében, pl. Kubinyi Ferenc az 1842. évi gyűlésen javasolta régészeti szak megszervezését. A gyűlések színhelyén és alkalmával rendezett régészeti kiállítások (az 1845. évi pécsi vándorgyűlés I. AZ ŐS- ÉS 11