Tanulmányok Budapest Múltjából 15. (1963)

Szekeres József: Az újpesti hajóépítés története. II., 1912-1944 = Istoriâ sudostroeniâ v g. Ujpest. II., 1912-1944 637-693

rékoskodás gyümölcseinek eredményeképpen létrejött anyagi javak megsemmisítésével. A fúziót ily módon végrehajtó finánctőkés csoportok azt remélték, hogy a bel- és külföldi piacok megközelítően változatlan fennmaradása mellett a befejezett üzemleállítások után a hajógyár termelőképessége a szükségletekkel arányban áll majd.

40 Ezek a remények azonban megalapozatlan elképzeléseken nyugodtak, mert az 1929. év végén jelentkező gazdasági válság, majd az 1931. évben ezt tetéző pénzügyi krízis a gazdasági élet vérkeringését oly mértékben összezsugorította, hogy pl. a gépipar az 1929. évi forgalmának 3/4 részét elvesztette, a hajógyár foglalkoztatottsága pedig 10%-ra süllyedt. Új hajókra egyáltalán nem volt szükség, és elmaradtak azok a belföldi közületi beruházások, melyek a hajóipar mellékágait foglalkoztathatták volna. Az exporttevékenység a belföldi piac szűkülésével párhuzamosan csökkent, mert a gazdasági válság világméretekben jelentkezett, és a válság következményeként az egyes államok gazdasági elzárkózási politikája minden korábbi méretet felülmúlt, s az esetleg létrejött exportüzlet lebonyolítását megnehezítette. A Ganz-hajógyár mindezek következtében válságos helyzetbe került: az a veszély fenyegette, hogy csődbe kerülve teljesen megsemmisülnek az újpesti hajóépítésben évtizedek során felhalmozott anyagi és szellemi értékek. A Hitelbank urai, akik a Ganz-konszernnek nyújtott nagy összegű hitelek révén a vállalat korlátlan urai lettek, nap mint nap latolgatták a gyár teljes leállítását, gépi felszerelésének eladását, munkásainak elbocsátását. Az újpesti hajóépítés léte vagy nemléte azonban nem csupán a Hitelbank pénzéhes igazgatóinak elhatározásán múlott. A már hét évtizede létező és funkcionáló hajóépítés kitermelte azokat az anyagi és szellemi erőket, amelyek a legnehezebb időben is képesek voltak a gyárat kiragadni a válságból és átmenteni a jobb élet, a jövő számára. A hajógyár helyi vezetői, a munkások és mérnökök mindent megtettek, hogy az üzem átvészelje a legsötétebb időszakot, és az újpesti hajógyártásban koncentrálódott értékek ne pusztuljanak el. Ez nem volt könnyű feladat, mert tankhajókat pl., melyeknek építését 1931-ben kezdte meg a gyár, még soha nem terveztek és nem építettek Újpesten. A regensburgi Rutthof-hajógyár privilégiuma volt a dunai tankhajóépítés. Az osztrák vállalat annyira óvta gyártmányát, olyan propagandát csapott készítményeinek, hogy nemigen akadt rendelő, aki más gyártól mert volna olajszállító hajót beszerezni. Valóban az úszó olajtartályok építése nagy gondosságot, pontosságot és lelkiismeretes munkát igényel: a külhéjnak és a közbeeső falaknak minden tömítőanyag használata nélkül, olajmentesnek kell lennie még akkor is, ha az olajtank a rakott és az üres állapot közötti különböző igénybevétel folytán alakváltozást szenved.

41 Az újpesti gyár vezetői, akik ezekben az években maguk voltak a gyár munkafelhaj tói is, tudomást szerezve egy angol—holland pénzen létesült olajszállító társaság pénzzavaráról és fizetési nehézségeiről, miután sikerült olcsó áron hajóépítéshez használható hengerelt vaslemezt szerezniük, mélyen áron alul elvállalták a társaság részére egy 656