Tanulmányok Budapest Múltjából 15. (1963)

Szekeres József: Az újpesti hajóépítés története. II., 1912-1944 = Istoriâ sudostroeniâ v g. Ujpest. II., 1912-1944 637-693

menekülteket a Nemzeti Munkaközpont elnevezésű fasiszta, klerikális munkásszervezetbe tömöríteni, és ily módon már bizonyos „tömegerővel" is rendelkezhetett a szakszervezet elleni harcában. Természetesen az üzem szociáldemokrata, kommunista érzelmű mumkásai sem nézték tétlenül a fasiszta szervezkedést. 1939-ben, amikor a munkásáruló Peyer vezette szakszervezeti főtanács munkanapnak nyilvánította május l-jét, nemcsak a kommunista munkások tiltakoztak, hanem az üzemi bizalmi testület is fellépett a határozat ellen. Az üzemen belüli munkásegység ettől a közös fellépéstől veszi kezdetét, és a háborús években végig fennmaradt, egészen a fasiszta rendszer bukásáig. 1940 tavaszán a baloldali érzelmű munkások nagy örömére hattagú üzemi kommunista sejt alakult meg, amely a további harcokban biztosította a helyes vezetést, és általában nagy segítséget nyújtott a munkásoknak nemcsak az üzemen belüli problémák megoldásánál, hanem a külés belpolitika összes időszerű kérdéseinek megvilágításában. Az illegális kommunista sejt, melynek legismertebb tagjai Kucsera, I^akatos, Tatai és Jolsvai elvtársak voltak, jelentős befolyásra tett szert a munkások között. A kommunisták széles körű egyéni agitációt folytattak, részleges bérmozgalmakat szerveztek, röpiratokat és baloldali sajtótermékeket juttattak el a munkások közé. Az üzemi szociáldemokrata vezetőség hallgatólagosan, a bizalmi testület nyíltan támogatta a kommunisták munkáját, melynek csakhamar konkrét eredményei születtek. A kommunista munkások sikerrel szervezték meg a fasiszta Horváth mérnök elleni bojkottot, amelynek eredményeképpen Horváthnak el kellett hagynia az üzemet. Néhány hónapon belül pedig az erdélyi munkások nevelése is annyira előrehaladt, hogy csaknem kivétel nélkül beléptek a szakszervezetbe. Ily módon a Nemzeti Munkaközpont üzemi szervezete elvesztette tagságát, és kénytelen volt beszüntetni működését. Az év nyarán a kommunista munkások kezdeményezésére, bizonyos bérkérdések kedvező elintézése érdekében, sztrájkba léptek a munkások, amely ugyan mindössze egy napig tartott, de győzelmet hozott. Sajnálatos módon éppen a sikeres sztrájk hívta fel a katonai kémelhárítás, a vezérkar defenzív osztályának figyelmét az üzemre. A katonai parancsnokot erélytelenség miatt leváltották, tömeges kihallgatásokat foganatosítottak, melyeknek befejeztével 11 munkást tartóztattak le. De ezzel a kémelhárító nem érte be. 1940 őszén provokációs géprongálásokat hajtattak végre beépített embereikkel, s a letartóztatások alkalmával megfélemlített munkásoktól hamis vallomásokat csikartak ki. Ez a provokáció azonban lelepleződött, mert a kémelhárítók egyik bizalmi embere a munkások fenyegető gyűrűjében, kénytelen volt írásbeli nyilatkozatot tenni az egész akció előre történt kitervezéséről. Az ügy lezárásáig mégis hónapok teltek el, és a provokáció alapján letartóztatott munkásvezetők szabadon bocsátása igen vontatottan haladt. A kommunista munkások megszervezték a letartóztatottak hozzátartozóinak segélyezését, titkos gyűjtést rendeztek: így sikerült a letartóztatottak minden családtagjának heti 30 P-t juttatni. 685