Tanulmányok Budapest Múltjából 15. (1963)
KÖNYVISMERTETÉSEK – BÜCHERBESPRECHUNG - Bónis György: Ebel, W.: Der Bürgerreid als Geltungsgrund und Gestaltungsprinzip des deutschen mittelalterlichen Stadtrechts. Weimar, 1958. 733-736
A XI— XII. századi békeeskü (coniuratio, pax) nem irányult szükségképpen a város ura ellen, de nem is volt a városi közösség egyetlen megteremtője. Eleinte csak egy időre szólt, és időközönként megújították. Még a kialakult szervezetű városok joga is a polgárok megismételt esküjén alapult. Évszázadokig fennmaradt a német városokban az eskü napja (Schwörtag), mely jellemzően az ugyancsak autonóm eredetű tanács megújításával esett egybe. A polgári közösség és a tanács kölcsönös kötelezettséget vállalt e napon a hagyományos autonóm jog megtartására és az engedelmességre, ill. a jogszerű igazgatásra. Ebei az intézmények rendkívüli változatosságában is felismeri azt a tényt, hogy a polgári kötelességeknek, az autonóm eredetű városjog érvényének s a tanács hatalmának egyaránt a kollektív esküvel vállalt kötelezettség az alapja. Ezért van annyi adat a városi statútumoknak a tisztújításkor való felolvasására, helyenként azzal a záradékkal, hogy a polgárság az új tanács működése során alkotandó szabályoknak is hittel fogad engedelmességet. A magdeburgi jogban a régi és az új tanács együttes ülésén megvitatott módosításokat is a polgárság gyűlése elé tárják, s ezekhez a gyűlés kifejezett hozzájárulását kérik; másutt csak a városjog fontosabb cikkeit olvassák fel. Sok helyütt a polgárok egyes kötelezettségeit (pl. az adófizetést) kifejezetten felveszik az esküszövegbe. Dél-Németországból északra haladva az eskü mindinkább a tanácsnak (vagy a tanács többségének) járó hűség és engedelmesség vállalását domborítja ki. Ehhez a kollektív eskühöz képest az egyes polgár esküje csak járulékos aktus. A fejlődés korai szakaszában az esküvel összekapcsolt közösség arra törekszik, hogy a kívülálló polgárokat is bevonja, a vonakodóktól pedig megtagadja a „békét", a közösség védelmét. Különös gondot okoznak a nem háztulajdonosok (Seidener), akik számára a délnémet városokban külön esküt állapítanak meg. Csak lassanként válik általánossá az esküközösségben való részvétel, s ezzel az autonóm eredetű városjog is területi joggá, az egész város szabályrendszerévé lesz. A polgáreskü a bevándorló vagy a teljeskorúvá lett polgárfiú polgárjogát nem megerősíti — mint eddig hitték —, hanem megalapítja. Ezért az esküre bocsátáshoz igazolni kell a mindenkori feltételeket (szabad születés, háztulajdon stb.), viszont az egyéni eskü szövege is magában foglalja a hűséget, engedelmességet és még egy sereg konkrét kötelezettséget is. Fontos a szerzőnek az a megjegyzése, hogy a ,, Stadtluft macht frei" közismert szabálya nem teszi a beköltözőt polgárrá, csak szabad emberré; a polgárjogot elbirtokolni nem lehet. A korai esküközösségek király- vagy földesúrellenes élét vulgarizáló felfogás megütközhetik azon, hogy a polgáreskü (a kollektív és az egyéni egyaránt) rendesen magában foglalja a királynak vagy az úrnak járó hűség és engedelmesség vállalását is. Hogy ennek mennyi ereje és súlya van az adott esetben, mindig az illető város függetlenné válásának mértékétől függ. A tartományi főhatóság kifejlődése később fölöslegessé teszi az „állampolgári" hűségnek és engedelmességnek külön vállalását. Az eskü alkalmazásának széles körét azután a sajátos eskük 734
