Tanulmányok Budapest Múltjából 16. (1964)

Szilágyi János: I. Az Ős- és Ókortörténeti Osztály története : az Aquincumi Múzeum 11-18

óta több helyen) is hozzájárultak a régészet népszerűsítéséhez, a Nemzeti Múzeum kiállításai mellett. A Tudományos Akadémia 1867-ben országos Archeológiai Bizottság létesítését tervezi, de négy év múltán is még nyílt levél sürgeti ennek megvalósítását. A központi ellenőrzés tehát nem valósul meg, de tudományszakunk ezen hőskorában erős egyéniségek lépnek fel. Rómer Flóris ilyen nagy egyéniség, aki elsőként (1869-ben) nagyobb nyomatékkal sürgette városi múzeumok létesítését. Tervezetet is készített — múzeumtípusának megfelelt a később megvalósult Fővárosi Múzeum —, de a magyar főváros közgyűlését még nem tudták megnyerni ennek a gondolatnak. Kiadott egy Mürégészeti Kalauzt is — amelynek jelentős szerepe volt a hazai szaktudomány fejlődésében —, megelőzve két évtizeddel a berlini szakembereket. Megindítja az Archaeológiai Értesítőt, hogy szervezzen, mozgasson a folyóirat hasábjain is. Ennek szerkesztőjeként borongós hangulatú cikkben veti fel a kérdést: hogyan lehetne régészetünkön segíteni? „Gyűjtünk, mint a szarka (írja 1870-ben). Kutatás címén tervszerűtlenül feldúljuk a sírokat és halmokat. . . írogatunk, de dolgozataink nívója miatt szégyenkezhetünk. . . Kiállításaink színvonala nem több, mint a vadászé . . . Legbecsesebb leleteink külföldre vándorolnak. . . Kincsásó sehol sincs annyi, mint nálunk, akiktől a pesti Király u.-ba kerülnek a fémleletek, ahol beolvasztják őket. . ." Tennivaló van tehát bőven, és Henszlmann Imre 1870-ben törvényjavaslatot nyújt be (a „Tisztelt Házban" a „történeti és műemlékek és régiségek fenntartása, biztosítása és kijavítása tárgyában"), amelyben pl. országos felügyeletet, intézkedéseket követel a történeti és műemlékek körül. Máig időszerű az 1870. évi 10. te. 22§ („Az építési ügyet a fővárosban szabályozó utasítás") 13. pontja: „ha épületbontás vagy alapozás közben régiségek kerülnek elő, a találó köteles azonnal bejelenteni a Főv. Tanácsnak és ennek intézkedését bevárni a talált tárgy érintetlenül hagyásával... A Tanács a. . . Múzeumot haladék nélkül értesíti." (Sajnos, a szabályzat csak 1886. IX. 1-én lépett érvénybe !) A „Magyar Tudományos Egyetemen" erőteljesen folyik a régészeti oktatás: ennek jeleként Hampel József hallgató megkoszorúzott pályaművét (Aquincum történetének vázlata) 1871-ben közlik nyomtatásban is. A társadalom felé sem hallgat a propaganda, és pl. a „népnevelőkhöz mint az őstörténelem pionírjaihoz" felhívást bocsátanak ki: tanítványaikat és vasárnapi (iskolai) hallgatóikat buzdítsák a régiségek mentésére. Minthogy a Magyar Tudományos Akadémia Archeológiai Bizottsága nem rendekezett végrehajtó stb. hatalommal, Pauler Tivadar miniszter 1872-ben megszervezte a Magyarországi Műemlékek Ideiglenes Bizottságát. A külföldi szakkörök is felfigyeltek a magyarországi eseményekre, és 1876ban fővárosunkban rendezték meg az antropológiai és archeológiai kongresszust, egybekötve azt országos kiállítással. Ez annyira előrelendítette a régészet ügyét hazánkban, hogy később a kiállítások és kongresszusok rendszeres megismétlését javasolták. Salamon Ferenc a főváros megbízásából három kötetben megírta az egyesített főváros múltjának első összefoglaló történetét, az 1878-ban, illetve 1885-ben megjelent kötetek is kedvezően befolyásolták a közvéleményt a múzeumügy iránt. De a Magyar Tudományos Akadémia költségvetésében a régészet kutatásait a történelem és a nyelvtudomány mögött kb. csak40%-os anyagi támogatással (pl. 1879-ben 5000 Ft-tal) méltányolták. Míg Ausztriában, a Bécs környéki Carnuntum feltárása 1877-ben rendszeresen megindult — előbb az állam, majd a „Carnuntum-egylet" által rendelkezésre bocsátott anyagi eszközökből —, addig Aquincumban a Schönwisner-féle példaszerű kezdeményezést száz éven át nem követte tudományos szempontból hasznos folytatás. Gömöri Havas Sándor elévülhetetlen érdeme, hogy kormányzati tényezők rokonszenvét megnyerte a fővárosi régiségek felkutatására. A Műemlékek Országos Bizottsága közbenjárására a minisztériumtól 1880 júliusában 6000, majd a Fővárostól évi 2000, később 3000 Ft-ot szerzett a rendszeres ásatások megindítására. A Főváros „régészeti szakbizottmányt" küldött ki a felhasználás irányítására, G. Havas Sándor elnöklete alatt. A régészet és a múzeumügy iránt megmozgatott közvélemény hatására jellemző, hogy pl. az első (1880. évi) ásatási kampányhoz szerszámokat, targoncákat, deszkaanyagot a budai főegyház raktára kölcsönzött, s a pesti oldalon előkerült népvándorláskori három gazdag 12