Tanulmányok Budapest Múltjából 15. (1963)

Szekeres József: Az újpesti hajóépítés története. II., 1912-1944 = Istoriâ sudostroeniâ v g. Ujpest. II., 1912-1944 637-693

a folyamőrségi munkákat. A DGT vezetői a könyvek vizsgálata után kijelentették, hogy az újpesti gyár fondorlatos módon eltitkolva a folyamőrségi építéseket, jelentősen megszegte az egyezményt, túllépte a kvótát, s ezen a címen 50 000 P túllépési díjat követeltek. Az újpesti gyár jogászai a követelésre ellenérvként azt hozták fel, hogy a DGT mint külföldi érdekeltségű vállalat soha nem jöhetett volna szóba katonai megrendelések kiadásánál, és ezek a munkák nem is számíthatók a kartellmunkák közé. Végül is az ügy a GYOSZ választott bírósága elé került, s ott az újpestiek igazsága győzedelmeskedett. A DGT eljárását vizsgálva az derül ki, hogy az osztrák vállalat a katonai szállításoknak évekkel később, a válság időszakában történt felvetésével azt kívánta elérni, hogy a hadimegrendelések nyereségéből egy nem jelentéktelen részt lefölözzön. A vita eredményeképpen a Ganz-konszern felmondhatta a hátrányos kartellszerződéseket, és a továbbiakban a két vállalat csupán egy-egy jelentősebb versenytárgyalás alkalmából létesített megállapodásokat.

30 Az 1920-as évek hajógyár-története, a termelési adatsorok vizsgálata mind azt mutatták, hogy sem a kartellszerződések, sem a katonai megrendelések nem biztosítottak elegendő munkát a vállalatnak. A hajógyártás — figyelembe véve a hazánkban működött más üzemeket, az óbudai és az egyesült Schlick—

Nicholson hajógyárakat — túlméretezettnek bizonyult a háború utáni új helyzetben, a kapitalizmus általános válságának talaján. Ennek következtében a hajógyárak üzemét gyökeresen át kellett volna szervezni, amely egyrészt a belföldi piac igényeihez való fokozottabb közeledésben, másrészt új típusok gyártásának bevezetésével, üzemkorszerűsítéssel, az exportpiacok kiszélesítésére való törekvésben nyilatkozhatott volna meg. Az üzem műszaki vezetőinek voltak is ilyen tervei, mint pl. folyam-tengerjáró hajók építése, tankhajók gyártásának megkezdése, korszerűbb termelési technológia alkalmazása, de ezek a tervek az 1920-as évek derekán még nem voltak kidolgozva, sőt megvalósításuk és a kapcsolatos kísérletek nem jelentéktelen áldozatokat igényeltek. A probléma megoldása végül is nem a műszaki, hanem a kapitalista pénzügyi szakemberek kezében volt, a Hitelbank és a konszern igazgatói pedig a maguk profitszempontjainak figyelembevételével, a „nagy halak megeszik a kis halakat" elv alapján oldották meg a kérdést. Az 1920-as évek második felében egymást követő fúziók, átszervezések valójában nem jelentettek mást, mint a gyöngébb versenytárs-vállalatok részvényeinek felvásárlását, üzemük beszüntetését, a berendezések, gépi felszerelések olcsó áron történő eladását, a munkások elbocsátását és az egyre szűkülő kapitalista piacokon a vetélytárs helyének elfoglalását. 1927-ben olvasztotta magába a Ganz és Társa — Danubius Rt. a Schlick—

Nicholson gép- és hajógyárat, a Dipták-gyárat, a kistarcsai vasútfelszerelési gyárat és még néhány más kisebb üzemet.

37 A hajógyár szempontjából a Schlick—Nicholson-gyár felszámolása lényeges változásokat jelentett. A fúzió után a megszűnésre ítélt üzem működését 652